Antropológiai és genetikai tudományos kutatások alapján elvégzett eredményekkel ismerkedhettek meg Bíró András Zsolt antropológus előadásán, melyet a gömörpéterfalai kultúrházban tartott meg. A jelenlévőket Kopecsni Gábor, a Felföldi Dalia Iskola vezetője köszöntötte.
Bíró András Zsolt a Magyar Természettudományi Múzeum antropológusa, humánbiológus kutatója. Szakterülete a honfoglalás, a hun – avar kor, az eurázsiai sztyepp övezet népességeinek antropológiai és genetikai kutatása s ezzel szoros összefüggésben a nomád népek vándorlásának történeti és humánbiológiai alapú feltárása.
Számos expedíciót szervezett a Kaukázus vidékére, Dél-Szibéria területeire és Közép Ázsiába, Anatóliába és a Balkán területére, ill. tagja volt ilyen irányú kiutazásoknak. Felvidéki kötődésekkel is rendelkezik, anyai nagyszülei a Garam-vidékről származnak. Személye a közéletben elsősorban a Magyar-Turán Alapítvány elnökeként és a Kurultaj, a Magyar Törzsi Gyűlés főszervezőjeként ismeri.
A Múzeum szoros kapcsolatot ápol hasonló kutatási célokat megvalósító európai és ázsiai intézetekkel, ahonnan további, tudományosan megbízható adatokat kaptak. Az ezek alapján összeállított adatbázis adatainak elemzése egyértelműen cáfolta, megváltoztatta, pontosította az őstörténetünkről eddig közzétett ismereteket.
Ezek közzétételében az elmúlt évtizedek során nem a tudományosság, hanem egyéb, főleg ideológiai és politikai érdekek érvényesültek. Közéjük tartozik a másfél évszázada megalkotott finn-ugor elmélet is, amely egy nyelvi hipotézis alapon közelítette meg a témát, ami a benne található bizonytalanságok és ellentmondások mellett azért is tarthatatlan, mert a nyelv a genetikai változásokkal szemben nagyon gyorsan változik.
A magyar nyelv egyedülálló Európában és megmaradt. Az őseink, akik ezt ide magukkal hozták, magasabb kultúrát képviseltek, mint azok, akik addig itt éltek.
„Ha nem így lett volna, akkor már réges rég beolvasztották volna a szláv, germán, újlatin csoportok“
– olvasható egy elemzésben. A magyar az egyetlen antropológiai európai nemzet, amelyben olyan genetikai kódok vannak, amely egyetlen más európai nemzetben sincs meg.
Az előadásban elhangzott, hogy a Magyar Természettudományi Múzeum embertani tárában mintegy negyvenezer csontvázat őriznek, amellyel az intézmény európai szinten a legnagyobb ilyen gyűjteménnyel rendelkezik. Ebben nemcsak a Kárpát-medencei népek maradványai szerepelnek, de azoké a népeké is, akik a magyarság őstörténete kapcsán szóba jöhetnek. Utóbbiak főleg kazah, üzbég, török, oroszországi kutatókkal együtt kerültek megvizsgálásra.
Az egyik expedíció tudomást szerzett arról, hogy Kazakisztánban él egy magukat „madzsarnak,“ „madjarnak“ nevező törzs. Természetesen meglátogatták őket, és genetikai elemzésekhez vettek tőlük mintákat. Utóbbi főleg az Y-kromoszóma vizsgálatára irányult. Ez egyedi, apai ágon szinte módosulatlanul öröklődik, és mintegy 180-szor pontosabb adat, mint az ujjlenyomat.
Összességében mintegy 40 nép Y-kromoszómáját gyűjtötték össze, amely alapján megállapítást nyert, hogy a madjar törzshöz apai ágon vérrokoni szál fűzi a magyarokat. A magyarok és a madjarok egy-egy részének ősei egykor egy törzsben éltek. A többször ellenőrzött kutatási eredmények azt mutatták ki, hogy a magyarokhoz legközelebb a kazakisztáni torgaji madjar törzs áll, a jelenlegi európai népek közül pedig a bolgár, ill. az oszét, az ukrán és török. Nem egészen mellékes, hogy az ősi magyar személyneveink török eredetűek.
A kutatások arra is rámutattak, hogy a jelzett népek és nemzetek címereiben megtalálható sas és sólyom jelképek a turulból erednek, ami a magyarok ősi totemje, a lélekmadár, az életfa. Ezt bizonyítják az előadásban bemutatott rakamazi turul, egy női mellkorong dísz, valamint az életfa ábrázolások.
A ősi magyar hitvilágban három szint létezett. Az alsó világ a zűrzavart, a középső a jelenlegi létet, a legfelső pedig azt a világot jelképezte, ahová tartottak. Az ábrázolásokban a nagy madár két kisebb madarat tart a két lábával, amellyel azt jelképezi, hogy ily módon a meg nem született lelkeket húzza fel a világunkba.
A turul a közvetítő a világok között. Aligha véletlen, hogy a magyar törzsek előkelőiknek, a kagánoknak, Álmos vezérnek a származása és törökök előkelőinek, Ertugrulnak a származása a turulhoz vezethető vissza. A magyar „őshaza“ így valahol azon a területen van, ahonnan a torgaji madjarok elvándoroltak jelenlegi lakhelyükre, Kazakisztánba.
Szó esett a honfoglaló magyarok életmódjáról, hangsúlyozottan a lovas életmódról. Bemutatásra került az akkori ruházat, annak részét képező elemei, a köntös, az öv, a tarsoly, a bőrcsizma, s természetesen a fegyverzet is. A harcoló lovas leghatékonyabb fegyvere az íj volt. A közelharcban 5-6 fegyvert is használtak, pl. lándzsát, fokost, szablyát.
A ló szoros társi szinten kötődött őseink emberéhez. Ennek legjellemzőbb bizonyítéka, hogy elhalálozás esetén a lovat együtt temették el az elhunyttal. Ez a szokás később fokozatosan átalakult, a hús-vér lovat a későbbiek során csontjai, feje és bőre, majd egy jelképes lóval, amikor már csak a lószerszámokat helyezték el a sírba.
A gyengébb idegzetűket figyelmeztetve szó esett arról is, hogy őseink az orvoslásban is jeleskedtek. Ennek talán legékesebb bizonyítékai a koponyalékelések, melynek elvégzéséhez (nem műtőasztalon, hanem a jurtákban végezték el) tisztes tudásra és bátorságra volt szükség. A nem kultikus célú „beavatkozás célja az életmentés volt, többnyire sebesülés és az azt követő koponyaűri vérzés miatt végezték el.
A lékelés megakadályozta, hogy a fokozódó koponyaűri nyomás miatt beékelődjön a nyúltagy, ahol a legfontosabb életfunkciókat szabályozó központok vannak” – olvasható Bernert Zsolt, a Magyar Természettudományi Múzeum antropológusának egyik nyilatkozatában.
A törzsek orvosai, a sámánok először felhúzták a fejbőrt, majd szükség esetén az agyat fedő finom és rendkívül érzékeny és sérülékeny hártyát. Ezután a törött koponyarészt éles késsel simán kivágták, azután a koponyarészt ezüstlemezzel fedték be, majd visszahúzták a fejbőrt. Az operáció nyomait megőrző koponyaleletek vizsgálatából arra lehet következtetni, hogy a lékelésen átesett személyek közel 80%-a meggyógyult. A műtétet végzőknek a fájdalom- és vérzéscsillapítást, valamint a seb elfertőződésének megakadályozását is meg kellett oldania.
A honfoglaláskori sírok kelet-nyugati irányultsága az ősi mitológiából ered. A „fej“ nyugaton van, hogy az elhunyt lelke keleten lássa a felkelő napot. Megjegyezném, hogy ez a szokás évszázadokon keresztül megmaradt. Látható pl. a zsidó temetőkben, de a korábban épült templomok irányultságában is – itt az oltár került a nyugati részre, a főbejárat pedig a keletire.
Amíg a beszédjének nyelvét az ember saját döntése alapján gyorsan meg tudja változtatni, addig a genetikai tulajdonságaival ezt nem teheti meg. Vannak olyan genetikai jellemzők, melyek az öröklődés folyamán rövid idő alatt megváltozhatnak (pl. a szem, haj színe) s vannak olyanok, melyek változásához akár több évszázadra is szükség van (pl. a koponya és az Y kromoszóma).
Amíg a szem és haj vagy a bőr színének változásban csak néhány géncsoport vesz részt, addig a koponya varratainak elhelyezkedése, a fejméret, az arcszerkezet változásaihoz több száz géncsoport együttműködése, egymásra hatása és évszázadok szükségesek. Ezért ezek vizsgálatával nagyon pontosan meg lehet határozni egy-egy népcsoport vagy egyed származását, eredetét.
A kutatások során (beleértve az intézete közötti szakmai együttműködést) mintegy 800 koponyát vizsgáltak meg és hasonlítottak össze. Ehhez társult mintegy 22 ezer csontváz vizsgálati eredménye is. Az adatok úgy helyi (tehát egy-egy temetőn, lokalitáson belül), mint a helyszínek és egyedek szintjén megvizsgálták. Tették ezt különböző, pontosan meghatározott mutatók alapján, amelynek egyik talán legérdekesebb eredménye az egyes minták közötti hasonlóságok és eltérések kimutatása és kategorizálása.
Számunkra talán az egyik legérdekesebb kérdés – s ez volt az előadás legérdekesebb része – hogy milyen hasonlóságok és eltérések vannak a magyar etnikum és a közeli – távoli emberi csoportok és etnikumok között. Mivel a mintavétel nagy területet (Európa, Ázsia) ölelt fel, láthatóvá vált, hogy a magyar honfoglaló törzsek jellemzői kikkel, mely népekkel mutatnak ki valamilyen szintű hasonlóságot, s melyekkel egyáltalán nem.
Az adatok térképre vetítése törvényszerűn kirajzolta azt az útvonat is, melyen keresztül őseink eljutottak a Kárpát-medencébe, s természetesen azt is, hogy melyek azok a népek, melyekkel nincs értékelhető származásai kapcsolat.
Az összehasonlítás eredménye arra utal, hogy a honfoglalás kori magyarokhoz legközelebb a szarmata kori nomádok és a türkök állnak, a jelen európai népek közül pedig a bolgárok és a moldvai besenyők.
Puntigán József
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
