Összezár az RMDSZ koronkai tanácsosai körül: törvénytelennek tartják március 15. támogatását közpénzből

Összezár az RMDSZ koronkai tanácsosai körül: törvénytelennek tartják március 15. támogatását közpénzből

Az RMDSZ koronkai szervezete szerint törvénytelen közpénzt fordítani a magyar nemzeti ünnep megszervezésére, ezért szavaztak a néppárti kezdeményezés ellen. Daniel Cheşa helyi tanácsos szerint szó sincs arról, hogy törvénybe ütközne a kezdeményezés. A Maros megyei RMDSZ védelmébe vette koronkai tanácsosait. Péter Ferenc elnök szerint jobb, ha az RMDSZ szervezi az ünnepet, és nem folyamodik közpénzekhez.
Törvénytelennek tartja az RMDSZ koronkai szervezete, hogy március 15. megünneplésére közpénzt fordítson. A szervezet azt követően foglalt állást, miután megírtuk, hogy az RMDSZ-többségű helyi önkormányzat nem volt hajlandó saját költségvetéséből pénzt elkülöníteni a nemzeti ünnep alkalmával szervezendő rendezvényre.

„A koronkai RMDSZ nevében értesíteni szeretnénk a közvéleményt, hogy községünkben idén is hagyományainkhoz híven, mint ahogy eddig minden évben, megemlékező rendezvényt tartunk március 15. tiszteletére” – így kezdődik a Takács Szabolcs koronkai polgármestertől szerkesztőségünkhöz eljuttatott állásfoglalás, amelyben a helyi elöljáró és az RMDSZ a Krónika csütörtöki lapszámában megjelent tudósítására, illetve vezércikkére kívánt reagálni.

Hírdetés

A közleményben az RMDSZ „elutasítja a média által terjesztett valótlan információkat, miszerint a szövetség színeiben megválasztott helyi tisztségviselők nem támogatnák ezen rendezvény megszervezését”.

Ezzel szemben sem a cikkírók, sem a megszólaltatott személyek nem állították azt, hogy Koronkán az RMDSZ nem akar ünnepelni.

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), valamint három román politikai alakulat képviselője értetlenségének adott hangot, miszerint az RMDSZ elutasította javaslatukat, hogy közpénzből különítsenek el 500 lejt az ünnepre. Az ellenzéki politikusok azok után kezdeményezték a határozattervezetet, miután a múlt évben az RMDSZ is támogatta a román nemzeti ünnep finanszírozását.

„Eddig sem igenyeltünk közpénzt, és most sem tartunk rá igényt, mivel ellenezzük, hogy bizonyos keretek közé legyen szorítva Koronka község magyar lakóinak nemzeti ünnepe” – írta Takács Szabolcs. A polgármester – aki a tanácsülésen még azt állította, azért nem nyilatkozott a Krónikának, mert az egész kezdeményezést egy diverziónak tartja – csütörtökön helyettese kíséretében felkereste lapcsaládunk marosvásárhelyi szerkesztőségét. Elmondta,

mind benne, mind kollégáiban feltevődött a kérdés, hogy a kezdeményezés jó szándékú volt-e, vagy sem, hiszen inkább politikai diverzióra gyanakodnak, mely feszültséget és széthúzást keltene a helyi magyar közösségben.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »