Összeverte a buszvezetőt az agresszív bliccelő

Összeverte a buszvezetőt az agresszív bliccelő

Összeverte a buszvezetőt az agresszív bliccelő

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki rátámadt egy buszvezetőre, amikor az – bliccelés miatt – le akarta őt szállíttatni a járműről.

Hírdetés

A férfi 2018 júliusában, Pécsett egy helyi járatú buszra szállt fel, azonban a busz sofőrjének többszöri felszólítására sem mutatta fel érvényes bérletét, illetve jegyet sem érvényesített. Mivel a sofőr nem volt hajlandó a busszal elindulni, ezért a bliccelő dühében a sofőrfülke ablaküvegére ütött, majd a buszvezetőt ököllel arcon ütötte.

A sofőr ekkor felszólította a vádlottat, hogy szálljon le a buszról, mire a férfi sértegetni és fenyegetni kezdte őt. Mindezek miatt a buszvezető rendőrt hívott, ezért a vádlott odalépett hozzá, bal mellkasán megütötte, majd csuklójánál fogva megrántotta, amitől a sértettnek kifordult a válla.

A buszvezetőnek a bántalmazás következtében 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülései keletkeztek, felsőajka felrepedt, válla kificamodott, illetve töréseket is elszenvedett.

Az elkövető cselekménye közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és súlyos testi sértés bűntettének a megállapítására alkalmas, amely bűncselekmények közül a legsúlyosabb büntetési tétele 5 évig terjedő szabadságvesztés.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »