Ha mostanában valaki Venezuela fővárosa, Caracas utcáin sétálna, legfőképpen a kígyózó sorok ötlenének a szemébe. Egyébként nem ajánlom ott a sétát – a város a világ egyik legveszélyesebb települése lett. Nem is egyszerű eljutni oda – a nagy német légitársaság, a Lufthansa tavaly nyáron szüntette meg évtizedek óta működő járatát, mert hiába fizettek az utasok amerikai dollárban a jegyért, azt a kormány nem engedte kihozni az országból.
Visszatérve a sorokra, gyakorlatilag mindenből hiány van. Aranyat ér a vécépapír, a szappan, a tej és a kávé, de még az alapvető élelmiszerek is – egy olyan országban, amely éghajlati adottságai miatt majdnem mindent meg tudna termelni. Még a pénzért is meg kell küzdeni: a nemzeti bank előtt azért kígyózik hatalmas sor, mert az emberek készpénzhez szeretnének jutni. Az infláció miatt kivonták a százbolívaros bankjegyet a forgalomból, és a caracasiak a most kibocsátott ötszázasra váltják be régi bankóikat. Az sem ér valami sokat – a feketepiacon alig tíz centet, vagyis nem egészen harminc forintot adnak érte.
Ma ebben az országban a legmagasabb az infláció az egész világon. Hivatalos adat nincs, de elemzők tavaly nyolcszáz százalékos hígulást mértek, a Nemzetközi Valutaalap pedig ezerhatszáz százalékos inflációt vár az idei évre. Ha így lesz, akkor a most kibocsátott ötszázas két forintot sem fog érni egy év múlva. Pedig ha valaki be akar vásárolni egy boltban, már ma is egy szatyornyi pénzt kell vinnie. Vannak olyan helyek, ahol a pénzt számolás helyett mérlegen mérik: tíz deka pénzre adnak egy kiló húst.
Az inflációt persze az okozza, hogy az állam fedezetlen pénzkibocsátással ellensúlyozza a költségvetés hatalmas hiányát. Ez már egy kétségbeesett lépés az egyre súlyosodó válság, a tragikus gazdasági helyzet mentésére. Nem túlzás kijelenteni: a bolívari szocializmus kísérlete nem tűnik sikeresnek. Nicolás Maduro elnök mindezért az alacsony olajárakat tartja felelősnek, évkezdő beszédében is azt mondta, tavaly hatvan százalékkal kevesebb bevétele volt az országnak, mint tíz éve. Az elnöknek csak félig van igaza: a gazdasági válságot valójában a közel húsz év rablógazdálkodása okozta, és az olajárak esése csak rátett egy lapáttal. Kubai mintára az ország termelőerejét teljesen tönkretették, a vállalatok, nagy gazdaságok államosításával a termelés leállt. A vezetők lecserélésekor csak és kizárólag a politikai megbízhatóság volt a szempont, és olyan úri huncutságokkal, mint a szakértelem, nem foglalkoztak. Az ország oda jutott, hogy mindent, de tényleg mindent importálni kell. A száz dollár feletti olajárak mellett ez még elment, de mostanra kiderült, hogy a helyzet nem tartható tovább.
Itt érdemes egy másik, a világsajtóban közkedvelt érvet is megcáfolni. Venezuela esetében szinte minden cikkben kötelező leírni (én is többször érveltem ezzel), hogy az ország a világ egyik legnagyobb olajtartalékával rendelkezik. Ez igaz, ha csak a hordók számát nézzük, viszont arról senki sem szokott beszélni, hogy milyen minőségű olajról van szó. A tartalék túlnyomó tömege nehézolaj, majdnem aszfaltsűrűségű, és nagyon költséges a kitermelése. Nagy befektetéseket igényel, ami versenyképtelenné teszi a világpiacon. Van finomítási eljárása, de ez sokba kerül, és akkor is csak bizonyos célokra használható.
A világsajtó másik nagy tévedése a venezuelai kormány baloldali felbélyegzése. A Hugo Chávez alapította rendszer csak nyomokban tartalmaz baloldaliságot: valójában katonai, populista diktatúra épült. A történelmi baloldali értelmiség ellenzékben van, így a caracasi ellenzéket sem lehet jobboldalinak nevezni. Ideje volna leszögezni: a történelmi bal és jobb terminológia nem alkalmazható Latin-Amerikában, de lassan Európában sem.
Tavaly az ellenzéki pártok megnyerték a parlamenti választást, és népszavazást szeretnének tartani az elnök leváltásáról, de ezt eddig sikerült elszabotálni. A buszsofőrből lett elnök persze két kézzel kapaszkodik a hatalomba: „senki és semmi nem tarthat vissza attól, hogy teljesítsem a kötelességemet”, nyilatkozta évkezdő beszédében. Megpróbál mindent: egy éven belül immár ötödször emelik fel a minimálbért. Most éppen negyvenezer bolívarra, ami a feketepiacon úgy tizenkét dollárt, alig több mint háromezer forintot ér. Valutához nagyon nehéz hozzájutni, jelenleg ötféle dollárárfolyam van a magánemberek, a magánvállalkozók és az állami cégek számára, plusz persze a feketepiaci. Az ország bajaiért az elnök szerint a szabotőrök, a szélsőjobboldali terroristák és a nemzetközi imperializmus a felelős, ezért készenlétben kell állnia a hadseregnek. A szocialista haza védelmére tartott hadgyakorlaton közel félmillió katona és civil vett részt, az imperializmus elleni közelharcot gyakorolva.
Mielőtt azt gondolnánk, hogy mindez egy távoli ország baja, és nekünk semmi közünk hozzá, jó, ha tudjuk: Caracasban rengeteg magyar honfitársunk él.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017. 01. 23.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
