Összeomlás

Összeomlás

A szélsőbaloldali anarchista rabol és gyújtogat, a rendőr kínoz és fosztogat, a néppárti polgármester meg nem tehet semmiről, hiszen szexmániás.

Igen. Egy francia hétvége. Rablás, gyújtogatás, erőszak, egy alkalmatlan belügyminiszter, egy beteges polgármester. Nehéz is hol elkezdeni.

Menjünk vissza időben. 2012 májusa, az elképesztő fölényben levő, balliberális médiumok támogatását bíró, ám nyilvánvalóan alkalmatlan baloldali jelölt, Francois Hollande megnyeri az elnökválasztást. Épphogy, de nyer. Akit megver, az az egyik legjobb francia elnök. Nicolas Sarkozy egy következetesen konzervatív politikus, aki öt elnöki évéből négyben a válsággal kénytelen küzdeni, és nem is sikertelenül. Egy erős és okos ember, akitől félnek a bűnözők, félnek az illegális migránsok – és akit gyűlöl a balliberális média. Nicolas Sarkozy, a huszonegyedik század első két évtizedének egyik legjobb politikusa megbukik. Jön helyette egy gyenge ember – és Franciaországot a 2015-ös migránsválság egy gyenge elnökkel éri.

A végeredményt ismerjük: egyik gazdasági minisztere ravaszabb, mint ő, mármint az elnök, hátba támadja, elhiteti magáról, hogy ő egy baloldali Trump, aki rendszeren kívüli és végül elnök lesz. Ehhez persze kell az, hogy a francia Néppárt (Republikánusok a legújabb neve, a rövidítése LR) kétszeresen is tönkretegye magát. Először olyan előválasztási szisztémát épít ki, amit a baloldali provokátorok könnyedén – primitív kifejezést fogok használni – meghekkelnek. Nem a párt legnépszerűbb és legalkalmasabb politikusa, Nicolas Sarkozy nyer, hanem a baloldal számára veszélytelennek tűnő Fillon. Mire Fillon megerősödik, korábbi ügyeivel ellenfelei tönkreteszik. Lehet, hogy a szocialista elnök presszionálta az ügyészséget, hogy nyomozzanak Fillon ellen a felesége feltételezhetően fiktív állásai miatt. (Az mindenesetre furcsa, hogy amint véget ért az elnökválasztás, Fillon ügyeivel nem foglalkozott többet az ügyészség. Valahogy már nem volt nekik annyira érdekes.) Lehet, hogy a francia Néppárt mételye, a húsz éve a baloldal felé hízelgő Alain Juppé volt a háttérben. (Gúnyneve: Ali Juppé. Volt, hogy tüntetők ilyen transzparenssel fogadták.) Mindenesetre az nyilvánvaló: ha a francia Néppárt egységes lett volna, ha nem tett volna gesztusokat a baloldal felé, ha nem az lett volna az állandó jajgatás, hogy ó, csak Marine Le Pentől távolodjunk, akkor nem biztos, hogy Macron nyer.

Azaz, ha a francia Néppárt a 2017-es választási kampányban nem olyan, mint most az Európai Néppárt. Megfelelni vágyás a balliberális oldalnak, aztán a saját világ meg kit érdekel? Ennek csak kudarc lehet a vége. És összeomlás. És ha a francia Néppártot nem az érdekli, hogy mit ír a Le Monde. Ez is elég hasonlónak tűnik ahhoz, ami most van. A francia Néppárt 2016-2017-es agóniája mintegy előrevetítette az Európai Néppárt mostani viselkedését.

A francia Néppárt persze összeszedte magát, jó egy éve már igazi elnöke van. Laurent Wauquiez. Nem akar migránskvótát, nem akar migránsokat, nem akar Európai Egyesült Államokat. Viszont erős nemzetállamokat és erős határvédelmet igen. De hát ellenzékben küzdenek, Macron akármilyen népszerűtlen, a francia alkotmány védi, megbuktathatatlan. És mert megbuktathatatlan, addig még sok ilyen hétvége lesz, mint a legutóbbi.

A hírek ismertek.

A sárgamellényesek tizennyolcadik lázadásán – tizennyolcadik (!), belegondolt már ebbe valaki, hogy tizennyolcadik hete tudnak cirkuszolni, holott Macron már mindent megígért nekik? – a pusztítás gyomorforgató volt. Szétverték, kirabolták, végül felgyújtották a leghíresebb párizsi éttermet (Le Fouquet’s). Az étterem előtt a hollywoodi sétányt idéző névtáblák a járdán, az eddigi César-győztes rendezők és színészek nevei láthatók ott. Romy Schneider és Alain Delon, a magyar származású Isabelle Huppert vagy éppen Belmondo meg Depardieu. Itt ünnepelte 2007 májusában elnökválasztási győzelmét Nicolas Sarkozy – ezt a  baloldal azóta sem tudta megbocsátani neki. Nyilván egy sikeres ügyvédnek, többszörös miniszternek és győztes elnökjelöltnek egy marokkói gyorsétterembe kellett volna mennie elnökké választásának estéjén. (Macron szerencsésebb volt – ő egy hasonlóan drága étteremben ünnepelt, ráadásul meg sem várta győzelmét, már rögtön az első forduló után megtette ezt, de a balliberális médiumokat ez valahogy mégsem zavarta. Valahogy, csodák csodája, Macron megúszta.) 2007 óta a Le Fouquet’s a baloldal gyűlölt helye. Most már sok gondjuk nem lesz vele, mert a sárgamellényesek közé keveredett szélsőbalos anarchisták elpusztították. Nehezen hiszem, hogy egyhamar újra lehet nyitni.

Persze, az egész Champs-Elysées-t feldúlták a szélsőbaloldali bűnözők, kirabolták a Hugo Boss meg a Nespresso üzletét, felgyújtották az újságosstandokat – mondván, minden újság hazudik –, végül a Paris Saint-Germain focicsapat mintaboltját. Itt történt az egyik legvisszataszítóbb botrány: felvétel készült arról, hogy a kirabolt boltból jön ki egy rohamrendőr (CRS), kezében két PSG-mez – darabja 150 euró, ha nem leértékelt –, gondosan összehajtogatja és beteszi a hátizsákjába. Egy videoriporter ezt felveszi, erre egy másik rohamrendőr gumibottat egy óriásit húz a fejére. Kiderül, azonosítószám sincs rajta.

Hírdetés

Aztán a magyarázkodás: nem is fosztogatott a rendőr, hanem bűnjelként eltette. Igazán hihető.

Végül odadobták a párizsi főkapitányt, kirúgták. Tény, nem végezte túlságosan jól a munkáját: az erőszakot nem tudta megállítani, ártatlan embereket viszont összevertek, egy rendőre meg fosztogat. Az első rendőr (így hívják Franciaországban a belügyminisztert) viszont marad. Pedig Christophe Castaner nehezen nevezhető mintarendőrnek. Az egykori szocialista politikus – Macron barátja – szenvedélyes pókerjátékos, amellett az éjszaka császára. Néhány napja derült ki, hogy egy fiatal lánnyal nem túlságosan józanul tombolt egy párizsi éjszakai bárban. Hogy ki ez a lány – a szeretője, esetleg egy prostituált – nem tudni, ami biztos, nem a felesége. Castaner rendkívül hihetően védekezett: nem csinált semmi rosszat, hiszen az asszony, két gyermekének az anyja, tudott arról, hogy szórakozni megy az éjszakába. Hacsak így nem!

Persze, magyarázni a nem különösebben példamutató életvitelt jól tudják a macroni világ szereplői. Itt van mindjárt Le Havre polgármestere, Macron miniszterelnökének a jóbarátja. Meztelen, pornográf fotókat készített magáról és még el is küldte egy házaspárnak, bár az is lehet, hogy több házaspárnak is. A regionális újság diszkrét megfogalmazása szerint „meglehetősen szuggesztív” pózban szerepel az elküldött fotókon. Itt már mindenkinek megmozdulhat a fantáziája, hogy az ötvenéves úr mit csinálhat a képeken, legalábbis akit érdekel. Illetve annyit még tudunk, hogy trágárságokat is írt a fényképek alá, a Paris Normandie értelmezése szerint – milyen ironikus, hogy ezt írjuk, értelmezés: értelmezni egy beteges, az egész életét végighazudó, áljobboldali politikus ocsmányságait – egyértelmű szadista-mazochista utalásokat tett.  

Ja, persze: a polgármester hivatalosan, papíron jobboldali, olyan junckeresen néppárti. Ameddig Nicolas Sarkozy volt az elnök, meghúzta magát, aztán a francia Néppárt erőtlenedése után felfedezte magában a baloldali értékeket, Macronnak akart megfelelni. Amikor 2017 decemberében jött Laurent Wauquiez, a valódi konzervatív politikus, aki Sarkozy útjának a folytatója, hirtelen aggódni kezdett, hogy rossz irányba fordul az LR, azaz a francia Néppárt. Csúnya, bevándorlásellenes mondatokat mondott Wauquiez és még arról is beszélni merészelt, hogy munkanélküli segély helyett dolgoztatni kellene az embereket. A Le Havre-i polgármester (Luc Lemonnier, bár érdektelen a neve, egy év múlva ki fog rá emlékezni, akkor lesznek az önkormányzati választások) persze faképnél hagyta a váratlanul ismét konzervatívvá váló konzervatív pártot. Igen, ahogy az Európai Néppártban, a franciában is vannak olyan politikusok, akik egy konzervatív, kereszténydemokrata eszmék nélküli konzervatív pártot szeretnének. Ez a polgármester is ilyen volt, de legalább megszabadította saját magától a pártját. A polgármesteri címéről végül csütörtök este lemondott.

A francia Néppárt szerencsére kezd megszabadulni ezektől az emberektől, és reménykedhet abban, hogy a következő elnökválasztásra végképp összeszedi magát. Néhány baloldal felé törleszkedő politikusuk még ott ül közöttük, egyik-másik elég agresszív is, de nyilván nem sokáig. Van még három évük. Az Európai Néppárt viszont mintha távol lenne attól, hogy összeszedje magát. Mintha nem hagyná magát meggyógyíttatni.

És ha így lesz, akkor ebből előbb-utóbb csak egyvalami következhet: igen, az összeomlás. Mi más.

Gábor László | Az Origo főszerkesztője

www.888.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »