A Miskolci Egyházmegye hagyományos máriapócsi zarándoklatát június 13-án, szombaton tartották. Bán Jónás OFM, Kárpátalján szolgáló ferences szerzetes elmélkedése arra irányította a hívek figyelmét, hogy a zarándoklatot ne csupán egy út végpontjaként, hanem a Krisztus felé vezető belső út állomásaként éljék meg.
Máriapócson idén emlékeznek meg az első kegykép könnyezésének 330. évfordulójáról. Sok görögkatolikus családban emberemlékezet óta hagyomány évente legalább egyszer elzarándokolni a kegyhelyre.
Az évszázadok alatt a zarándoklatok módja természetesen sokat változott, a „forgatókönyv” azonban sok ponton hasonló maradt – érkezzenek akár nagyobb, vezetett csoporttal, akár egyénileg,
Aztán a legtöbben a szentgyónásukat végzik el, míg mások bekapcsolódnak a liturgiát megelőző szertartásokba.
Idén az Istenszülőhöz szóló könyörgő ájtatosságot, a parakliszt Galambvári Péter, a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola megbízott rektora vezette. Majd Fedor Péter görögkatolikus pap, a miskolci Fáy András Görögkatolikus Technikum és Szakgimnázium nevelési igazgatóhelyettese a zarándoklat lelki jelentőségéről elmélkedett.
Rámutatott, hogy a zarándoklat lényege nem maga az úti cél, hanem az Isten felé vezető belső út, megtérés. „A zarándoklat és a megtérés itt, Máriapócson összekapcsolódik” – mondta.
A pusztán önmagára figyelő, spirituális élményt kereső ember és a hívő zarándok között az az alapvető különbség, hogy
Fedor Péter arról is beszélt, hogy a valódi zarándoklat mindig áldozattal, erőfeszítéssel és imádsággal jár. A megtérés sem egyszeri esemény, hanem élethosszig tartó folyamat. Ezt példázza Alexis Carrel Nobel-díjas orvos története is, aki úgy is hosszú éveken át küzdött a hit elfogadásával, hogy egy kegyhelyen megtapasztalta a csodát.
Mindenki másképpen tapasztalja meg Isten kegyelmét, de
– hangsúlyozta a szónok.
A zarándoklaton a Szent Liturgiát idén is Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök vezette. Az egyházmegye papságának csaknem fele koncelebrált, míg mások a szentgyónásra várakozókat szolgálták. A búcsúi liturgia énekeit a Keresztelő Szent János egyházmegyei kórus vezette.
Assisi Szent Ferenc halálának (tranzitusának) nyolcszázadik évfordulója előtt tisztelegve idén Orosz Atanáz püspök a zarándoklat szónokának Bán Jónás OFM szerzetest kérte fel, aki jelenleg a kárpátaljai Nagyszőlősön a helyi ferences közösség tagjaként és plébánosként segíti a rászorulókat.
A szerzetes pap elmélkedésének kiindulópontja a napi evangélium (Mt 7,24–8,4) alapján az élet viharainak képe volt.
Ahogyan az időjárásban elkerülhetetlenek a viharok, úgy az ember életéből sem törölhetők ki a szenvedések, veszteségek és megpróbáltatások. Ezek a helyzetek összetörhetik terveinket, reményeinket, ugyanakkor kegyelmi pillanatokká is válhatnak, mert megmutatják, mire építettük életünket. Mint mondta: „minden összedől és összeomlik, amit homokra építünk, amit nem az Istenre építettünk”.
Ennek a felismerésnek példája a leprás története, akinek élete teljesen összetört: kiközösítették, megfosztották közösségétől, emberi méltóságától. Mégsem lázad, nem hibáztat másokat, és nem kér számon sem embert, sem Istent. Egyszerűen Krisztus elé áll, és ezt mondja: „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz.” A leprás nem csupán gyógyulást kér, hanem elfogadja Isten akaratát. Számára már nem az egészség a legfontosabb, hanem az Istennel való kapcsolat. Ahogyan Jónás atya fogalmazott: „Nem csupán az életének a tragédiáját, a baját, a nehézségét viszi Krisztushoz, hanem önmagát.”
Később Keresztelő Szent János példáján keresztül arra világított rá a ferences szerzetes, hogy Isten nem mindig úgy avatkozik be életünkbe, ahogyan azt mi elvárjuk. „Néha mi is úgy szeretnénk az életünket Krisztus elé vinni, hogy: a problémáimat oldd meg, javítsd ki azt, ami rossz, és én élem tovább az életemet.” De
Jónás atya elmélkedésének újabb nagyobb témája a másik ember elfogadása volt. A ferences rend alapítója, Assisi Szent Ferenc megtérésének egyik kulcspillanata a leprásokkal való találkozás volt. Amíg kerülte őket, addig keserűséget érzett, de amikor Krisztusért ment közéjük, minden megváltozott.
A másik ember elfogadása, a megbocsátás és a szeretet gyakorlása sokszor ugyanúgy Krisztushoz vezet, mint a személyes szenvedések elviselése – emelte ki a ferences szerzetes.
Isten minden embert magához akar vezetni életünk viharain, betegségein, csalódásain és az emberekkel való kapcsolatokon keresztül. A kérdés nem az, hogyan kerülhetjük el ezeket a próbákat, hanem az, hogy felismerjük-e bennük Isten hívását, és ki tudjuk-e mondani a leprással együtt: „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz.”
Az ünnepi Szent Liturgia után Orosz Atanáz püspök átnyújtotta a Miskolci Egyházmegye papi szenátusa által megszavazott Keresztelő Szent János-díjat, amellyel az egyházmegye egy-egy papját ismerik el. A kitüntetést idén Maricsák László kapta önzetlen, elhivatott, az egyházmegyéhez hű szolgálatáért és közösségépítő munkájáért.
Külön köszöntötték azokat a gyerekeket is, akik idén először az Eucharisztia vételével is részeseivé váltak az egyház közösségének.
Szerző: Varga-Juhász Bernadett
Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
