„Molnár Zsolt és Ungár Péter képviselőtársaimmal úgy döntöttünk, hogy összehívjuk a Nemzetbiztonsági bizottság ülését”
– írja saját közösségi oldalán Stummer János, a Nemzetbiztonsági bizottság elnöke.
A jobbikos politikus azt írta, hogy bár a Fidesz már jelezte hétfőn, hogy nem jön el, de Pintér Sándor azt nyilatkozta, szívesen áll a bizottság rendelkezésére, ha zárt ülésen tud beszélni.
„Én arra kértem az imént a bizottság fideszes és KDNP-s tagjait, hogy ne akadályozzák a készséges belügyminisztert és tegyék lehetővé, hogy határozatképes legyen az ülés.”
Stummer János levélben fordult Halász Jánoshoz, a bizottság alelnökéhez is, amelyet teljes egészében közlünk.
Érdeklődéssel olvastam a hétfői napon Ön által jegyzett közleményt, amelyben politikai hangulatkeltésnek minősíti a Nemzetbiztonsági bizottság rendkívüli ülésének összehívását célzó kezdeményezést.
Mivel az Ön nyilatkozatát követően Magyarország Kormányának tagjai, nevezetesen Pintér Sándor és Szijjártó Péter is pozitívan nyilatkozott a Nemzetbiztonsági bizottság ülésén való személyes részvételüket illetően, én arra kérem Önt, fontolja meg álláspontjának megváltoztatását és a Fidesz-KDNP pártszövetség képviselői is vegyenek részt a bizottság soron következő ülésén.
Kérem biztosítsák az ülés határozatképességét, hogy az ülésre meghívót kapó Pintér Sándor belügyminiszter szándékainak megfelelően zárt ülésen tájékoztathassa közös bizottságunkat a „megfigyelési ügy” általa ismert körülményeiről.
Még a mai nap folyamán megtörténik részemről a Nemzetbiztonsági bizottság rendkívüli ülésének összehívása. Kérem képviselőtársaival ne akadályozzák a belügyminisztert, hogy a magyar titkosszolgálatok parlamenti ellenőrzéséért felelős Nemzetbiztonsági bizottságot – így Önöket is – informálhassa.
Konstruktív válaszában bízva,
Stummer János
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »