"Összeállt ellenünk a kemény mag” – NEM KELLETT VOLNA AZ OFFSHORE LOVAGOK ÉRDEKEIT A NEMZET ELÉ HELYEZNI

A kormány bízik abban, hogy az Európai Bíróság nem politikai, hanem jogi döntést hoz a kvótaperben – nyilatkozta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Hírlap szerdai számában megjelent interjúban.

Magyar Menedék - Chemtrail

Hírdetés

A parlamenti államtitkár szerint „az európai politikai fősodor is észleli már, hogy valós veszéllyel, problémával állunk szemben”. Mint hangsúlyozta: „a politikusok nem hagyhatják figyelmen kívül az állampolgárok véleményét”.

A görögök és az olaszok nyilván támogatják a kvótarendszert, Németország, Franciaország és az Európai Bizottság is az Európai Tanács mellett állnak, „vagyis összeállt ellenünk a kemény mag” – fogalmazott Völner Pál hozzáfűzve, hogy Lengyelország viszont a magyar és a szlovák álláspont mellett van.

A kormánynak az eredménytelen népszavazás után többször is lehetősége lett volna rá, hogy elfogadtassa a parlamenttel a vonatkozó alaptörvény-módosítást, ám a letelepedési kötvényekhez való ragaszkodás miatt rendre lesöpörték a javaslatot.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »