Őry Péter, Csallóközcsütörtök polgármestere, a Pro Civis PT vezetője a Magyar Nemzetnek adott interjújában beszélt a járvány ideje alatt újra előtérbe került kétnyelvűségi problémákról.
Őry azzal kezdte a beszélgetés, hogy kihangsúlyozta:
A polgármester szerint a közbeszédbe is bekerült az általa irányított PT munkájának köszönhetően kétnyelvűsített igazolások kérdése. Szerinte ez üdvös dolog, azt jelenti, a felvidéki magyarságnak még mindig fontos a kétnyelvűség, léteik még egy „ingerküszöb”, ugyanakkor hozzátette:
Őry kitért a nyelvhasználatot szabályozó törvényekre is. Az interjúból kiderül, Szlovákiában két, a nyelvhasználatot szabályozó törvény létezik. Az egyik az államnyelvre, a másik a kisebbségi nyelvek használatára vonatkozó alaptörvény. Míg az előbbi kötelezővé tesz, addig az utóbbi pusztán lehetőséget ad.
– hangzott el az interjúban. Őry szerint a törvényi szabályozással is alapvető gondok vannak. Azt mondja, egyszerűen rossz a törvény, a jogszabályi filozófia.
Azzal kapcsolatban, mit lehet kezdeni a kialakult helyzettel, Őry közölte:
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »