Rejtélyes az emberi természet. Minapi megemlékezések kapcsán jutott eszembe egy 1980-as évekbeli kolléganő, akit kisegítő munkaerőként alkalmaztak a szerkesztőségben.
Az idős asszony imbolygó járását segítő bot helyett, nálánál legalább 25 évvel fiatalabb férfit használt, aki hetente kétszer besegítette majd hazavitte Dunára néző, Pozsonyi úti, minden polgári kényelemmel ellátott otthonába a kolléganőt.
A férfi, jól öltözött, túltáplált, ápolt zenész volt, rengeteg szabadidővel, mivel abban az időben szűntek meg az élőzenés éttermek, így elhelyezkedése szinte lehetetlennek tűnt. Hogyan ismerkedtek meg, nem lehetett tudni.
A hét két munkanapján dolgozó asszonynak előkerítettek egy NDK-ban gyártott, mechanikus írógépet, amit a hangja miatt traktornak neveztek, s keresgélhette rajta a betűket, majd üthette-vághatta, mivel az a típus mindent kibírt.
A szoba megosztásának először nem örültem, de rövidesen megbékéltem, mivel elejtett szavaiból kiderült, senkije sincs, s csendes otthona után üdítő számára a mindig pezsgő szerkesztőségi élet.
Hetilap lévén nem volt állandó hajrá, így a kolléganő állandó tapintatlan kérdéseivel bombázott, majd rátért saját életének ismertetésére.
Nem igazán érdekelt, de akkor kezdtem ráfigyelni, amikor hosszan, túlfűtött hangon, feledésbe soha nem merülőn méltatta nagy szerelmét, a csodálatos külső jegyekkel bíró férfit – ahogy nevezte. A II. világháború szörnyű körülményeit e mérhetetlen szerelem tette elviselhetővé, ami megmagyarázhatatlan módon uralkodott el rajta. A nagy hévvel magyarázott történet közben felcsúszott karjáról a hosszú ujjú blúz és elővillant az alsó karja belsejére tetovált számsor.
Visszagondolva az akkor elmondottakra, ma Stockholm-szindrómának nevezik az ilyen jelenséget, a szakemberek magyarázatot is találtak rá, ami elfogadható, de érzelmileg nehezen feldolgozható. A kolléga nő nagy szerelmét ugyanis Mengele doktornak hívták.
V.A.
Nemzeti InternetFigyelő
Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »
