Orron harapás színesítette a kocsmai leittasodást

A garázdaság bűntette miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be három férfival szemben, akik közül az egyik orron harapta a másikat.

A vádirat szerint három férfi 2022. július 22-én este az Esztergomi Járás településén lévő sörözőben leittasodott. Két férfi a söröző teraszán vitázott egymással, amelynek során az egyik megharapta a másik orrát, emiatt dulakodás alakult ki közöttük. Ezt megakadályozandó két férfi állt közéjük.

Hírdetés

Ezután az egyik elkövető többször meglökte a szétválasztó férfiak egyikét, majd a harmadik elkövető is odament, és az orron harapó férfit egyszer ököllel arcon ütötte. A megütött férfi az ütéstől hátralépett, majd felemelt egy alumíniumból készült széket, és azzal fejbe vágta támadóját. Ez a két férfi nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy az Esztergomi Járásbíróság a büntetlen elkövetőkkel szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben pénzbüntetést szabjon ki, közölték honlapjukon.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »