Orosz Védelmi Minisztérium: Izrael szándékos provokációt hajtott végre a repülőgép lelövésének előidézésével

Orosz Védelmi Minisztérium: Izrael szándékos provokációt hajtott végre a repülőgép lelövésének előidézésével

Az izraeli légierő pilótái fedezékül használták a hmeimimi reptérre éppen leszállni készülő IL 20-as orosz katonai szállító-repülőgépet, s ezzel szándékosan előidézték, hogy lelője azt a szíriai légvédelem S-200-as rendszere, s aminek következtében a fedélzeten tartózkodó tizenöt orosz katona életét vesztette. Ezen kívül Izrael mindössze egy perccel a légitámadás megindítása előtt értesítette a Szíriában tartózkodó orosz hadsereget. Moszkva megfelelő válaszlépéseket ígér, de az Orosz Honvédelmi Minisztérium szóvivőjének bejelentéséből az nem derül ki, hogy a legutóbbi izraeli agresszióra adják-e meg a választ, vagy majd egy később bekövetkezőre. A moszkvai reagálásokról a RIA Hírügynökség, az RT és az izraeli Má’áriv tudósít.

Az Orosz Védelmi Minisztérium és a Kreml szóvivője ma reggel reagált az izraeli légierő által Szíriában végrehajtott legújabb rakétatámadásra, amelynek során a szíriai légvédelem lelőtt egy orosz Iljusin 20-as katonai szállító-repülőgépet. Tegnap este Izrael több szíriai célpontot is támadott, így a földközi-tengerparti Latakia (irodalmi arabul: El-Ládzikijjá – اللاذقية) várost is. Az orosz szállítórepülő lelövése következtében a fedélzeten tartózkodó tizenöt orosz katona életét vesztette.

Az Orosz Védelmi Minisztérium ma reggeli közlése szerint Izrael mindössze egy perccel a Szíriában végrehajtott támadás előtt jelentette az oroszoknak – a két fél közti érvényes megállapodás értelmében -, hogy hol és mikor ejti meg a légicsapást. Az egy perc pedig nem volt elegendő arra, hogy a támadás térségében éppen levegőben tartózkodó orosz repülőeszközök eltávolodjanak a helyszínről. Moszkvában azt is közölték, hogy az izraeli harci gépek pilótáinak tevékenysége következtében vált az orosz repülőgép a szíriai légvédelmi ütegek célpontjává.

Hírdetés

„Az izraeli harci pilóták az orosz szállítórepülőt fedezékül használták, s kihasználták a támadásra azt a tényt, hogy az orosz repülő a levegőben éppen leszálláshoz készülődött. Ennek következtében az orosz gépet lelőtte az S-200-as szíriai légvédelmi rendszer, dacára annak, hogy az orosz repülő jóval hatásosabb radarral rendelkezik, mint a támadó izraeli F-16-os harci gépek. Az izraeli agresszió ügyében megszólalt Dimitrij Paszkov, a Kreml szóvivője is, aki elmondta: „Oroszország nagyon aggódik az orosz repülőgép lelövése miatt, a Kreml egyelőre vizsgálja a történteket, s majd később további bejelentésre is sor kerül.” (Erre mi is kíváncsiak vagyunk – H. J.)

„A tegnap esti izraeli légitámadás szándékos provokáció volt, mert elképzelhetetlen az, hogy az izraeli hadsereg ne észlelte volna, hogy az orosz szállító-repülőgép éppen leszállásra készülődött” (a Latakia kikötővároshoz közeli, s az orosz légierő használatában levő Hmeimim – حميميم – katonai reptéren – H. J.) – áll a moszkvai Védelmi Minisztérium közleményében. Az orosz minisztériumi szóvivő mondandójának lényege: „Izrael ellenséges művelete után az orosz hadsereg fenntartja magának a jogot a megfelelő lépések megtételére.” (A beígérésből azonban nem derül ki, hogy a tegnap esti izraeli támadásra, vagy majd a jövőben végrehajtandó izraeli agresszióra teszi meg Moszkva a megfelelő lépést. Amiképpen az sem világos számunkra, hogy Moszkva a saját gépét veszélybe sodró izraeli művelet idején miért nem hozta működésbe a hmeimimi katonai repülőtér védelmére már korábban telepített S-400-as légvédelmi rendszert – H. J.)

Hering J. – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »