Orosz lobogó alatt közlekedő tartályhajót ért támadás Törökország partjainál

Orosz lobogó alatt közlekedő tartályhajót ért támadás Törökország partjainál

Orosz lobogó alatt közlekedő tartályhajót ért támadás Törökország partjainál Kulcsár Péter2025. 12. 02., k – 10:48

Támadás ért egy Oroszországból Georgiába tartó, napraforgóolajjal megrakott, orosz lobogó alatt közlekedő tartályhajót Törökország partjainak közelében, de 13 fős legénysége sértetlen maradt – közölte kedden a török tengeri hatóság.

A Midvolga-2 nevű hajó azt jelentette, hogy 130 kilométerre a török partoktól támadás érte, de nem kért segítséget, és tovább halad Törökország Sinop kikötője felé – közölte a török tengerészeti igazgatóság.

Hírdetés

A hatóság további részleteket nem közölt. Az NTV török magántelevízió televízió szerint a támadás egy kamikaze drón részéről érte a hajót.

A támadásról kérdezett török tisztviselő azt mondta, hogy „a szükséges üzeneteket továbbították az érintett feleknek, beleértve az ukrán hatóságokat is”.

Az Orosz Kereskedelmi Tengeri Flotta (Roszmorflot) a TASZSZ hírügynökségnek megerősítette az értesülést. Tájékoztatása szerint „december 2-án 8 órakor érkezett bejelentés arról, hogy a Fekete-tengeren egy pilóta nélküli légi jármű megtámadta a Midvolga-2 nevű orosz hajót. A hajótest kisebb mértékben megrongálódott, de nem szivárog a víz” – közölték. A hajóval és a tulajdonossal felvették a kapcsolatot. „A hajó önállóan halad a (török) Sinop kikötő felé. Nincs sérült” – tették hozzá a Roszmorflotnál.

Pénteken ukrán haditengerészeti drónok eltaláltak két, Ukrajna és néhány nyugati szövetségese által szankcionált tartályhajót a Fekete-tengeren, miközben azok egy orosz kikötőbe tartottak, hogy külföldi piacokra szánt olajat rakodjanak fel. Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn kijelentette, hogy a kereskedelmi hajók elleni támadások a Fekete-tengeren elfogadhatatlanok, és figyelmeztetést adott ki „minden érintett félnek”.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »