„Jobb adni, mint kapni” – tartja a mondás. Közhelyesnek tűnik, de mindenképp tudnunk kell, hogy valami azért válik közhellyé, mert sokszor mondták el az emberek. S mi másért mondanák el sokszor, ha nem azért, mert nagy igazság van benne? Szent Miklós ünnepét követően, karácsonyra készülve Orosz Gábor görögkatolikus lelkipásztor elmélkedését adjuk közre.
Sok szentünk van, akik világhírűek, egyesek pedig kevésbé ismertek. Vannak, akikről többet tudunk, néhányukról viszont csupán egy-két adatot. Van, akit sok legenda vesz körül, de van, akiről igen is sok biztosat tudunk. Mégis, az isteni gondviselésből kifolyólag valamiért úgy alakult, hogy Szent Miklós püspök egy olyan szent, aki mindegyik kategóriába beletartozik.
Világhírű, mégsem ismeri a világ igazán. Közismert figura, hiszen ki ne tudná, hogy december hónapban minden gyermek a Mikulást várja, hogy vajon mit is hoz a jó gyerekeknek, s hogyan kellene elkerülni a virgácsot? De valóban őt várjuk? Ha egy gyerek azt hallja: Mikulás, Télapó, Szent Miklós, akkor vajon tudja-e a különbséget? Hiszen bár Szent Miklós az, aki a Mikulás legendájának alapjául szolgál, viszont a Télapó fogalma is kialakult már az 1900-as évek elején. De a legfontosabb kérdés, az hogy vajon miért nem tartjuk fontosnak a gyermekeink számára tisztázni, hogy december 6-án kit, mit és miért ünneplünk?
Sok legenda keringi Szent Miklós püspök alakját is, ehhez kétség sem férhet, hiszen a halála óta eltelt évszázadok során sok ember tartotta fontosnak, hogy ne vesszen ki az adományozó püspök alakja, legyen szó akár a három lányt a szégyentől megmentőről, vagy a hajózók megmentésére vízbe ugró püspök alakjáról. De mégis vannak olyan tények, amik megkérdőjelezhetetlenek, mint a Myra városában való püspöksége, a tény, hogy görögkatolikus egyházunk (és Nyíregyházi Egyházmegyénk) védőszentje, vagy éppen a kor, amiben élt és közvetítette Krisztus szeretetét az arra rászorulóknak.
Azt gondolom, mégsem szabad elvesznünk a legendák sokaságával megfűszerezett és a mára teljesen eltorzított változatai között Szent Miklósnak. Ha mindenképp fontosnak tartjuk, hogy az ő ünnepén valóban őt ünnepeljük, akkor két dolgot kell megtanítanunk gyermekeinknek. Az egyik, hogy „jobb adni, mint kapni”. Nem hiába kezdtem ezzel rövid kis elmélkedésünket. Szent Miklós egy adományozó, ajándékozó szent volt már életében is. A karácsony ünnepét is megfertőzte az ajándékozás kényszere, de Miklós püspök alakjával éppen hogy ellenkezik az a hozzáállás, hogy várjuk az ajándékot, nem pedig adjuk. Tanítsuk meg gyermekinknek, s így a jövő kultúrájának is, hogy igen, szeretünk kapni, de még inkább szeressünk adni. Nem édességet vagy kidobásra ítélt kacatokat, hanem azt, aminek igazán örül minden ember, gyermek és felnőtt egyaránt: magunkat. Sajnos átlagosan egy szülő tíz percet sem tölt el a gyermekével naponta. Nem közös evésről, a házi feladatban való segítségről, vagy épp tévé előtt való együttes elalvásról van itt szó, hanem közös programokról, játékról, olvasásról, ahol csak a gyerek és a szülő van a középpontban. A család.
Ehhez viszont meg kellene tanítanunk a második igen fontos tényt a gyerekeinknek: Mikulás, Télapó, vagy nevezzük bárhogy is, nem létezik. Szent Miklós is elhunyt már sok száz éve. Nincs áruházi meg igazi. Nincs kövér és idős. Nincs álszakállú vagy igazival rendelkező. Szent Miklós van „csupán”, aki nem varázsol ajándékot az ablakba kitett cipőcskébe vagy a harisnyába, hanem az ő emléke előtt tisztelegve tesszük ezt mi, szülők. Ehhez viszont abba kell hagynunk a hazudozást. Hiába áltatjuk magunkat, hogy „olyan aranyosak, ahogy várják”, sajnos ez akkor is hazugság, még pedig egy olyan, amit előbb-utóbb mi magunk fogunk megtörni, mikor már „elég nagy lesz hozzá”. De mihez lesz elég nagy? Ahhoz, hogy rádöbbenjen, a saját szülei csapták be, mert cuki volt? Ahhoz, hogy megtudja, milyen könnyű is hazugságban élni? Ezzel nem hitre neveljük, hanem pont arra, hogy megkérdőjelezze a hihetetlent, a csodálatosat. Mintha holnap bejelentené a pápa, a püspökök és papok sokasága, az egész egyetemes Egyház, hogy igazából nincs is Isten. Csak azért mondtuk, mert a hívek olyan aranyosan próbáltak jók lenni, s a mennyországba jutni. Azt gondolom, fájna. Nem a hazugság ténye, hogy nem lenne Isten, hanem a miértje, hogy vajon mit akart ezzel az évezredes összeesküvéssel az Egyház? De ha végre nem hazudunk gyermekeinknek, hanem a nehezebb utat választjuk, s megpróbáljuk beléjük nevelni az igazságot, hogy ma azért ajándékozunk, mert egy olyan szentre emlékezünk, aki egész mivoltával ezt élte, hogy „jobb adni, mint kapni”, akkor adunk igazán értelmet Szent Miklós alakjának. És valahol amúgy is ez a keresztény feladatunk, hogy megtanítsuk: „jobb adni, mint kapni”. Hiszen Szent Miklós püspök napján éppen ezt kellene tennünk mindannyiunknak. Érte, vele, helyette.
Forrás: Orosz Gábor/Nyíregyházi Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
