Óriási román zászlót sétáltatnak Sepsiszentgyörgyön

Óriási román zászlót sétáltatnak Sepsiszentgyörgyön

Ezúttal Sepsiszentgyörgyön viszik végig azt a százötven méter hosszú román trikolórt, amelyet már máskor is használtak magyarellenes provokációra.

Százötven méter hosszú óriászászlóval masíroztak románok nemzeti ünnepük alkalmából a székelyföldi Sepsiszentgyörgyön. A piros-sárga-kék trikolórral felvonulók 1918. december elsejére emlékeztek ezzel: ekkor kiáltotta ki a Gyulafehérvárra összehívott román nagygyűlés Erdély egyesülését a Román Királysággal.

Az ötletet egy helyi román középiskolás jegyzi, a zászló pedig ugyanaz, amivel az egykori román fejedelemségek egyesülését szokták ünnepelni, többek között a most különálló, de román többségű államban, Moldovában.

Hírdetés

Az „Egyesülés menetének” résztvevői katonai és egyházi ceremóniák keretében vonultak végig a háromnegyed részt magyar lakosságú, 55 ezer lelkes Sepsiszentgyörgyön.

galéria helye

A magyar többségű városokban tartott felvonulások korábban sem arattak osztatlan sikert: tavalyelőtt például a kovásznai Kézdivásárhelyen több házra magyar trikolóros szalaggal átkötött gyászlobogókat tűztek ki a helyiek, mire a megyei prefektus kemény pénzbírsággal sújtotta a település polgármesteri hivatalát.

Az 1918-as gyulafehérvári nagygyűlésen – amelyen egyébként kizárólag román küldöttek vehettek részt – számos ígéretet tettek a térség nemzeti kisebbségei felé, amelyek beváltására csaknem száz év alatt sem került sor.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »