Veczán Zoltán a Mandineren annak járt utána, hogy mihez tudnak kezdeni az tálib szélsőségesek azzal a hatalmas mennyiségű hadianyaggal, helikopterekkel, páncélautókkal, fegyverekkel és lőszerrel, amely szinte küzdelem nélkül került a kezükre. A háromszor nagyobb, nyugati kiképzést kapott afgán kormányhadsereg letették a tálibok előtt a fegyvert – és óriási tételekben adták át nekik a hadianyagot.
A mandiner.hu is az interneten fellelhető forrásokra épít melyek szerint a lista:
Az ügyben megszólaltatták Csiki Varga Tamást, az NKE Stratégiai Kutatóintézete munkatársát.
A szakértő szerint,
a számok nagyságrendileg stimmelnek, és ez valóban tekintélyes mennyiségű hadianyag, de kérdéses, hogy ebből mennyi van bevethető állapotban, s hogy mennyihez áll rendelkezésre az üzemeltetéshez szükséges személyzet.
Az utóbbi már az amerikaiak által támogatott és kiképzett afgán hadseregnél is szűk keresztmetszet volt, a táliboknál különösen, s minél bonyolultabb egy eszköz, annál erősebben jelentkezik ez a hiányosság.
A rengeteg lőszer és kézifegyver egy dolog: ehhez a feketepiacról vagy Pakisztántól is hozzájuthattak eddig – az ópiumgyártásból származó bevételből futotta is rá, tehát ez önmagában nem nagy ügy
– fejtegeti a szakértő
A második kategória a különféle páncélozottságú járművek, mint HumWeek és az APC-k –azért komolyabb eszközök. Az egyik fő különbség, hogy ezek a HumWee-k alulról például más kialakításúak és nincsenek páncélozva úgy, mint a NATO-hadseregek aknák ellen is védelmet nyújtó MRAP járművei, így inkább csak a kézifegyverek ellen védenek, így ez még nem teszi őket megkerülhetetlen regionális haderővé.
Ugyanakkor ebben a kategóriában is van pár példa, amit Csiki meglepőnek nevezett: például a 122 milliméteres tarackok – ágyúhoz hasonló lövegek –, szám szerint 17 darab, amelyek mennyiségben is felveszik a versenyt kisebb NATO-tagállamok állományával (összehasonlításképpen a Magyar Honvédség 24 darabot rendelt nemrég PzH-2000 típusú eszközökből).
Bár érdemes hozzátenni, hogy a tálibokhoz így 50-60 éves technológia került: olyan hagyományos tüzérségi csapásmérő eszközök, amiket „munkában” most nem láttunk, hiszen a városostromok is elmaradtak, s néhány tucat tüzérségi eszköz Közép-Ázsia országaihoz képest nem kiemelkedő.
Mindehhez 60-80, legfeljebb 100 ezer bevethető tálib harcos társul, akik irreguláris, tehát nem professzionális csapatok
– teszi hozzá a szakértő.
Így sem lebecsülendő erőt jelentenek: összehasonlításképpen Lengyelország haderejében, amely persze jellegében is más, és nehéztechnikával is felszerelt hadsereg, 2500 páncélozott jármű jut a hasonló méretű hadseregre, vagyis
e téren éppen a tálibok „versenyképesek” lennének, tulajdonképpen a NATO-tagállamok jó egyharmadához képest is.
Ugyanakkor ezen a téren is az amerikai fegyverzetnél, például a HumWee-knél jelentkezni fog előbb-utóbb az alkatrészhiány, „még ha tudnák is, melyik csavarkulccsal mit kell becsavarni”
– mondja Csiki. De a nagyobb probléma a bonyolultabb eszközöknél kezdődik, hiszen a tálibok egyáltalán nincsenek kiképezve a használatukra. És ez nagyjából limitálja is a bevethetőségüket – fejtegeti a szakértő.
Azaz például ott vannak a nagy hatótávolságú drónok, amelyek azonban elsősorban felderítő, s nem csapásmérő eszközök. Kétséges, hogy ezeket a tálib harcosok rendeltetésszerűen tudnák üzemeltetni.
Aztán ott vannak azok az eszközök, amik tényleg csak a propagandafotók háttereiként tudnának szolgálni: a 21. századi légierő eszközei pont ilyenek, hiszen ezeknél nem elég, ha valaki fel tud vele szállni: manőverezni és a fegyverzetet is használni kell tudni, de éppenséggel pilótából még a reguláris afgán hadseregnél is is krónikus hiány volt.
Példaképpen
a komplett afgán helikopter- és repülőkészlet papíron 211 darab volt, ebből 160-170 volt bevethető az utolsó, júniusi adatok szerint, és mindössze 110-115-re volt legénység is (már csak azért is, mert a tálibok rendszeresen vadászták le merényletekkel a kormányerők pilótáit).
Egyszóval presztízsügy, és az amerikaiaknak kellemetlen, de ennyi
– fogalmazott a szakértő.
A legrosszabb, ami ezekkel történhetne elméletben, hogy eladják a kínaiaknak vagy az oroszoknak, noha az amerikaiak arra gondosan ügyeltek, hogy csúcstechnológiát ne adjanak oda, a Blackhawk helikopterek például szintén nem azok.
Ami mégis volt – a C130-as, több száz fő szállítására képes nagy repülőgépek – azokat valószínűleg már kimenekítették vagy megsemmisítették. Erre, mint Csiki felhívta a figyelmet, most is megvan a lehetőségük, hiszen
tökéletes részletességű műholdas felderítési információk, húszévnyi helyismeret és fölényes légierő melletta levegőből az amerikaiak most is azt csinálhatnának a tálibokkal, amit akarnak.
A Mandiner kérdérsére, hogy orosz, kínai vagy talán pakisztáni személyzettel nem lenne-e működtethető a megszerzett hadizsákmány, Csiki azt mondta:
ez valószínűtlen, senkinek nem érdeke egy katonai hatalomként is erős tálib Afganisztán, még a pakisztániaknak sem, holott számukra tulajdonképpen stratégiai hátország a szintén jelentős részben pastuk lakta ország. A kínaiak és oroszok barátságos hangvétele megtévesztő: az esetleges üzleti érdekeltségek mellett az is szerepet játszhat benne, hogy egyik ország sem akarja, hogy a tálibok esetleg saját muszlim kisebbségüket használják fel ellenük – a kínaiak esetében az ujgurok, az oroszokéban pedig a csecsenek lehetnének ennek célpontjai.
Összességében tehát
a tálib „hadsereg” felszerelése egyes elemeiben ugyan mondható erős közepesnek, szakértői üzemeltetés és főleg utánpótlás hiányában azonban ez csak a hatalom megtartására alkalmas Afganisztánban – arra viszont több mint elégséges.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
