Óriási botrány kerekedett abból, hogy három lengyel vajdaságot is „ukrán területként” említett Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter egy pódiumbeszélgetésen. A fő hangadók jelenleg az ellenzéki pártok, és ennek valószínűleg az az oka, hogy a pódiumbeszélgetés másik vendége, Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter ott ült vele szemben, és a szerencsétlen megfogalmazást szó nélkül tűrte. Bár Lengyelország Ukrajna egyik legelszántabb támogatója a háborúban, a lengyel-ukrán kapcsolatok rengeteg történelmi sérelem és vélt (a jövőben akár valós) területi igény terheli.
Kuleba és Sikorski szerdán vettek részt a pódiumbeszélgetésen Olsztynban. A közönségi kérdésekhez érve Kuleba kapott egy kérdést, ami a két ország történelmi sérelmeit firtatta, különösen azt, hogy Ukrajna miért nem engedélyezte végre a második világháború idején az ukrán banderisták által elkövetett volhíniai mészárlás áldozatainak exhumálását.
Kuleba ahelyett, hogy óvatosan választ adott volna, kontrázott, és azt kérdezte a nézőtől, hogy hallott-e már a Visztula műveletről.
mondta Kuleba, hozzátéve, hogy ha a ma két ország elkezdene „ásni a történelemben, a beszélgetés minősége teljes más lenne” és hogy nem szabadna felemlegetni azokat a „rossz dolgokat”, amiket a lengyelek követtek el az ukránok ellen, és fordítva”.
Az volhíniai mészárlás áldozatinak exhumálására és azonosítására vonatkozóan úgy fogalmazott:
„Az exhumálás folytatása nem probléma. Csak annyi kérésünk van Lengyelország irányába, hogy beszéljen az ukrán [áldozatokról] is. Szeretnénk, ha ez kétoldalú lenne…”
mondta Kuleba.
A fentiekből elég egyértelmű, hogy Kuleba szándékosan vagy véletlenül, de a mai Lengyelország területének három vajdaságára utalt „ukrán területként”.
A PiS keményen nekiment Kulebának és Sikorskinak is
Beata Szydlo volt lengyel kormányfő az X-en reagált Kuleba szavaira:
„Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszer a Lublini, Kárpátaljai és Kis-lengyelországi vajdaságokat „ukrán területeknek” nevezte. A lengyel-ukrán kapcsolatokban precedens nélküli eseményről van szó. Több mint két évvel azutáni, hogy Ukrajnát megmentettük katonai és más támogatások nyújtásával az ukrán hatóságok megvetően és szemtelenül viselkednek Lengyelországgal szemben”
fogalmazott, és nem volt egyedül.
Marcin Romanowski ellenzéki képviselő keményebben fogalmazott:
„Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter Chełm, Włodawa, Biłgoraj és Hrubieszów városokat ukrán területnek nevezte. A lengyelek ellen elkövetett népirtásra pedig nem szabad rákérdezni, mert azt csak orosz ügynök teszi. Az ukránok szemtelensége és ostobasága az ő problémájuk, bár a történelem megmutatta, hogy sem Moszkváéval, sem Berlinnel nem jártak jól”
írta az X-en.
Jakub Banaszek, Chełm polgármestere Sikorskinak rótta fel, hogy szó nélkül tűrte Kuleba kijelentéseit, majd hozzátette:
„A Visztula műveletnek sosem szabadott volna megtörténnie, de a volhíniai népirtáshoz hasonlítani elfogadhatatlan, ukrán területek emlegetni pedig ostoba, hazug húzás volt, ami csak növeli a lengyelek fenntartásait az ukránokkal szemben”
fogalmazott.
Történelmi sérelmek, revíziós félelmek
Bár látszólag lengyel belpolitikai csatározásról van szó, valójában sokkal mélyebb, történelmi és geopolitikai feszültség jött most a felszínre. Emlékezzünk vissza, mekkora botrány volt, mikor Mihajlo Podoljak ukrán elnöki tanácsadó arról beszélt egy interjúban, hogy jó, hogy a lengyelek most támogatják őket, de a háború után több területen is versenytársak lesznek. Mindezt elég barátságtalan tálalásban közölte a tanácsadó.
A volhíniai mészárlás a lengyel történelem egyik legsötétebb és legtragikusabb eseménye. 1943. július 11-én az ukrán banderista nacionalisták több mint 150 településen támadtak rá az ott élő (őshonos) lengyelekre. A becslések szerint legalább 100 ezer embert legyilkoltak és tömegsírokba temettek.
A tragédiát növeli, hogy a lengyelek ellen elkövetet német és szovjet tömeggyilkosságokkal szemben a volhíniai mészárlás során a lengyeleket saját szomszédaik, falubelijeik gyilkolták le. A vérengzéssel a német nácikat követő ukrán nacionalisták azt akarták elérni, hogy Ukrajna színtiszta ukrán nemzetállam legyen. A politikai szándék egy ilyen lépésre már 1939-ben megjelent.
A volhíniai mészárlást a Sztyepan Bandera által vezetett Ukrán Felkelő Hadsereghez kötődik. Bandera és az OUN vezetése azt követően, hogy Németország megtámadta a Szovjetuniót, kikiáltották az ukrán független államot, méghozzá úgy, hogy szoros együttműködést hirdettek Adolf Hitlerrel. A megszálló német seregek ennek ellenére az egész banderista kormányt letartóztatta és koncentrációs táborba záratta. Az OUN maradéka UPA, vagyis Ukrán Felkelő Hadsereg néven azonban tovább működött, és főleg lengyel kisebbség elleni etnikai tisztogatásokat hajtottak végre.
Miért van jelentősége ma?
A volhíniai mészárlás több szempontból is kényelmetlen az ukrán kormánynak. Egyrészt, az oroszok ellen harcoló ukrán hadsereg nagy mértékben támaszkodik azokra az ukrán neonácikra, akik Banderát éltetik (emlékezzünk csak az Azov hadtestre, amit a nyugati sajtó képes volt hősnek beállítani Mariupol ostromakor). Maga Zelenszkij is képes volt felállva tapsolni egy náci Németország oldalán harcoló idős háborús veteránnek a kanadai (!) parlamentben.
Magyarul: az ukrán vezetés belekapaszkodik minden olyan történelmi és jelenkori szalmaszálba, ami erősíti pozícióit a háború fenntartásában, legyenek ezek a szalmaszálak bármilyen ellentmondásosak.
A másik ok, ami miatt az ukránoknak érdekében áll a volhíniai mészárlás feltárását, az áldozatok exhumálását és azonosítását előmozdítani, az az egyszerű tény, hogy Nyugat-Ukrajna egészen Odesszáig egykor Lengyelország területe volt a Lengyel-litván Nagyfejedelemség korában. Ma is vannak (nem csak oroszok), akik halkan már felteszik a kérdés, hogy mi lesz a háború kedvezőtlen alakulása esetén Ukrajna nyugati határaival…
A volhíniai mészárlás feltárása pedig gyengíti az ukrán háborús propaganda egyik legfontosabb elemét, Ukrajna történelmi jogát nemzetközileg elfogadott területéhez.
Ezzel együtt, Kuleba, és korábban Podoljak kiszólása is egyértelműen jelzi, hogy a háború után a lengyel-ukrán kapcsolatok nagy eséllyel megromlanak majd. Ukrajna és Lengyelország is európai középhatalmi státuszra hajt, a lengyel gazdaságnak pedig sok tekintetben az ukrán gazdasági potenciál „útban van”.
Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
