Óriási botrány lett a közösen énekelt székely himnusz miatt Romániában

Óriási botrány lett a közösen énekelt székely himnusz miatt Romániában

A román miniszterelnök-helyettes felelősöket keres és büntetést kér amiatt, hogy a román hokiválogatott játékosainak többsége a magyar válogatottal és szurkolóival együtt énekelte a székely himnuszt a két csapat vasárnapi mérkőzése után. Az ügyben a román szövetség eljárást indított, de magyarázatot követelnek az Ifjúsági- és Sportminisztériumtól is, amelyet a székely származású, Novák Károly Eduárd irányít.

A Nemzeti Sport vette észre, hogy az ügy gyorsan politikai síkra terelődött, miután magyarellenes feljelentéseiről hírhedt Dan Tanasa képviselő kiszúrta a nézők között Tánczos Barna környezetvédelmi minisztert, a román hokiszövetség korábbi elnökét, akit azzal vádol, hogy a magyar táborból szurkolta végig a mérkőzést.

A sportlap megírta, hogy Tánczos Barna a Gazeta Sporturilornak nyilatkozott és elmondta, hogy a csíkszeredai, gyergyói és brassói hokisoknak szurkolt a világbajnokságon, „akik mindent megtettek, hogy Románia bennmaradjon a Divízió 1/A-ban”. Prosport portál Marius Diaconescu történészt idézi, aki szerint

„jelenleg nem létezik Székelyföld, csupán néhány romániai megye amelyben magyarok is élnek.”

A Gazeta Sporturilor sportlap pedig szokás szerint az „úgynevezett Székelyföld” kifejezést használja, és kiemeli, hogy három (meg nem nevezett) hokis nem vett részt a himnuszéneklésben. Az ügy kapcsán Sorin Grindeanu miniszterelnök-helyettes sürgős intézkedést követel a Román Jégkorong-szövetségtől és az Ifjúsági- és Sportminisztériumtól, amelyet szintén egy székely, Novák Károly Eduárd vezet. (A Giro magyarországi szakaszain részt vevő Novák egyelőre nem szólalt meg az ügyben.)

Hírdetés

„Sértés és szégyentelen tiszteletlenség Romániával, a románokkal és a trikolórral szemben. Remélem, hogy az eset nem marad büntetlenül. Arra kérem a Román Jégkorong-szövetséget, az Ifjúsági- és Sportminisztériumot és

minden más felelőst, hogy a legszigorúbban szankcionálják ezt a minősíthetetlen gesztust. Aki nem tiszteli Romániát, nincs mit keresnie piros-sárga-kékben!”

– írta Grindeanu, aki külön gratulált annak a három hokisnak, aki nem vett részt a közös éneklésben.

Alexandru Halauca, a Román Jégkorong-szövetség elnöke bejelentette, sürgősen összehívja a szervezet ügyvezető testületét, hogy vizsgálja meg himnuszról készült felvételeket. Az Agerpres román hírügynökség szerint csütörtökön lesz az ülés a hokiszövetségben, az elnök elmondta, hogy Novák sportminiszter álláspontját is kikérik az ügyben.

A Nemzeti Sport összeállítás szerint Románia keretét szokás szerint döntő többségben az Erste Liga erdélyi klubjaiban szereplő székely hokisok alkották, hat honosított szlovák, orosz és ukrán játékossal kiegészítve. A Divízió 1/B-ből három éve meglepetésre feljutott csapat mind a négy mérkőzését elvesztette Szlovéniában, és kiesett az 1/A csoportból.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »