Óriásberuházást hoz Debrecenbe a kínai akkumulátor-gyártó

A kínai Semcorp vállalat több mint 65 milliárd forintos beruházásba kezd Debrecenben, ezzel az idei év egyik legnagyobb beruházása valósul meg a hajdú-bihar megyei megyeszékhelyen – jelentette be Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter elmondta: a beruházás keretében a Semcorp lítium-ion akkumulátorokhoz kapcsolódó szeparátor fólia gyártóüzemet létesít 2022 végéig.

A több mint 65 milliárd forintos projekthez az állam 13 milliárd forintos támogatást biztosít, ezáltal 440 új munkahely jön létre a városban – mondta a miniszter hétfőn a kínai vállalat által indított nagyberuházás első ütemének alapkőletételén. A miniszter beszédében hangsúlyozta, hogy az új világgazdasági korszak több meghatározó, forradalmian modernizálódó ágazatában is mára „keletről fújják a passzátszelet”, így van ez az elektromos autóiparban is. Minderre példaként hozta fel, hogy míg 2007-ben a globális beruházások 81 százalékát nyugati tőkéből finanszírozták, és csak 17 százalékát keletiből, 2017-2018-ra ez az arány nagyjából kiegyenlítődött, a tavalyi fekete évben pedig teljesen megfordult: a kelet részesedése 70 százalékosra nőtt, a nyugaté 29 százalékosra csökkent. Hozzátette: Kína a világ gazdasági teljesítményének 2000-ben mindössze a 4 százalékát adta, míg ma a 18 százalékát, és tavaly már a távol-keleti ország volt az Egyesült Államok és az Európai Unió első számú kereskedelmi partnere is.

Hírdetés

A tárcavezető emellett rámutatott, hogy a nyugati világ technológiai fölénye jelentősen mérséklődött, hozzátéve, hogy például az elektromos autóipar legnagyobb akkumulátorgyártói mind keleti cégek. Márpedig szerinte ezen vállalatok beruházási döntéseitől is függ, hogy az EU mely tagállamai lesznek sikeresek a következő években. Szijjártó Péter közölte, hogy a Semcorp első külföldi gyártóegységének számító, 97 ezer négyzetméteres üzem létrehozása a magyar-kínai gazdasági együttműködés sikertörténetnek újabb fejezetét jelenti.

A munkálatok nyáron már megkezdődtek, a létesítmény a tervek szerint 2023 első negyedévében kezdi meg működését, és ennek köszönhetően a területén piacvezető cég kapacitása 12 százalékkal növekszik. Magyarországon 400 millió négyzetméter szeparátor fóliót fognak gyártani évente. Végezetül a miniszter kiemelte, hogy a keleti nyitás megindítása igazi gazdasági sikertörténetnek számít, és ezt mára a bírálóknak is el kell ismerniük. Az elmúlt tizenegy évben 28 százalékkal nőtt a kereskedelmi forgalom Magyarország és a tőle keletre fekvő államok között. Az országban 2019-ben Dél-Korea, 2020-ban Kína volt a legnagyobb beruházó. Magyarország kereskedelmi forgalma Kínával az idei első félévben 24 százalékkal emelkedett, a magyar kivitel volumene pedig 51 százalékkal nőtt.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »