Ordenáré módon csapott oda Clintonnak Trump

Vulgáris kijelentést tett a 2016-os amerikai elnökválasztás esélyesének tartott demokrata párti Hillary Clintonra Donald Trump, a legnépszerűbb republikánus elnökjelölt-aspiráns egy keddi kampányrendezvényen.

A botrányos közléseiről és keresetlen stílusáról ismert Trump egy michigani kampányrendezvényen arról beszélt, hogy Hillary Clinton 2008-ban esélyesként indult a demokrata párti jelöltségért, de alulmaradt Barack Obamával szemben. Erre az alulmaradásra, vereségre Trump a jiddisből származó schlong szlengszót használta, ami férfi nemi szervet jelent. Ezt követően azt magyarázta, hogy szerinte Clinton „nem való elnöknek”.

Trump azért is bírálta a volt külügyminisztert, szenátort és first ladyt, amiért a demokrata jelöltaspiránsok múlt szombati vitája során késve érkezett vissza a színpadra egy szünetet követően, miután ki kellett mennie a mosdóba. „Azt hittem, feladta. Hova ment? Nélküle kellett megkezdeni a vitát. Persze tudom, hova ment, ez undorító, nem akarok beszélni róla” – mondta Trump. (Az amerikai sajtó egyébként utóbb megírta: a női mosdó távolabb volt, mint a férfi.)

Hillary Clinton kampánya közölte: nem válaszolnak Trumpnak, de minden nőre nézve megalázónak tartják a republikánus jelölt szavait.

Hírdetés

Tízből hat nő nem akarja elnöknek Trumpot

Trumpot korábban több alkalommal elítélték a nőkre tett degradáló kijelentései miatt. Többek között Megyn Kelly konzervatív újságíróra, az augusztusi republikánus jelöltaspiránsi vita egyik moderátorára, illetve egyik kihívójára, a jobboldali mezőny egyetlen női tagjára, Carly Fiorinára tett szexista megjegyzéseket.

A Quinnipiac egyetem kedden közzétett felmérése szerint tízből hat amerikai nő kellemetlennek tartaná, ha Trump lenne az Egyesült Államok elnöke. A férfiak esetében ez a szám tízből négy. Egyébként egy hétfőn ismertetett közvélemény-kutatás szerint Trump – még ha meg is szerezné a republikánus jelöltséget – veszítene Clintonnal szemben az elnökválasztásért folyó párharcban.

Trump azt követően ment neki ismét Clintonnak, hogy a demokrata párti politikus hétfőn az Iszlám Állam nevű terrorszervezet legjobb toborzójának nevezte a milliárdos üzletembert iszlámellenes kijelentései kapcsán. Trump korábban egyebek mellett azt mondta, hogy elnökként megtiltaná a muszlimok belépését az Egyesült Államokba.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »