Orbán Viktor vermet ás, maga esik bele

Orbán Viktor vermet ás, maga esik bele

A népszavazás-matematika alapvető szabályainak megfelelően természetesen minden parlamenti és azon kívüli párt megnyerte a vasárnapot. Saját nézőpontjukból okvetlenül. Orbán Viktor és a Fidesz boldog, 3,2 millió választópolgár támogatta a nemeket. Budapestet Brüsszellel szemben. A Jobbik is elégedett, egy mozdulattal kivonja az összes nemből a maga 1 millióját, és így számára sem fest annyira pocsékul a kép. A balos ellenzék szerint mindenki, aki otthon maradt, a kedvükért maradt otthon. Hehe. És akkor az országosan sem kevés, de a fővárosban végképp rengeteg érvénytelen voksról nem is beszéltünk. Lám, mekkora ez a Kétfarkú Kutya! Maximum az apátlan-anyátlan liberálisok búslakodhatnak, ők szegények biztosan több igenben reménykedtek. Hihi.

Oké, de mire jutunk, ha félredobjuk a politikai alapú számolgatást?

Először is arra, hogy a kvótareferendum annak rendje-módja szerint megbukott.

Igaz, hogy az utóbbi napokban a kormány és feje már átállt a kármentésre, nem győzvén ismételgetni, hogy ha nem lesz ötvenszázalékos a részvétel, a nemek többsége akkor is erős felhatalmazást jelent, ám a mi memóriánk annyira mégsem rövid, hogy elfelejtsük: előtte csakis az érvényességet és az eredményességet helyezték a középpontba. Azért mozgattak meg minden követ, azért pörögtek eszelősen, azért mozgósítottak fővesztés terhe alatt. Hogy végül – nyilván némely nem publikus közvélemény-kutatások adatai ismeretében – időnap előtt elkezdték mégis a rugalmas elszakadást, az már az ő bajuk.

Az, hogy egy ilyen hihetetlen intenzitású, az eszközökben kicsit sem válogató, kételyekkel cseppet sem bajmolódó, irtózatosan drága kampány után 44 százalékos részvételre sem sikerült rábírniuk a népet, kifejezett és egyértelmű kudarc. Pláne úgy, hogy nem kevesebb, mint hat százalék érvénytelenül ikszelt. A budapestiek közül különösen sokan választották a véleménynyilvánítás e módját, miközben egyébként is a fővárosban mentek el szavazni a legkevesebben. Ne feledjük, máskor mindig ott a legmagasabb az aktivitás.

Bebizonyosodott tehát, hogy hiába tartottunk tőle, a háborús retorika – egyelőre még – nem visz mindent. Sokan-sokan nem voltak hajlandók hagyni, hogy magával sodorja őket a pszichózis. Úgy sem, hogy a másik oldalon semmi sem volt választható, aminek politikai értelemben lettek volna valóságos kontúrjai, és egy darabig még nem is lesz.

Magyarán: mindegy, hogy mit mond most, és az is, hogy az első napokban mit tesz – mi kerül bele a beharangozott alkotmánymódosítás-tervezetbe, milyen elképzelésekkel megy Brüsszelbe –, Orbán Viktornak azzal kell számolnia ezentúl, hogy az emberek többsége nem vevő a harci politikára.

A miniszterelnök kereken tíz éve – a 2006-os parlamenti választások óta – nem szenvedett ilyen vereséget. A 2008-as népszavazástól a 2014-es második kétharmadig folyton-folyton nyert – az európai parlamenti és az önkormányzati megméretéseket is –, ha az időközi koppanásokat nem számítjuk, először kell elmerengenie azon, hogy biztosan jó-e az irány. Ezúttal ráadásul maga hívta ki a sorsot, ő ásta-ásatta a vermet, házhoz ment a pofonért.

Hogy a történtek után milyen korrekciók mellett dönt, azt később fogjuk megtudni. Juthat arra is, hogy amit nagyon sokan gondolnak soknak – vagyis a háborút –, az nem kontraproduktív túltolás volt, hanem kevesebb a kelleténél. Akár bele is feszülhet még inkább. Ha ez lesz, egy darabig rosszabb lesz – de mi immár tudjuk, hogy a hadi út sehová sem vezet. A magyarok a békét szeretik. Ha netán ennél az evidens felismerésnél köt ki, akkor meg az lehet a kérdés, hogy egyáltalán képes-e még adni egy utolsó esélyt a józan észnek. Talán késő, talán nem. De addig azért próbálkozhat, amíg nem jönnek mások, elég erősek, hogy megtegyék ezt helyette.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »