A miniszterelnök szombaton a Magyar Zene Házában az atlétikai világbajnokság tiszteletére rendezett műsoron és fogadáson vett részt, ahol a világ sportvezetőivel és sportdiplomatákkal találkozott.
Orbán Viktor köszöntőjében elmondta: örök szövetség áll fent a magyarság és a sport között. Akik itt voltak az elmúlt napokban Budapesten, láthatták, hogy Magyarország ősi és modern, nemzeti és nyitott, láthatták, hogy milyenek igazából a magyarok: szenvedélyesek és tisztelettudóak, itt a sport szeretete és a sporthősök tisztelete felülír szinte mindent.
Nem csoda, hogy ennyi kiváló sportrendezvényt láttunk már vendégül – folytatta. Csak az elmúlt pár évben voltak itt már vizes vb-k, vízilabda és úszó eb-k, volt vívó és judo-világbajnokság, kézilabda-eb, Giro d’Italia, Európa-liga döntő, s reméljük, hogy hamarosan Bajnokok Ligája döntő is – sorolta.
Budapest a sportszerető világ találkozási központja lett – állapította meg Orbán Viktor.
Ha ezt a szép hosszú listát összerakjuk, úgy tűnhet, hogy ha nem is egyszerre, de „több darabban” már mi is rendeztünk olimpiát – mondta a kormányfő.
A miniszterelnök a béke fontosságáról is beszélt, kiemelve: a magyarok ezt a világbajnokságot a békének ajánlották fel. Végezetül megköszönte a vb szervezőinek és rendezőinek embert próbáló munkáját.
Orbán Viktor miniszterelnök a nap folyamán a Karmelita kolostorban fogadta Thomas Bach-ot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökét. A találkozón részt vett Schmitt Pál olimpiai bajnok párbajtőrvívó, a nemzet sportolója, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke, korábbi köztársasági elnök is.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »