Orbán Viktor: Magyarországot kétszeres erővel fogják megtámadni

Orbán Viktor: Magyarországot kétszeres erővel fogják megtámadni

A miniszterelnök hétfő délutánra összehívta a Védelmi Tanács ülését. Az ukrajnai háború másképp folytatódik, mint év elején képzelte.

Az elmúlt napokban történt katonai akciók azt vetítik előre, hogy a háború hosszabb és brutálisabb lesz annál, mint amire az év elején Orbán Viktor számított – erről a Facebookon posztolt a miniszterelnök.

„Szembe kell nézni a ténnyel, hogy a transzatlanti egység élesen megbomlott. Soha nem volt ekkora szakadék a Trump vezette békepárti erők és a háború folytatását akaró brüsszeli és kijevi vezetők között” – folytatta. Hozzátette: Magyarország „a béke oldalán kell maradjon, még ha ez azt is eredményezi, hogy a Brüsszellel folytatott vitáink hangosabbak lesznek”.

Szerinte fel kell készülni arra, hogy a háború elhúzódik, ennek minden biztonsági és gazdasági következményeivel együtt.

Hírdetés

„Fel kell készülnünk arra, hogy Magyarországot kétszeres erővel fogják megtámadni, mert Magyarország Trump elnök szövetségese, és Magyarország békét akar és nem a háború folytatását” – írta még a kormányfő.

Fel kell készülni szerint arra is, hogy a Magyarország ellen bevetett titkosszolgálati műveletek, a lejárató kampányok és a háborús propaganda akciók az eddiginél is nagyobb lendülettel folytatódnak.

Hétfő délutánra ezért összehívta a Védelmi Tanács ülését.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »