Nekünk olyan vezetőket kell választanunk, akik képesek megakadályozni, hogy Európa belesodródjon egy Oroszországgal szembeni háborúba – hangsúlyozta Orbán Viktor a Magyar Nemzetnek adott interjúban. Mint mondta, két év alatt fő kérdéssé vált az ukrajnai helyzet, mert eleinte például Németország azt mondta, csak sisakokat küldenek, szó sem lehet fegyverekről. „Ma Ukrajna területén német gyártmányú tankok száguldoznak, és arról beszélnek, hogy légvédelmi rendszereket is átadnak. Már arról folyik a diskurzus, hogy kell-e német katonáknak ukrán területre lépniük a NATO keretein belül. Így jutottunk el a sisaktól a közvetlen konfrontációig” – sorolta a miniszterelnök.
Ennek az oka szerinte az, hogy Európa elhibázta az első lépést. A magyar kormány nem, de az európai vezetők azt mondták, a háborút nemzetköziesíteni kell. Vagyis Európának és Amerikának, aztán most már a NATO-nak is oda kell állnia Ukrajna mögé. A kormányfő úgy látja, már két éve lehetett tudni, hogy a háború logikája azt fogja megkövetelni, hogy egyre szorosabban vonódjon be Európa a háborúba. Ugyanis „a háború logikája más, mint a békéé. Amikor valaki már benne van, embereket veszített, pénzt költött, a gazdasága is alkalmazkodott, akkor már a háború logikája vezérli a gondolkodást”, fogalmazott.
Arra a kérdésre, hogy előfordulhat-e, hogy csak szavakban tudunk kivételek lenni, hiszen végső soron a NATO tagjai vagyunk és vannak kötelezettségeink, Orbán Viktor azt mondta: „Ez Magyarország nagy kérdése. Hogy összhangban tudjuk-e tartani a tetteinket a szándékainkkal és a szavainkkal. Ez mindig erő kérdése. Amikor az első világháborúból Tisza István ki akart maradni, nem volt hozzá ereje. Horthy Miklósnak sem volt ereje, hogy ezt a második világháborúban megtegye. A szándék mindig megvolt, az erő nem. A következő hónapokban kiderül, vajon a mostani magyar kormánynak lesz-e elég ereje. Erről szól az európai választás, ezért kérem a háborúellenes magyar kormány megerősítését a választóktól”.
Felmerült az is, miként lehet magyar képviselők Brüsszelbe küldésével hatást gyakorolni a háború alakulására. Orbán Viktor szerint két kapcsolat van:
A kormányfő azt reméli, hogy a háborúpárti európai kormányokat meggyengítik a saját szavazóik, és világos jelzést adnak, hogy változást akarnak.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »