Orbán Viktor: Az ország összefogott, az árvízi veszélyt elhárítottuk

Orbán Viktor: Az ország összefogott, az árvízi veszélyt elhárítottuk

Orbán Viktor napirend előtti felszólalásában első témaként a nemrég levonult dunai árvíz tanulságairól, a védekezés részleteiről számolt be.

A miniszterelnök emlékeztetett, hogy az árhullám hirtelen jött, amely Magyarországon az évszázad második legnagyobb árvízéhez vezetett. Hangsúlyozta, a védekezés szervezetten, rendben történt, a bajt sikerült kivédenünk.

Orbán Viktor megköszönte az önkénteseknek, szakembereknek, rendőröknek, tűzoltóknak, katonáknak és mentőknek a munkáját.

– mondta a kormányfő.

A 2013-as árvízi védekezéssel összevetve a magyar állam hatékonyabb, felkészültebb és szervezettebb élett. Jól döntöttünk – mondta –, amikor a 2013-as árvíz után 435 milliárd forintot áldozott a kormány árvízvédelmi beruházásokra, ebből 150 milliárd forintot a Duna védelmére fordítottak. A Duna vízszintje az áradások következtében 6 és fél méterrel megemelkedett, ezért 40 kilométeres szakaszon ideiglenes védműveket is kellett építeni. 4600 méteren pedig mobil falakat emeltek a szakemberek. Kellett kétmillió homokzsák és ötvenötezer tonna homok is

emlékeztetett.

Az elmúlt években épült védgátak megvédték Győr, Komárom és Dunaújváros városát, és hamarosan befejezik Esztergom védelmének kiépítését is.

A vízügyi hatóság az árvíz utáni jelentését hamarosan a kormány elé terjeszti, akkor döntenek a Duna-menti árvízvédelmi rendszer további fejlesztéseiről

hangsúlyozta Orbán Viktor.

A miniszterelnök szerint Magyarországon hagyomány, hogy a gyermekek nyaraltatásában az állam is szerepet vállal. Idén nyáron negyvenezren nyaralhattak a balatoni Erzsébet táborokban. Hozzátette határon túlról is több gyermek nyaralását is vállaltuk.

A szeptemberi iskolakezdéskor a kormány rendszeresen összegzést készít, ebből látható, hogy az elmúlt években ezernégyszáz milliárd forint értékben építettünk és újítottunk fel óvodákat és iskolákat

húzta alá Orbán Viktor.

A Dunakeszi Diáknegyedet 32 ezer négyzetméteren létrejött egy 20 tantermes gimnázium 26 tantermes technikum és szakképző iskola mindkettőhöz egy-egy tornacsarnok. Valamint egy városi uszoda.

Ez az új oktatási központunk ezerötszáz tanulót képes befogadni – hangsúlyozta

Egymillió kettőszázezer diák jut ingyenesen tankönyvhöz. Ez tizenötmilliárd forint kiadásától kíméli meg a családokat. A rászoruló családok részére ezen felül 80 ezer ingyenes tanszer csomagot is biztosítottunk

tájékoztatott a kormányfő.

Hírdetés

A Digitális Magyarország programról is szót ejtett a miniszterelnök. Mint mondta, az egészség ablak alkalmazáson keresztül már 80 egészségügyi intézményt lehet elérni, és a betegek digitálisan is tudnak időpontot foglalni.

Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta a mindenkori gazdasági év sikerének feltétele a turisztikai ipar jó teljesítménye.

Az idei nyár rekord nyár volt, a gazdasági év rekord év lesz – jelentette ki a miniszterelnök.

Soha ennyi turista nem látogatott hazánkba. Soha ennyi magyar nem nyaralt belföldön, és külföldön mint, idén. Több mint 20 év után visszavettük a repteret, hazánk globális kapukulcsát

fogalmazott Orbán Viktor.

Kijelentette, a 17 milliós utasszámot újra el fogja érni a budapesti repülőtér, felveszi a versenyt az EU reptereivel. Emlékeztetett, arra is, hogy az MVM részesedést vásárolt a világ egyik legnagyobb földgáz mezőjében.

Ez történelmi jelentőségű. Magyarország a világon harmadik a napenergia arányát tekintve az áramtermelésben. Látható hogy rohamléptekben haladunk az energiafüggetlenség felé

szögezte le.

Az ország gazdasági helyzetéről a kormányfő elmondta: a gazdasági növekedés tekintetében az EU 27 tagállama közül a 11. helyen állunk, növekedési ütemünk az EU átlag másfélszerese.

Mögöttünk vannak a franciák, a németek, az olaszok és az osztrákok is, de ezzel nem lehetünk, elégedettek, még nagyobb növekedésre lesz szükségünk a jövőben – mutatott rá.

A beruházások tekintetében GDP-arányosan az EU negyedik helyén állunk 24,5 százalékos teljesítménnyel. Itt az első helyet kéne megcéloznunk – hangoztatta Orbán Viktor.

Továbbra is teljes a foglalkoztatottság: 4,7 millió ember dolgozott a nyáron. Bruttó 636 ezer forint lett az átlagkereset a nyáron, és 12. hónapja folyamatosan emelkednek a reálbérek Magyarországon.

„Bár a magyar gazdaságnak rendszeresen halálhírét keltik, a magyar gazdaság köszöni, jól van”

jelentette ki a miniszterelnök.

Igaz lehet szerinte az a mondás, hogy akinek halálhírét keltik, az sokáig él.

Az ország pénzügyi helyzetét Orbán így jellemezte: „megnyugtatóan stabil”. A költségvetés hiányát 4,5 százalékra akarják csökkenteni, „időarányosan jól is állunk”. A kamatstopot csak akkor fogják kivezetni, ha a kamatok értékelhető módon csökkennek majd, majd beszélt a babaváró meghosszabbításáról is.

A miniszterelnök emlékeztetett, hogy a kormány idén nyáron meghosszabbította a Babaváró hitelekre vonatkozó gyermekvállalási határidőt is 2026. július 1-ig. Elindították az új otthonfelújítási programot, és úgy számolnak, hogy ennek keretében legalább 20 ezer házat lehet felújítani.

Az inflációról és a kamatszintek mértékéről szólva hangsúlyozta: a kormány 2023 év végére az ígéretét betartva 10 százalék alá szorította le az inflációt, majd idén nyár végére 4,5 százalék alá. Ez idő alatt a jegybanki alapkamat 6,5 százalékra esett.

„Szeretném világossá tenni – mondta – hogy bár a kormány a nagyobb gazdasági növekedést tartja kívánatosnak, 100 százalékban tiszteletben tartja a jegybank függetlenségét, és a kormány együtt él a jegybanki kamatkörnyezettel”

fogalmazott.

hirado.hu


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »