Orbán Tusványoson panaszkodott és meghirdette az ellenállást Tokár Géza2026. 07. 25., szo – 12:09
Megtartotta tusványosi beszédét Orbán Viktor volt magyar kormányfő. Ahogy arra számítani lehetett, éles szavakkal bírálta Magyar Pétert és az újonnan felállt kormányt.
A 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) mondott beszédében az Egyesült Államokból hazautazó magyar politikus kijelentette, hogy a demokrácia és a jogállam felszámolása a kizárólagos hatalomgyakorlás érdekében történik. Orbán szerint „bűncselekménynek” számítanak a fejlemények és a jogállam visszaállítása után komoly jelentősége lesz a történteknek.
A magyar politikus emlékeztetett arra, hogy a visszamenőleges hatályú jogszabályokkal valójában kizárták az ellenzéket a politizálásból és személyre szabott, visszamenőleges hatályú alkotmánymódosítással leváltották a köztársasági elnököt, az alkotmánybíróság elnökét, eltávolították a legfőbb ügyészt, és „ezzel megszüntették a jogállamot is.”
Orbán értelmezésében egy új önkényuralmi rendszer kiépítése zajlik, Magyar Péternek pedig célja a Fidesz megszüntetése és ellehetetlenítése is. A volt miniszterelnök szerint a Tiszára szavazó mintegy 3,5 millió ember most még azt hiszi, hogy az önkényt csak a fideszesek ellen fogják használni, de tévednek. „Az önkény lényege az, hogy a hatalom többé nem ismeri el a saját korlátait és egy napon a Tisza szavazók is arra ébrednek, hogy nincs senki, aki megvédje őket a hatalom visszaéléseivel szemben” – vélekedett Orbán, aki agresszívnak, erőszakosnak, az erejével visszaélőnek nevezte az új hatalmat.
Az egykori miniszterelnök szerint a Tisza politikája nem az ország ügyeinek intézésére, hanem Magyarország felforgatására fókuszál, venezuelai típusú rendszerváltás történik a kommunista elvek, a politikai önkény és a gazdasági elnyomás kombinálásával.
A Fidesz pártelnöke ellenállást hirdetett és kijelentette, ilyen körülmények között nem a párton belüli önkritikának jött el a helye – hanem az aktív ellenzéki politizálásnak, kesergés helyett az új nemzeti kormány megalakításán kell dolgozni.
A hírt frissítjük
Kapcsolódó cikkünk
Holnap várhatóan újra „programbeszédet” mond Orbán Viktor, aki ezt évente a Tusványos keretében teszi meg. Ezúttal azonban már ellenzéki politikusként, „csak” a Fidesz elnökeként beszél majd. Az idei tábor, mintha vesztett volna a fényéből, sok korábbi résztvevő inkább el sem ment, Magyar Pétert nem hívták meg, de Gubík László részt vett egy panelbeszélgetésen.
Orbán Viktor hagyományos, évente ismétlődő tusványosi beszédei nem egyszerű évértékelők: a magyar belpolitikai célokat egy világpolitikai és civilizációs keretbe helyezi. Itt hangzott el a híres „illiberális” beszéde, amikor bejelentette, hogy Magyarországon a továbbiakban nem liberális demokrácia épül, hanem „illiberális állam”.
Magyart nem hívták, a Tisza sem ment
A legtöbb beszámoló Tusványosról azzal indul, hogy sokkal visszafogottabb a Fidesz erdélyi nyári tábora, kevesebb cég vesz részt saját standdal, és a résztvevők száma is alacsonyabb, mint a korábbi években. Németh Zsolt, a Fidesz parlamenti képviselője, a tábor főszervezője ezt igyekezett cáfolni. A Tiszából senki nincs ott, pedig Tarr Zoltán minisztert hívták. Mivel azonban Magyar Pétert nem engedték be a táborba, ezért a többi tiszás sem vesz részt a rendezvényen.
Magyar Péter még hétfőn, a parlamentben is arról beszélt, hogy elmenne, ha meghívnák.
„És önök mégis gyávák meghívni erre a magyar miniszterelnököt. Miért van az, hogy a bujkáló Orbán Viktor ott lesz?”
– kérdezte Magyar a parlamentben, majd hozzátette, hogy tavaly sem merték meghívni.
Németh Zsolt azzal indokolta, hogy Magyar nem kapott meghívót, mert szerinte a szervezőknek „úri joga, hogy kit hívnak meg egy általuk szervezett eseményre és kit nem”. Majd a miniszterelnök hangnemével egészítette ki az indoklását.
„Magyar Péter folyamatosan minősíthetetlen hangnemben sértegeti politikai ellenfeleit, partnereit, beleértve a külhoni magyar vezetőket”
– tette hozzá Facebook-bejegyzésében Németh.
Tusványost – egyelőre – nem temette maga alá a Fidesz választási kudarca, Németh Zsolt szerint jövőre is megrendezik, de a beszámolók alapján táborra mindenképpen rányomta bélyegét Orbán pártjának rendkívül gyenge választási eredménye.
Gubík mégis megérkezett
Múlt héten még az is kérdéses volt, hogy Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke elmegy-e a rendezvényre. Egy pártprogramra hivatkozva beszélt arról Gombaszögön, hogy talán idén kihagyja Tusványost.
„Csütörtökre sajtótájékoztatót szerveztek a Nyitra megyei képviselőjelöltek”
– magyarázta esetleges távolmaradását Gubík a Michal Šimečkával tartott pódiumbeszélgetésen a Gombaszögi Nyári Táborban. Végül azonban ott volt, a külhoni magyar politikusok pódiumbeszélgetésén vett részt. A Magyar Szövetség delegációja azonban idén sokkal „soványabb” a korábbi évekhez képest, nincs ott Pandy Péter, az OT elnöke és Őry Péter korábbi alelnök sem.
Kapcsolódó cikkünk
Az idei Gombaszögi Nyári Táborban rendszeresen megteltek a sátrak a közéleti beszélgetésekre, Michal Šimečka és Gubík László közös panelje Tarr Zoltán pénteki fellépése mellett a második legnépszerűbb programnak számított.
A beszélgetést a Napunk riportere, Finta Márk moderálta és egy olyan témát érintett, ami az elmúlt fél évben kiemelten foglalkoztatta a szlovákiai magyar közvéleményt: a Progresszív Szlovákia és a Magyar Szövetség közti viszonyt.
Kedélyes hangulatban
Gubík és Šimečka pártjai az elmúlt időszakban látványosan közeledtek egymáshoz, a magyar párt feladta az egyensúlyozást a Fico-kormány és az ellenzék között és reakcióként a szlovák kabinet lépéseire – vagy kiugrási lehetőséget látva – tárgyalásokat indított a Progresszív Szlovákiával. A liberálisokhoz való közeledés azonban legalább annyi kérdőjelet vetett fel a Magyar Szövetség választói bázisa körében és a közvélemény egy része még mindig nem tudja értelmezni, mit várjon az együttműködéstől.
A két párt közti viszony javulását mutatja, hogy a beszélgetés kifejezetten kedélyes hangulatban zajlott és a politikusok több szóbeli gesztust is tettek a másik felé, igyekeztek kerülni a kényes témákat és a nyílt konfrontációt. A gombaszögi közönségben egyébként is alulreprezentáltak voltak a kritikusok, a korábbi politikusi viták hagyományait követve pedig a politikusok szimpatizánsainak kemény magja is megjelent a vitán.
Šimečka szerint „ideológiailag bonyolult” a két párt viszonya, viszont a PS és a Magyar Szövetség kapcsolatát abból a szempontból kell értelmezni, szövetségesei tudnak-e lenni egymásnak. A PS elnöke hangsúlyozta, szükség van a kormányváltásra és ehhez minden pártra szükség van – a kereszténydemokratákat vagy a magyarokat is beleértve. „A magyarok nélkül nem győzzük le Ficót” – mondta egy ponton a politikus.
Gubík hangsúlyozta, az elmúlt időszakban sok dolog megváltozott a politikában, de nem tartja az ideológiájától idegen irányváltásnak a PS-szel való együttműködést, felelmlegetve többek között Duray Miklós politikai örökségét és lépéseit.
Šimečka a beszélgetésen kijelentette, szakmai-szakértői egyeztetések folytak a két párt között több témát tekintve és azonos állásponton vannak az európapárti külpolitika, az Oroszországhoz való hozzáállás kérdésében, az igazságügyi és korrupcióellenes témákban. Elmondása szerint a PS egy, a kisebbségekről szóló törvény elfogadását is tudja támogatni. Gubík Fico „világszínvonalú” kisebbségi jogokról szóló kijelentését hánytorgatta fel. Elmondása szerint kisebbségi jogi, régiófejlesztési és külügyi témákban zajlanak az egyeztetések a PS és a Magyar Szövetség között.
Lépésről lépésre
Abszolút garanciát tud adni a PS arra, hogy a nemzetiségi törvény a kormányra kerülése esetén megvalósul? – hangzott el a kérdés. Gubík szerint ez alapvető feltétele annak, hogy a Magyar Szövetség közreműködésével alakuljon kormány. Šimečka kijelentette, nem tud minden ellenzéki párt nevében beszélni, de a PS támogatni fogja a magyarok és más kisebbségek modern jogvédelmi keretrendszerének kialakítását. A liberálisok elnöke szerint vannak ugyan különböző vélemények a PS-ben a magyarokkal való együttműködésről, de ez egészséges velejárója egy pártnak.
Gubík a Magyar Szövetségben uralkodó nézetek kapcsán elmondta, hogy fokozatosan megerősödött a vélemény, nincs értelme és nem is lehet a Smerrel együttműködni – ezzel párhuzamosan pedig megindult a tapogatózás a többi párt felé.
„A Magyar Szövetségen belül nincs óriási eufória a tárgyalások kapcsán, fel kell világosítanunk a választóinkat arról, hogy nem a PS jelöltlistájára való feljutásáról van szó” – tette hozzá Gubík, aki szerint a fokozatosság miatt kellett elkezdeni a tárgyalásokat már most a két párt között. Gubík szerint a Magyar Szövetség legfontosabb ellenfele egyébként nem valamelyik szlovák párt, hanem az általános uralkodó passzivitás a közösség tagjainak körében.
A beszélgetésen szóba került, hogy több ellenzéki párt, köztük Branislav Gröhling és az SaS továbbra is elhatárolódik a Magyar Szövetségtől. Šimečka úgy látja, minden pártnak magának kell elhatároznia, miként nyitja meg az együttműködéssel kapcsolatos kérdéseket.
Gubík szerint a Magyar Szövetségnek vad, aktív kampányra van szüksége ahhoz, hogy átlépje az öt százalékos választási küszöböt. A Beneš-dekrétumok margójára Šimečka megjegyezte, igazságtalannak tartja az utólagos elkobzásokat a dokumentumokra hivatkozva. A történelmi megbékélést azonban a szlovák-magyar államközi kapcsolatoktól teszi függővé és nem szeretné megnyitni a dekrétumok témáját.
Gubík arra hívta fel a figyelmet, hogy a Fico-kormány a dekrétumokról szóló vita ellehetetlenítésével valójában felhívta a figyelmet a problémára és közelebb hozta egymáshoz az ellenzéket. A Magyar Szövetség elnöke szerint a dekrétumok kapcsán ki kell vizsgálni a Szlovák Földalap lépéseit és jogi garanciákat kell hozni a dekrétumok utólagos alkalmazása kapcsán. Emellett szükség van egy államközi megegyezésre is a történelmi sérelmek kapcsán.
„Amennyiben a választások előtt kiderülne, hogy a Magyar Szövetség nincs öt százalék fölött, reevidálná-e a párt az álláspontját a választási koalícióról?” – hangzott el a közönségkérdések között. „Rövid leszek, de annál egyértelműbb: vagy így, vagy úgy, de jövőre ott leszünk. Remélem, hogy így” – válaszolt Gubík.
Kapcsolódó cikkünk
Ha volt a Gombaszögi Nyári Tábornak kiemelt programpontja, az Tarr Zoltán, a Tisza-kormány társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszterének első hivatalos felvidéki látogatása volt. Szóba került az elszámoltatás, de az is, hogy az új kormány felújítaná a társadalmi konzultációt.
Tarr tavaly még ellenzéki politikusként jelent meg a fesztiválon, az idén azonban a legfontosabb, a határon túli kapcsolatokért felelős döntéshozóként nyilatkozott az elképzeléseiről. A magyarországi kormányváltást követően a határon túli magyar közösségekben pedig leginkább az a kérdés fogalmazódott meg, mire számíthatnak a Tisza-kormánytól, különösen a korábban kilátásba helyezett elszámoltatás fényében.
„Ami ezután jön, nem büntetés, hanem következmény lesz” – harangozták be az előadást, ami szintén némileg ellentmondásos asszociációkat kelthetett. A beszélgetésen tömegek jelentek meg, a Tóth Károly sátor környéke is megtelt nézelődőkkel – köztük a szlovákiai magyar közélet prominens személyiségeivel.
A beszélgetés Czímer Gábor (paraméter.sk) moderálásával zajlott. „Az elmúlt esztendőkben furcsa inkognitós életben voltunk, furcsa átélni, hogyan változott ez meg” – jelentette ki Tarr annak a margójára, hogy a Tisza párt korábbi gombaszögi megjelenései kapcsán is sok volt a konfliktus.
„Nem számoljuk azt a szót, hogy elszámoltatás, rossz konnotációja van. (…) Szeretnénk megnézni, úgy működtek-e a dolgok, ahogy az a jogszabályok tekintetében elvárható lett volna. Az emberek azt várják, hogy az elmúlt 16 esztendő lopásai a megfelelő következményekkel járnak.” – jelentette ki a politikus a beszélgetésen, aki megerősítette, hogy a határon túli támogatások tekintetében tíz évre visszamenőleg végeznek áttekintést.
Átvilágítják a határon túli támogatásokat
A beszélgetésben felmerültek azok az ügyek, amelyek rejtett politikai támogatásokra irányultak – mint a múltban az MKP-hoz és utódpártjaihoz kötődő Főnix Polgári Társulás vagy a Libertate. Tarr nem bocsátkozott konkrétumokba az elszámoltatás terén, általánosságokban beszélt az Orbán-kormány határon túli politikájáról. A közpénzt a saját politikai céljaik felhasználására használták fel – mutatott rá Tarr, aki szerint az Orbán-kormány a saját gazdasági érdekcsoportjainak finanszírozására használta fel a támogatásokat és hangsúlyozta, céljuk a források azonosítása, a pénz útját követve pedig a támogatás hasznosulásának felmérése. Az új miniszter szerint a cél, hogy a közvélemény megismerje a pénz útját és levonják a következményeket.
Az a beszélgetést követően sem lett világosabb, hogy pontosan milyen következményei lehetnek annak, ha egy-egy szereplő hűtlenül kezelte a rendelkezésére bocsájtott forrásokat, különösen, miután sok esetben nem is magyarországi szereplők követték el a visszaéléseket. Tarr szerint a részletek kidolgozása folyamatban van, de indirekt módon azt is jelezte, hogy a magyarországi hatóságok a helyi döntéshozókat tudják a legkönnyebben felelősségre vonni.
Új pályázati rendszer és társadalmi párbeszéd
Tarr jelezte, hogy nyílt és transzparens pályázatokat szeretnének kiírni a határon túli magyarokat érintő kérdésekben is, és jelezte, hogy egy társadalmi párbeszéd keretén belül, a társadalmi részvételt lehetővé téve szeretne új kereteket adni a politizálásnak. A közösség bevonásának szándéka visszatérő elemnek számít a Tisza Párt célkitűzései között. Tarr elképzelései szerint a határon túli magyarokkal való viszonyt is egy hasonló konzultáció keretei között kellene lefolytatni – a nagy magyarországi párbeszéd mintájára határon túli fórumokat is megvalósítanának. Konkretizálva az elképzeléseket Tarr a MÁÉRT fórum tartalmi feltöltését vagy más találkozókat képzelne el az egyeztetés szempontjából.
A beszélgetésen szóba került a határon túli szervezetek lobbizásának kérdése – a miniszter szerint természetes dolog, hogy jelenleg is sok megkeresést kap a határon túli szervezetektől, mindenki igyekszik felmérni a lehetőségeit az új körülmények között. Tarr szerint azt kell kizárni, hogy egy-egy szervezet hegemón helyzetbe kerüljön, helyette a közhasznúsága és cselekedetei alapján ítélnék meg a szervezeteket. Jelezte, hogy átalakítanák a pályázati rendszereket.
Támogatások és az MCC jövője
A tárcavezető szerint létezik erkölcsi határvonal, ami kizárja az együttműködést az új kormánnyal, de a beszélgetésből kiderült, hogy nincs egységes álláspont azzal kapcsolatban, mi is diszkvalifikál valakit a körből. Tarr óvatosan fogalmazott a beszélgetésben és nyíltan egyetlen szervezetet sem nevezett meg az elfogadhatatlan szereplők között – a konkrétan felhozott, a Magyar Szövetséggel együttműködő Csemadok kapcsán sem fogalmazott elítélően. Az átláthatóságot szem előtt tartva támogatna szervezeteket. Az oktatási-nevelési támogatást és a kulturális intézmények támogatását szintén megtartaná, viszont átláthatóvá tenné. A szlovákiai képzéseket is tartó MCC kapcsán Tarr megjegyezte, a miniszterelnökség hatáskörébe tartozik a szervezet jövője, de együttműködnek a probléma kapcsán.
„Sok értékes dolog és sok huncutság is van az MCC keretein belül” – fogalmazott Tarr, aki szerint az intézmény ebben a formában nem fog megmaradni, de a tehetséggondozó tevékenységeket valamilyen formában szeretnék megtartani.
A fociakadémiák kapcsán szintén átvilágítást ígért, de nem a támogatások teljes leállítását és a médiatámogatások rendszerének újragondolása is folyamatban van.
Portálunk kérdésére Tarr Zoltán elmondta, nem szánták jelzésértékűnek, hogy a határon túli magyarságot érintő területtel nem államtitkári szinten foglalkoznak, elképzelhetőnek tartja a döntés felülbírálását. A kis- és közepes szervezeteknek nyújtott támogatások kapcsán megjegyezte, biztosan növekedni fog a részükre fenntartott keret és átláthatóbbá teszik a folyamatot, de meggyőződése, hogy ez nem jelent feltétlenül fennakadást a támogatások folyósításában és elbírálási folyamatában.
A beszélgetést áthatotta egy alapvető disszonancia: Tarr a leghatározottabban az Orbán-kormány klientúraépítő tevékenységét kritizálta és többször is megígérte, hogy véget vet a Budapestről érkező befolyásolási kísérleteknek. A határon túli szervezeteket azonban nem akarta pellengérre állítani és ígéretet tett arra, hogy a transzparens támogatások a határon túli magyar közösségek felé nem állnak le.
Kapcsolódó cikkünk
Kívülről nézve egyre nagyobb a belső válság a Fideszben. Hétfőn lemondott posztjáról Gulyás Gergely frakcióvezető, Orbán Viktor pedig inkább a foci vébére utazott, amikor szerinte az „önkény” lett az úr Magyarországon, Szijjártó Péter pedig a BYD egyik vezetője lesz. Német Zsoltnak, a Fidesz helyettes frakcióvezetőjének, külpolitikai szakértőjének a Gombaszögi Nyári Táborban sikerült néhány kérdést feltennünk.
Az Országgyűlés a Tisza-képviselők szavazataival hétfőn elfogadta az Alaptörvény 17. módosítását, ugyanaznap lemondott Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője, Orbán Viktor pedig focit nézett az USA-ban. Ez egy elég széteső képet mutat a Fideszről. Mi történik a pártban?
Azt hiszem, hogy az is fontos, hogy mi van a Fidesszel, de az is, hogy mi van a kormánnyal. Mi a kormánnyal próbálunk foglalkozni a magunk részéről, a parlamenti frakciónk a kormánnyal szembeni ellenőrzési feladatot próbálja ellátni, ami az ellenzék feladata.
Ennek ellenére nem voltak ott a parlamentben, kivonultak, amikor az alkotmánymódosítást elfogadta a Tisza-többség.
De az alkotmánymódosítás általános vitájában kifejtettük, hogy ez az alkotmánymódosítás a magyar demokrácia gyásznapja, ellentétes minden jogállami és európai normával. A köztársasági elnök mandátumának az egy mondatos megszüntetése, az alkotmánybíróság lefejezése, a képviselők és a miniszterelnök mandátumának a korlátozása miatti tiltakozásunknak minden lehetséges módon hangot adtunk, tüntetés formájában is. Igaz, nem vettünk részt a szavazáson, de bizonyára föltűnt, hogy másnap jelen voltunk a parlamentben.
Az, hogy nem vettünk részt a szavazáson, illetőleg, hogy Gulyás Gergely lemondott, ez a tiltakozás kifejezésének a módja volt.
Lehet ezt vitatni, de egyértelművé tette a frakcióvezető úr, hogy ezért mond le, így próbál tiltakozni a jogállamiságnak az ilyen mértékű sérelme miatt.
Épp azért, mert ez önök szerint egy gyásznap volt, nem kellett volna Orbán Viktornak itt lennie Magyarországon, és esetleg valamilyen „hangosabb” tiltakozást szervezni annál, hogy kitesz egy posztot a Facebookra?
Milyen hangosabb tiltakozást kell annál, minthogy a köztársasági elnök székhelye előtt több tízezres tüntetést szervezünk akkor, amikor tisztában vagyunk azzal, hogy az ország a kormánykoalíciót támogatja? Ennek ellenére úgy gondoltuk, hogy nem tehetünk más, minthogy egy tiltakozást szervezünk. Ami egyébként sikeres volt, hiszen azt gondolom, hogy egy ilyen helyzetben egy ilyen arányú tüntetés a nyár kellős közepén mindenféleképpen szép eredménynek tekinthető. Illetőleg milyen radikálisabb tiltakozást lehetne annál csinálni, mint hogy a Fidesz frakcióvezetője, aki jelenleg gyakorlatilag a legmagasabb közjogi pozícióban levő fideszes politikus, bejelenti a lemondását.
Kapcsolódó cikkünk
Elfogadta az Országgyűlés 139 igen, 6 nem szavazat ellenében, tartózkodó szavazat nélkül hétfőn az alaptörvény tizenhetedik módosítását, amelynek értelmében a hatálybalépést követő napon Sulyok Tamás köztársasági elnök megbízatása megszűnik. Orbán az USA-ba utazott, de szerinte gyásznap a mai.
A magyar parlament a tiszás képviselők támogatásával elfogadta az Alaptörvény 17. módosítását, amely az életbe lépésével megszünteti a jelenlegi köztársasági elnök mandátumát. Emellett 70 évben határozza meg az alkotmánybírók életkorának felső határát, ami azonnal 4 alkotmánybíró, köztük az Ab elnöke, Polt Péter mandátumának a megszűnésével jár. A parlamenti képviselők mandátumának a felső határát 3 ciklusban, vagyis 12 évben korlátozza. A vármegyéket is visszanevezték megyékre.
Görög Márta igazságügyi miniszter a kormány nevében jelezte: ez a mostani, 17. Alaptörvény-módosítás csak felkészülés arra az átfogó alkotmányozási folyamatra, amely csak most kezdődik. Elmondta, hogy több ponton támogatja a kormány a törvényalkotási bizottság módosító javaslatait.
Magyar: Sulyoknak 5 napja van, hogy lemondjon vagy aláírja
Magyar Péter szerint az Alaptörvény újabb módosításával nem megszűnik, hanem megújul a jogállam Magyarországon.
„Ne higgyék el, amit a Fidesz állít, nem lesz vége a demokráciának, nem lesz vége a jogállamnak”
– üzente Magyar a Fidesz támogatóinak.
Magyar bízik abban, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök a törvényeknek megfelelően fog eljárni, és vagy aláírja a módosítást 5 napon belül, vagy lemond.
„Több lehetőség van, de a lényeg, hogy 5 napja van a köztársasági elnöknek arra, hogy aláírja vagy lemondjon. Bízom benne, hogy jól dönt”
– mondta a kormányfő, jelezve, hogy készülnek arra is, ha nem írná alá Sulyok Tamás a módosítást, és nem is mondana le.
Délelőtt már volt egy csörte Magyar és Sulyok között, a kormányfő szerint már a Fidesz irányítja Sulyok Tamást, akit arra „utasítottak”, hogy forduljon az Alkotmánybírósághoz, hogy így szabotálja az Alaptörvény módosítását. Sulyok cáfolta, hogy ilyen befolyásolás működne.
Nincs még jelölt
Magyar Péter szerint még nincs konkrét jelöltje a pártnak a köztársasági elnök személyére, de elképzeléseik vannak. A köztársasági elnököt a most elfogadott módosítás életbe lépését követő 30 napon belül meg kell választani.
„Bízunk benne, hogy sikerül olyan jelöltet találni, hogy közösen tudunk választani köztársasági elnököt”
– jelentette ki Magyar. Ez azért sem lesz könnyű, mert lehet, csak 1,5-2 évre választanak elnököt, a Tisza ugyanis új alkotmányozási folyamatot akar elindítani.
Orbán szerint gyásznap a mai
A volt miniszterelnök, Orbán Viktor éppen ma utazott az USA-ba, ahol a focivébé utolsó meccseit akarja megnézni. A Fidesz elnöke feltehetően út közben üzente, hogy
„Ez a nap a magyar demokrácia gyásznapja!”.
Magyar szerint Orbán elmenekült a felelősség elől azzal, hoyg éppen ma utazik az USA-ba focit nézni.
„A Fidesz végnapjait látjuk”
– kommentálta Magyar Orbán Viktor elutazását.
Orbán szerint a köztársasági elnök leváltása az első lépés. „Ma a köztársasági elnökkel számolnak le, de holnap bárkivel megtehetik” – írta bejegyzésében Orbán.Szerinte a Fidesz soha nem fogja legitimnek és törvényesnek elismerni az új elnököt.
„A jogtalanul pozícióba ültetett új elnök nem lehet törvényes, így a döntései sem lesznek azok”
– írta Orbán. Majd arról beszélt, hogy „Magyarországnak joga van ellenállni. És meg is fogjuk tenni!”.
Valóban volt tüntetés, de korábban azt láttuk, hogy a Fidesz ennél kisebb súlyú események miatt is „békemenetet” szervezett Budapestre. Az alkotmánymódosítás elleni tiltakozás a Sándor-palota előtt nem volt akkora demonstráció, ami akárcsak megközelítette volna a korábbi fideszes vagy a magyar kormány által szervezett demonstrációkat.
Tesszük, amit tudunk!
Ugyanakkor Orbán Viktor egyik tiltakozáson sem vett részt személyesen, a parlamentben nem volt jelen, hiszen parlamenti mandátuma jelenleg nincs, de a tüntetésen sem volt ott. Nem súlytalanította el ezzel ezt a tiltakozást?
Nem, mert azt gondolom, hogy amikor a jelenlegi helyzetben a volt köztársasági elnök, Áder János megnyilvánul, az mindenféleképpen egy nagyon komoly hangsúlyos tüntetés. A tüntetésre, illetőleg a frakción belüli döntésre vonatkozóan tudom azt mondani, hogy minden olyan eszközt, amit igénybe tudunk venni, azt felhasználunk. És hogyha kifejezetten Orbán Viktornak a magatartására, Orbán Viktornak a véleményére kíváncsiak, akkor pedig ajánlom önöknek, hogy jöjjenek el Tusványosra, jövő szombaton meghallgathatják a miniszterelnök úr álláspontját.
Orbán Viktor amerikai útja kapcsán volt egy kommunikációs baki, ellentmondás az ön kijelentése és Orbán Viktor szóvivőjének állítása között. Ön azt mondta, hogy Orbán Viktor nemcsak a foci vébé miatt utazott az USA-ba, lesz ott hivatalos politikai programja is, talán találkozik Donald Trump elnökkel is. A szóvivője viszont ezt cáfolta, Havasi Bertalan szerint Orbán Viktor magánúton van, nem lesz politikai vagy hivatalos programja. Mi okozta ezt a kommunikációs hibát?
A tájékoztatást egyértelműen a miniszterelnök szóvivője végzi, és a miniszterelnöki tájékoztatásnak ő a forrása, tehát a pártnak a szóvivőjét kell irányadónak tekinteni minden ilyen kérdésben.
De ön úgy tudta, hogy Orbán Viktor esetleg találkozik Trump elnökkel?
Korábbiakban volt ilyen megnyilatkozása a központi kommunikációnak.
Még egy kérdés az alkotmánymódosításhoz. Magyar Péter arról beszélt, hogy a Fidesz nyomást gyakorol Sulyok Tamásra, hogy ne írja alá ezt a módosítást, forduljon az alkotmánybírósághoz. Így történt? Valóban előre elkészítették az alkotmánybírósági beadványt Sulyok Tamás számára?
Nem tudok erről.
A héten jelentette be Szijjártó Péter volt külügyminiszter is, hogy lemond parlamenti mandátumáról, és a kínai BYD autógyártó cég kötelékében fog dolgozni. Ezt hogyan értékeli?
Azt hiszem, az ország szempontjából kell nézni a politikusi döntéseket, és az, hogy a BYD egy ilyen, meglehetősen széles kapcsolatrendszerrel rendelkező személyt talált az európai műveleteinek a vezetésére, az mindenképpen Magyarország érdekeit szolgálja.
A frakcióból nem hiányzik majd Szijjártó Péter?
Az elmúlt időszakban az ő lehetőségei a frakcióban eléggé korlátozottak voltak az ismert helyzet miatt, ezért azt gondolom, hogy az ő döntését tiszteletben kell tartanunk, és bízom abban is, hogy az ország számára ez a döntés kifizetődő lesz.
Nem tartja azt visszásnak, hogy egy olyan cégnek lesz a magas beosztású vezetője Szijjártó Péter, akinek korábban a magyar kormány több ezer milliárdos támogatást adott? Magyar Péter ezt korrupciónak nevezte.
Én nem nevezném annak.
Ön minek nevezné?
Egy lehetőségnek, amit az ország szempontjából üdvözlendőnek tartok.
Kapcsolódó cikkünk
Magyar Péter május 9-én tette le a miniszterelnöki esküt, majd néhány napon belül megalakult a kormány is. Azóta mintegy két hónap telt el, a Tisza-kormány eddigi eredményeiről és a Fidesz válságáról Lakner Zoltán politológussal beszélgettünk.
A Tisza-kormány eddigi legfontosabb intézkedésének Lakner Zoltán politológus az európai uniós források hazahozatalát tartja. „Megteremtették a jogállamisági eljárásban befagyasztott források hazahozatalának lehetőségét” – magyarázta lapunknak adott interjújában a politológus. Belpolitikai szempontból a másik legfontosabb lépésnek azt tartja, hogy elindították az elszámoltatást.
„Fontos, hogy az elmúlt 16 év politikai következményeit egyáltalán meg lehessen ismerni, fel lehessen számolni, és ennek egy fontos eredménye kell, hogy legyen az úgynevezett vagyon-visszaszerzés”
– mondta Lakner. Ez azokra a vagyonokra vonatkozik majd, amelyek a közvagyonból alapítványokba kerültek, a politológus szerint nyilvánvalóan rossz szándékkal. „Erről egyelőre jogszabály rendelkezik, még nem működik maga a hivatal, de ez lesz az egyik ilyen fő intézménye annak, hogy hogyan lehet ezeket a közvagyonelemeket visszaszerezni” – mondta Lakner.
Szimbolikus lépésnek tartja Magyar Péter részéről, hogy már a beiktatási beszédében bocsánatot kért olyanoktól, akiket az előző kormány idején megbélyegeztek, hátrányos helyzetbe hoztak.
„A magyar állam legfontosabb képviselőjeként bocsánatot kért olyan felháborodást okozó cselekményekért, amelyeket nem ő követett el, de lényegesnek tartotta, hogy az üldözöttek, a megbélyegzettek, megsértettek halljanak egy bocsánatkérést a magyar állam képviselőitől”
– értékelte Lakner.
Fontosnak tartja, hogy az uniós források visszaszerzése megmutatta, nem kellett semmi olyan feltételt vállalnia Magyarországnak, amely veszélyeztetné a szuverenitását, ahogyan azt a Fidesz beállította az elmúlt években. „Az uniós pénzek befagyasztása az önkény ára volt” – magyarázta Lakner. Szerinte arról volt szó, hogy az Orbán-kormány a jogállamisági feltételeket nem volt hajlandó teljesíteni. „Az Orbán-rendszer lényege az autokratikus működési mód volt, hozzá tartozott a demokratikus intézményrendszernek a leépítése” – mondta a politológus.
Pragmatikus szomszédságpolitika
Lakner szerint Magyar Péter a közép-európai együttműködés kérdésében visszatért az 1990-es évek magyar külpolitikai irányvonalához.
„Ennek fő elemei az atlanti elkötelezettség, a közép-európai együttműködés, a szomszédos országokkal való kapcsolatok normalizálása és a határon túli magyarok érdekképviselete”
– mondta Lakner. A visegrádi négyek szerepét szeretné megerősíteni. „A nagy európai érdekérvényesítőkkel barátságosan ugyan, de közölte azt, hogy meg fog próbálkozni egy közép-európai tárgyaló blokk a létrehozásával, amelyik bizonyos ügyekben speciális közösségi érdekeket fog képviselni” – mondta Lakner.
Szerinte Magyar igyekszik majd pragmatikus álláspontot képviselni, és egyelőre a partnerei, például Robert Fico is, így viselkednek. Példának Magyar június 4-i beszédét hozta fel, amelyben a kormányfő arról beszélt, hogy Magyarország „önmagával határos”, de ez miniszterelnöki szinten nem okozott konfliktust.
„Robert Fico ezt nem tette szóvá a nem sokkal későbbi budapesti látogatásán, csak a külügyminisztere tiltakozott, ebből az látszik, hogy a miniszterelnökök úgy döntöttek, ők ezt nem fogják lemeccselni”
– véli Lakner.
Elkerülhetetlen Alkotmánymódosítás
A magyar parlament hétfőn elfogadta az Alaptörvény 17. módosítását, amely komoly jogállami változásokat hoz Magyarországon. Lerövidíti a köztársasági elnök mandátumát, 70-éves korhatárt vezet be az alkotmánybírák esetében, ami 4 alkotmánybíró azonnali nyugdíjaztatásával jár, és 12 évben korlátozza a parlamenti képviselők munkáját. Lakner szerint ezt a lépést a Fidesz által létrehozott gyakorlat tette elkerülhetetlenné.
„Szükséges, hogy azokat az intézményeket és az intézmények élére rendelt pártkatonákat valamiképpen ki lehessen iktatni, mert csak így lehet visszatérni a jogállamisági keretek közé”
– mondta Lakner. Példaként azt mondta, hogyan korlátozta a Fidesz az Alkotmánybíróság hatáskörét. „A 4. alaptörvény-módosítás specialitása 2013 tavaszán az volt, a korábban az Alkotmánybíróság által alkotmányellenesnek talált jogszabályi helyeket beemelte a fideszes többség az alaptörvény fő szövegébe” – magyarázta Lakner. Ezzel a Fidesz elérte, hogy az Alkotmánybíróság ezeket nem vizsgálhatja.
„Innentől kezdve azt a gyakorlatot alakították ki, hogyha valamit alkotmányellenesnek talált az addig még nem teljesen elfoglalt Alkotmánybíróság, azt beleírják az Alaptörvénybe”
– mondta a politológus.
Sulyok várhatóan ellenáll
Azt csak tippelni tudja, hogy mi lesz Sulyok Tamás reakciója a hétfőn elfogadott módosításra, amely az ő mandátumát is megszünteti. A köztársasági elnöknek 5 napja van arra, hogy aláírja a módosítást, vagy az Alkotmánybírósághoz forduljon. Ez utóbbit azonban csak akkor tehetné meg, ha szerinte a módosítást alkotmányellenes módon, például nem kétharmados többséggel fogadta el a parlament.
„Én én arra tippelnék, hogy az Alkotmánybírósághoz fog fordulni, nekem ez következik az eddigi magatartásából. Ha nagyon le akart volna mondani, akkor már megtette volna ezt”
– mondta Lakner.
A Fidesz gyorsabban épül le, mint korábban az MSZP
Lakner sötéten látja a Fidesz jövőjét, szerinte a párt képtelen a megújulásra, amihez Orbán is komolyan hozzájárul.
„Miközben alkotmányos válságról beszél, fogja magát és elmegy megnézni a foci vébé elődöntőit, meg a döntőt, ráadásul egy kontinenssel arrébb”
– mutatta be a Fideszen belüli helyzetet Lakner. Szerinte ezzel a hozzáállással a saját üzeneteit teszi hiteltelenné.
„A Fidesz azt gondolja, hogy neki van még mondanivalója a magyar társadalom számára, de a magyar társadalom nem gondolja, hogy az ő számára a Fidesznek mondanivalója van”
– mondta Lakner a Fidesz támogatottságának csökkenése alapján. Szerinte az MSZP-nek 2006 után három év kellett ilyen támogatottságcsökkenéshez, mint amit a Fidesz a választások óta eltelt időszakban „elért”.
Orbán tavalyi jóslata „rosszul öregedett”
A tábor egyik legjobban várt eseménye évek óta Orbán Viktor szokásos beszéde, amelyre holnap (szombat) délelőtt kerül sor. Az elmúlt egy évben teljesen átalakult a magyar belpolitika, így Orbán 16 év elteltével újra ellenzéki politikusként mondhat beszédet.
A tavalyi beszédében tett jóslatai azonban teljesen hibásnak bizonyultak.
Orbán akkor még optimistán várta a 2026-os parlamenti választást, „cikluszárónak” nevezett felszólalásában arról beszélt, hogy a Fidesz akár 80 egyéni képviselői helyet is szerezhet a parlamentben, a 106-ból.
Ehhez képest április 12-én 10 egyéni képviselői helyet szerzett a Fidesz-KDNP, listán pedig további 42 helyet. Orbán tavaly még újabb négy év kormányzást jósolt a Fidesznek. „Az a tervem, hogy jövőre ciklusnyitó előadást fogunk tartani” – mondta 2025 júliusában. Ehhez képest a Fidesz ellenzékben van, Orbán pedig nem is parlamenti képviselő.
A volt miniszterelnök tavaly arról beszélt, hogy szerint egyre nő egy európai vagy világháború veszélye, Magyarország legfontosabb feladata pedig továbbra is az, hogy kimaradjon a konfliktusból. Ehhez energiafüggetlenségre, katonai erőre, gazdasági kapcsolatokra és regionális „békeszövetségekre” van szükség. Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását elutasította, mert szerinte az háborút, gazdasági terheket és az uniós támogatások átrendezését hozná Magyarország számára. A magyar kormány azóta békülni látszik Ukrajnával, ugyan a keleti szomszéd gyorsított csatlakozását az EU-hoz Magyar Péter sem támogatja, de a csatlakozási folyamat elindításához – amit Orbán Viktor eddig blokkolt – hozzájárult.
Véget ért az itt meghirdetett „illiberális állam” is
Orbán Viktor még 2014-ben jelentette be, hogy Magyarország nem „liberális demokrácia”, hanem illiberális állam.
Példaként Szingapúrt, Kínát, Indiát, Oroszországot és Törökországot említette olyan országokként, amelyek szerinte nem liberális berendezkedésük ellenére – vagy részben éppen emiatt – versenyképesek lehetnek.
A választások óta eltelt időben a Tisza a jogállami keretek megerősítésén, a korrupció letörésén dolgozik, amire szükség volt az uniós támogatásokhoz való hozzájutás miatt is.
2024-ben itt hirdette meg a „magyar nagystratégiát”, ami szlovák politikai nyelvre „fordítva” részben a Fico által is hirdetett „négy égtáj külpolitikáját” jelentette. Orbán szerint az orosz–ukrán háború megmutatta, hogy a Nyugat korábbi globális dominanciája véget ér, a világ súlypontja pedig Ázsia felé tolódik.
Élesen bírálta az EU háborús politikáját, az ukrán vezetést és a lengyel kormányt is. Donald Trump esetleges visszatérését olyan fordulatként ábrázolta, amely béketárgyalásokat és új amerikai külpolitikát hozhat. Ukrajna NATO-tagságát lényegében kizártnak tartotta, uniós csatlakozását pedig olyan kérdésként kezelte, amelyben Magyarországnak saját nemzeti érdekei alapján kell döntenie. Trump 2024-ben ugyan megnyerte az elnökválasztást, de az orosz-ukrán háborút nem sikerült befejeznie.
2022: a magyarok nem „kevert fajúak”
2022-ben, miután a Fidesz sorozatban a 4. parlamenti választást is kétharmados többséggel nyerte, az orosz–ukrán háborút, az energiaválságot és a világrend várható átalakulását állította beszéde középpontjába. Ezúttal is az EU-t bírálta, szerinte ugyanis Európa háborús stratégiája hibás, Ukrajna nyugati fegyverekkel sem tudja legyőzni Oroszországot, a szankciók pedig inkább Európát gyengítik. Azt jósolta, hogy a kontinens recesszióba kerülhet, Magyarország azonban megfelelő politikával „lokális kivétel” lehet. Ukrajna valóban nem tudta legyőzni Oroszországot, de sikeresen védekezik, ami a legtöbb elemző szerint szükséges a béketárgyalások elkezdéséhez. Az unió gazdasága valóban nincs a legjobb állapotban, de tudjuk azt is, hogy Magyarország sem lett „lokális kivétel”, az utóbbi években nullához közeli fejlődést mutatott a gazdasága.
Ebben a beszédben hangzott el a legnagyobb nemzetközi visszhangot kiváltó kijelentése is.
Orbán különbséget tett az Európán belüli népek keveredése és az Európán kívüli népességgel való keveredés között, majd kijelentette, hogy a magyarok „nem vagyunk kevert fajúak, és nem is akarunk azok lenni”.
A megfogalmazást széles körben rasszistának minősítették; egyik régi tanácsadója, Hegedüs Zsuzsa emiatt lemondott. Orbán később azt állította, hogy kulturális, nem pedig biológiai értelemben beszélt.
Kapcsolódó cikkünk
Magyarországon önkényuralmi rendszer jött létre az Alaptörvény 17. módosításának elfogadásával – jelentette ki Orbán Viktor volt miniszterelnök szerdán a Fidesz Lendvay utcai székháza előtt tartott sajtótájékoztatón. Az eseményen bemutatták a párt új frakcióvezetőjét, Bóka Jánost is.
Orbán szerint az alkotmánymódosítás alapvetően megváltoztatta a magyar politikai rendszert, ezért a Fidesz ellenállási nyilatkozatot fogadott el. A volt kormányfő úgy fogalmazott: céljuk a demokrácia helyreállítása, és támogatni kívánnak mindenkit, aki kiáll a szabadság mellett és fellép a jelenlegi hatalommal szemben.
Beszédében párhuzamot vont a jelenlegi helyzet és a Kádár-korszak között, a mostani rendszert pedig illegitimnek nevezte. Hozzátette, elképzeléseiről részletesebben a Tusnádfürdőn kíván beszélni.
A sajtótájékoztatón bemutatkozott a Fidesz új parlamenti frakcióvezetője, Bóka János is. A politikus azt mondta, olyan frakciót szeretne vezetni, amely elkötelezetten és határozottan dolgozik a demokrácia helyreállításáért.
Az amerikai útjáról is kérdezték
Az újságírók kérdéseire válaszolva Orbán Viktor kitért a közelmúltbeli amerikai útjára is. Elmondása szerint magánúton, saját költségén utazott az Egyesült Államokba a labdarúgó-világbajnokság idején. Megjegyezte: örül annak, hogy a labdarúgó-világbajnokságot csak négyévente rendezik meg, mert ezt nem engedhetné meg magának minden évben.
Arra a felvetésre, hogy miért tartózkodott külföldön az Alaptörvény 17. módosításának parlamenti elfogadásakor, azt válaszolta: ha Magyarországon lett volna, akkor sem tudott volna többet tenni. Közölte azt is, hogy amerikai tárgyalásai is az általa említett politikai helyzettel álltak összefüggésben.
A volt miniszterelnök szerint a jövőben széles körű, nem ideológiai alapon szerveződő ellenállásra van szükség, amelynek alapja a szuverenitás és a szabadság védelme lesz. Kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy támogatja Szijjártó Péter döntéseit, és szerinte a külügyminiszterre még fontos feladatok várnak.
Kapcsolódó cikkünk
Visszautasíthatatlan ajánlatot kapott egy kínai cégtől.
Szijjártó Péter távozik a magyar politikából, lemond a parlamenti képviselői posztjáról is, vette észre a Telex. A volt külügyminiszter a kínai BYD egyik vezetője lesz.
„Benyújtottam a parlamenti mandátumomról történő lemondásomat. Ennek oka, hogy rendkívül megtisztelő ajánlatot kaptam a világgazdaság egyik meghatározó vállalatától egy nemzetközi pozíció betöltésére”
– posztolta Szijjártó.
A cég a kínai autógyár, a BYD, amelynek magyarországi letelepedését éppen Szijjártó segítette.
„A mai naptól a vállalatcsoport külső kapcsolataiért és az új üzletágak fejlesztéséért felelős vezetőjeként dolgozom tovább”
– írta a volt külügyminiszter.
Hétfőn Gulyás Gergely jelentette be, hogy távozik a Fidesz parlamenti frakciójának éléről, igaz, ő marad parlamenti képviselő.
Megszólalt az NKA-ügyről
Orbán Viktor az úgynevezett NKA-ügyről is beszélt. A folyamatban lévő eljárást koncepciósnak nevezte, és azt állította, hogy az ügyészség a Fidesz teljes tagnyilvántartását, a tagdíjbefizetések adatait, valamint a párt levelezését is lefoglalta.
A sajtótájékoztató végén érintette a Polgár Judit államfőjelölése körül kialakult helyzetet is. Azt mondta, vegyes érzései voltak a fejlemények kapcsán, ugyanakkor örül annak, ahogyan az ügy végül alakult.
Kapcsolódó cikkünk
Nem vállalja a köztársasági elnöki tisztséget Polgár Judit. A világhírű sakkozó hétfő este közösségi oldalán jelentette be, hogy nem fogadja el a felkérést.
„Nem érzek magamban elég erőt ahhoz, hogy magamra vállaljam egy megosztott nemzet egyesítésének történelmi felelősségét, így a felkérésnek nem tudok eleget tenni” – fogalmazott bejegyzésében.
Polgár Judit azt írta, élete egyik legnagyobb megtiszteltetésének tartja, hogy felkérték a köztársasági elnöki poszt betöltésére, és háláját fejezte ki mindazoknak, akik bizalmat szavaztak neki. Külön kiemelte a miniszterelnök gesztusát is, amiért egy független, pártok felett álló jelöltet kért fel az államfői tisztségre.
A sakkozó hangsúlyozta ugyanakkor, hogy döntése végleges, és úgy érzi, nem tudná vállalni a nemzet egyesítésével járó történelmi felelősséget. Hozzátette: egy jövőbeni, független és széles körben elismert köztársasági elnök munkáját minden tőle telhető módon támogatni fogja.
A bejelentésre Magyar Péter is reagált: sajnálja, de tisztelettel tudomásul vette a döntését.
Köszönöm neki, hogy komolyan vette a felkérést! Köszönöm a nyitottságát, az egyenes beszédét és azt a méltóságot, amellyel ezt a helyzetet kezelte.
– tette hozzá.
Kapcsolódó cikkünk
Nyílt levélben kezdeményezte tizenhat ismert közéleti szereplő, hogy az Országgyűlés Polgár Juditot válassza Magyarország következő köztársasági elnökévé.
A kezdeményezést Nagy Tímea, a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének elnöke jelentette be vasárnap. A levelet többek között Antall György, Baán László, Barabási Albert-László, Kapu Tibor, Kelemen Barnabás, Kepes András, Kokas Katalin, Kulka János, Lovász László, Mácsai Pál, Parti Nagy Lajos, Peták István, Rubik Ernő, Tóth Krisztina és Závada Pál is aláírta.
A levél szerint Magyarország történelmi jelentőségű időszakot él, ezért olyan államfőre van szükség, aki képes megtestesíteni a nemzet egységét, a nemzeti büszkeséget, a példamutatást és a köz szolgálatát. Az aláírók úgy vélik, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnöki megbízatásának megszűnését követően az országnak nem csupán új államfőt kell választania, hanem lehetősége nyílik arra is, hogy lezárja az 1989-es rendszerváltozás óta tartó alkotmányos átmenetet.
A kezdeményezők szerint a magyar demokrácia hosszú távú stabilitását egy széles társadalmi és politikai konszenzuson alapuló alkotmányozási folyamat biztosíthatja. Úgy fogalmaznak, hogy a jelenlegi helyzet alkalmat kínál a pártpolitikai megosztottság meghaladására.
Indoklásuk szerint Polgár Judit személye és életútja alkalmas arra, hogy a társadalom széles rétegei számára elfogadható államfő legyen. Kiemelik, hogy a világ valaha volt legeredményesebb női sakkozójaként nemzetközi elismertséget szerzett, Magyarország egyik legismertebb képviselője a világban, feddhetetlensége és erkölcsi hitelessége pedig megkérdőjelezhetetlen. A levél szerint nemzetközi diplomáciai és kulturális tekintélye hozzájárulhat Magyarország külföldi megítélésének erősítéséhez is.
Az aláírók úgy látják, hogy az országnak jelenleg a társadalmi megosztottság csökkentésére és a nemzeti egység erősítésére van szüksége, amelyhez szerintük Polgár Judit személye megfelelő alapot teremthet.
A nyílt levél nyilvánosságra kerülését követően Magyar Péter hétfőn hivatalosan is felkérte Polgár Juditot a köztársasági elnöki tisztség betöltésére, ö azonban nem fogadta el.
Életem megtiszteltetésének tartom a kezdeményezők felkérését a köztársasági elnöki pozícióra, rendkívül hálás vagyok érte. Nagyra tartom a miniszterelnök gesztusát, hogy pártjának meghatározó parlamenti súlya ellenére is független, pártok felett álló jelöltet kért fel köztársasági elnöknek. Ugyanakkor nem érzek magamban elég erőt ahhoz, hogy magamra vállaljam egy megosztott nemzet egyesítésének történelmi felelősségét, így a felkérésnek nem tudok eleget tenni. Egy új, független és elismert köztársasági elnököt minden tőlem telhető módon támogatok majd e célok elérésében.
– írta Facebook-bejegyzésében a világhírű sakkozó.

(Telex.hu)
(Telex.hu)
(Telex.hu)
(Telex.hu)
(Telex.hu)
(Telex.hu)
(Telex.hu)
(Telex.hu)
(Telex.hu)
(Telex.hu)
(Telex.hu)
(Telex.hu)
(Telex.hu)
(Telex.hu)
(Telex.hu)
(Telex.hu)
(Telex.hu)
(Telex.hu)
(Telex.hu)
(Telex.hu)
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »