Orbán küldetése, hogy visszafordítsa a nyugati civilizációt az identitások sokféleségének útjáról és Európát a nemzetek feletti egységtől a kereszténység, a szabadság, és Európa védelme ürügyén teljes mértékben vak, értelmetlen, és szükségképpen kudarcos. Elég egy turistaút Berlinbe, Párizsba, vagy Londonba, hogy Európánál maradjunk, és az ember pontosan fogja tudni, hogy konfliktusok ide vagy oda, a nyugati társadalmak már „menthetetlenül” plurálisak, etnikailag vegyesek, és természetesen menthetetlenül kapitalisták, verseny- és szabadságelvűek. Olyan nincs, hogy bárki vagy bármi vissza tudja „fordítani” őket erről a sok évszázados útról, amelynek se dögvész, se világháborúk, se nemzetközi kihívások nem szegülhettek ellene eddig. Minden átmeneti visszaesésük, stagnálásuk, a keleti végekről momentán beléjük látott „földerengésszerű” elégedetlenségi hullám, vagy, ami azt illeti, a szélsőjobb előretörése ellenére (amihez nekünk az említett jellemzők közül semmi sem kell, ugyebár), a nyugati társadalmak liberálisak és demokratikusak maradnak éppen abban a tekintetben, ahogy Putyin és Orbán nem szeretnék. Ezek a személyek mindössze azt érik el, hogy a Nyugat erkölcsi és önreflexiós ellustulásának egy időre vége legyen. Köszönjük meg nekik.
Orbán vergődését látni a nyugati színpadra való felkapaszkodtában mindössze mosolygást vált ki bennem meg talán némi szánalmat egy jobb sorsra érdemes magyar ember önkontrolljának és maradék bölcsességének teljes elvesztését látva. Az a mérhetetlen szellemi és anyagi tőke, amely a nyugati civilizációban felhalmozódott, amely megtermékenyítette a globális gazdaságot, az emberiség legnagyobb részének vágyait és törekvéseit, és amelyből Magyarország is él (nyilván nem gondolja a kedves olvasó, hogy az ország az Orbán-féle paraziták eszméi — a rezsicsökkentés, a korrupció, a jogi abúzusok, a társadalom antagonizálása — alapján vált multikulturális országgá a középkor során, lett a vallási tolerancia egyik szeglete a 16-17. században, vívta szabadságharcait többnyire orosz agresszióval szemben, építette fel Budapestet a Monarchia korában, csatlakozott az EU-hoz 2004-ben) — ez mind a szabadság és a nemzet különböző eszméinek egymásba fonódásában alakult ki.
A szabadság felváltása az állammal, a nemzeté az etnikummal, a kapitalizmusé a szocializmus nemzeti vagy nemzetközi változatával (amely vonulatba az Orbán-rezsim egy az egyben illeszkedik) ere az országra csak tragédiát, elszegényedést és terrort hozott. Orbán most sem a nemzet érdekében, hanem az ellen cselekszik. A rogánok, schmittpálok, kövérek szellemi és erkölcsi színvonala pontosan jelzi azt, amilyen sorsra ezt az országot szánják. A minimálisan empatikus olvasó nyilván felfogja, hogy nem intézheti el ezt a kérdést a libsizéssel. A kérdés ez: van-e ennek a rezsimnek olyan jövőképe és olyan politikai stratégiája, amely reálisan jobbat tartogat a nemzet számára, mint ami a nyugati civilizációba illeszkedve elérhető lenne. A válasz az egyértelmű „nincs”. Ez a rezsim egyedül egy célt szolgál: a közvetlen és közvetett élősködői eltartását, és az előbbiek megóvását attól, hogy a pártatlan igazságszolgáltatás kezébe kerüljenek. De Orbán veszíteni fog, és annál nagyobbat veszít az ország, minél többen tartanak vele az addig tekergő úton. Orbán lúzer, ne hagyjuk, hogy az ország vele veszítsen! A nacionalista és a szociális blöffök egymásra sorjázása egyre kevésbé fogja majd feledtetni a honpolgárokkal, hogy közben a nemzeti közösség meredek süllyedésben van — de nagy kár lenne túl hosszan keresni a bizonyosságot a tényekre! Ez a rothadt fa (a rezsim) nem fog már egészséges gyümölcsöt hozni, ki kell vágni, és újat ültetni.
Forrás:hafr.blog.hu
Tovább a cikkre »
