Az elmúlt 3,5 évben most történt meg először, hogy a béke valódi lehetősége megjelent a nemzetközi színtéren – áll a bejegyzésben.
Beérni látszik a tavaly nyáron Orbán Viktor által elindított békemisszió eredménye: asztalhoz ült a két nagyhatalom vezetője, akik valóban véget tudnak vetni a háborúnak – írta közösségi oldalán a miniszterelnök politikai igazgatója.
Orbán Balázs szerint
a Trump–Putyin-találkozó első felvonása történelmi jelentőségű diplomáciai áttörés.
Először nyílt meg valódi tárgyalási tér a konfliktus rendezésére, ami önmagában is hatalmas lépés a béke felé – tette hozzá.
Azt írta: Orbán Viktor miniszterelnök a háború kitörése óta, az elmúlt 3,5 évben következetesen és sokszor egyedül hangsúlyozta: a béke kizárólag tárgyalásos úton érhető el. Szerinte az elmúlt hónapok eseményei azt mutatják, hogy ez a megközelítés kezd valósággá válni.
A politikai igazgató szerint „a háborúpárti európai vezetők” az utolsó pillanatig próbálták rávenni Donald Trumpot, hogy a háború folytatása mellett kötelezze el magát – sikertelenül.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


