Öngyilkos lett a fertőtlenítőszer-hamisító

Az utóbbi évek legnagyobb egészségügyi korrupciós botránya miatt dobhatta el életét a cég tulajdonosa.

Öngyilkos lehetett a romániai kórházi fertőtlenítőszeres botrányba keveredett cég tulajdonosa vasárnap este. Mint arról szombaton beszámoltunk, a bukaresti Hexi Pharma nevű vállalkozás több termékével kapcsolatban kiderült: felhígítva árulta a fertőtlenítőszereket, így több mint háromszáz romániai kórházban négymillió ember egészségét kockáztatta évente. Például a Maros megyéből utólag begyűjtött és ellenőrzött minták esetében volt olyan termék, amelynél a laboreredmények 4200-szor kisebb koncentrációt mutattak ki egy kulcsfontosságú szerből a címkén feltüntetett értékeknél. Magyarán a 42 százalékos etanoltartalom helyett alig 0,01 százalékot találtak, vagyis ez az összetevő gyakorlatilag hiányzott. Az ügyet egy hónappal ezelőtt kirobbantó Gazeta Sporturilor szerint a több mint kétezer romániai kórházi műtő sterilizálására használt szer egyik hatóanyagát egy a tízhez, míg a másikat 30 százalékos arányban hígította a gyártó. Az utóbbi évek legnagyobb egészségügyi korrupciós botrányában (a román lap szerint a cég a „portástól a kórházigazgatóig” mindenkit lefizetett) belebukott Románia egészségügyi minisztere is.

Hírdetés

A Zf.ro honlap szerint a cég tulajdonosa, Dan Condrea vasárnap este a román fővárostól nem messze autózva fékezés nélkül egy út menti fának ütközött. A karambolban a férfi a helyszínen meghalt – a teste annyira összetörött, hogy csak a ruházata, valamint az autóban talált iratok alapján tudták azonosítani. A rendőrség öngyilkosságra gyanakszik, és DNS-vizsgálat alapján fogják kétséget kizáró módon megállapítani az áldozat személyazonosságát.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »