A fóti gyermekotthonba kerülő migráns gyerekek ügyében, valamint a Keleti pályaudvaron és a déli határ mentén kialakult helyzet körül is vizsgálódik az alapvető jogok biztosa. Székely László ombudsman lapunknak adott interjújában elmondta: már több jelentése is készül az illegális bevándorlás ügyében. A vizsgálatok során a biztosi hivatal munkatársai körülnéztek egyebek között a röszkei határrendészeti állomáson, a befogadóközpontokban, és górcső alá vették Szegeden az idegenrendészeti őrizet körülményeit is. Székely László beszélt arról is, hogy a jelentéseiben tett ajánlásainak és javaslatainak kétharmadát megfogadja a kormányzat, ami szerinte kimondottan jó arány.
– Ön 2013 ősze óta tölti be az alapvető jogok biztosának tisztségét. Hogy értékeli az eltelt időszakot, melyek az eddigi legfontosabb tapasztalatai?
– Nagyon komoly tanulási folyamat számomra ez a munka, hiszen korábban a jognak egy meglehetősen szűk szeletével foglalkoztam – polgári jogot tanítok harminc éve –, de amióta alapjogi biztos vagyok, évi hét-nyolcezer ügy kerül hozzám a legkülönbözőbb témákban. Ezt úgy kell elképzelni, mintha egy kilátótoronyból az ember rálátna a teljes közigazgatás működésére. A bíróságok működését ugyan nem vagyunk jogosultak vizsgálni, de a közhatalmat gyakorlók, közjogi méltóságok, közszolgáltatók működésére teljes rálátásunk van. Szerintem nincs olyan ügy, amiből ne tanulna az ember, de ha azt kérdezi, mi volt eddig a legfontosabb, akkor a 2014-es éves jelentésünket emelném ki, amit nagy többséggel, messze kétharmad felett fogadott el az Országgyűlés. Ebből kiderül, hogy a biztosi ajánlások több mint 66 százalékos elfogadottságra találtak.
– Elégedett ezzel az aránnyal?
– Az, hogy a megbírált és kritizált szervek ilyen magas arányban elfogadják a tanácsainkat, és követik a kért intézkedéseinket, szerintem nagyon jó eredmény. Úgy vélem, a központnak megvan a kellő tekintélye annak ellenére is, hogy hatalmi eszközeink nincsenek. Mivel a javaslatainknak nincs kényszerítő erejük, csak a szakszerűséggel és hatékonysággal tudunk elismerést és megbecsülést kivívni. Ez szerintem idáig elég jól működött.
– Sok ezer ügy fut át évente a kezei között. A vizsgálatainak mekkora részét indítja panaszbejelentések alapján, és mekkora részét hivatalból?
– Az évente megvizsgált hét-nyolcezer ügy 99 százalékát panasz alapján kezdjük felderíteni, a maradékot pedig hivatalból. De előfordul olyan is, hogy sajtóhírek alapján indítunk vizsgálatot, ha olyan nagy társadalmi visszhangot kiváltó ügyekről van szó, amiről úgy véljük, hogy indokolt a beavatkozásunk. Ilyen volt például a szigetszentmiklósi gyermekek szülők általi bántalmazása.
– Melyek az úgymond tipikus ügyek? Milyen területeket ellenőriz a leggyakrabban?
– Főleg a különlegesen sérülékeny, érdekeik védelmére korlátozottan vagy egyáltalán nem képes társadalmi csoportok ügyeinek vizsgálatára koncentrálunk, ilyenek például a gyermekek vagy a hajléktalanok. A hajléktalanok téli ellátásának ellenőrzése kiemelt téma, ehhez minden évben visszatérünk.
– Gyakran fordul elő olyan eset, amikor egy alapos ellenőrzés végén arra jutnak, hogy egyáltalán semmilyen intézkedést nem kell hozni?
– Vannak ilyenek. Pozitív jelentés készült a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház vagy a pécsi büntetés-végrehajtási intézet ügyében, de nemrég az egyik gyermekotthonnal kapcsolatban is kaptunk olyan bejelentéseket (bántalmazásra utaló jelekről, kiabálásról számoltak be a panaszosok), amelyek aztán szerencsére nem igazolódtak be.
– Milyen a kapcsolata a kormányzattal és a hivatalos szervekkel? Hogy érzi, mekkora súlya van ma egy ombudsmani jelentésnek?
– Elégedett vagyok a kapcsolattal, úgy tapasztalom, hogy a döntéshozók sokszor szövetségest látnak az ombudsmanban, mert a jelentésem éppen a saját álláspontjukat erősíti meg, illetve a „külső szem” meglátásai olyan problémákra hívhatják fel a figyelmüket, amelyek a döntéshozatal folyamatában nem, csak a végrehajtás mindennapjaiban tűnhetnének fel. A jogszabályalkotás során az ombudsmannak véleményezésre továbbított tervezeteket például tipikusan ilyen megelőző jelleggel kapjuk, de ha ez elmarad, és a jogszabályok alkalmazása felvet alapjogi kérdéseket, akkor a vizsgálataink jelentéseiben azt is szóvá tesszük. Az ombudsmani jelentést mellesleg akár egy parlamenti vitában is fel lehet hozni érvként adott ügyekben, tehát szerintem kellő súlya van az álláspontunknak.
– Milyen ügyekben utasították el az ajánlásait?
– A miskolci városvezetés például nem fogadta meg a tanácsunkat, hogy állítsák le a helyi romákat sújtó razziákat. Ők úgy látták, hogy az intézkedés népszerű a lakosság körében. Az, hogy az általuk alkalmazott gyakorlat jogszerűtlen, egy dolog, de a hivatal erre csak fel tudta hívni a városvezetés figyelmét, többet nem tehettünk.
– Semmilyen szankcióval nem jár tehát, ha figyelmen kívül hagyják az alapvető jogok biztosának figyelmeztetését?
– Annyit tudunk tenni ilyen esetben, hogy a következő évben belefoglaljuk az elutasítást a jelentésünkbe, és a parlament szavaz róla. Vagyis az eset okulásul megmarad az utókornak az országgyűlési dokumentumok között.
– Ez nem túl sok. Nem tartaná indokoltnak, hogy erősebb jogosítványai lehessenek? Hogy valódi szankciókkal sújthassa a visszaéléseket?
– Azért nem lenne jó megoldás, mert akkor kormányzati felelősséget vállalna a hivatal, és a döntésekkel szemben jogorvoslatot kellene biztosítani. Nehéz is lenne megtalálni az ombudsmani hivatal helyét a közjogi berendezkedésben. Szerintem a biztosi jogkörök erősítésével feleslegesen kettőznénk meg a közjogi hatalmat. Így nincs politikai felelősségem, szabadabban véleményt nyilváníthatok.
– Mit tud tenni olyan esetben, ha egy vizsgálat közben az ellenőrzendő fél nem reagál a megkeresésére? Nemrég cikkeztünk arról, hogy amikor egy bicskei nemzetiségi iskola igazgatójának kinevezése kapcsán próbált információt kérni, akkor a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) többszöri megkeresésre sem válaszolt a megadott határidőn belül. Vagyis hátráltatták, ellehetetlenítették a munkáját.
– Az ellenőrzésbe bevont felek ezt nem tehetnék meg, de az igazság az, hogy az ilyen magatartásnak nincs jogkövetkezménye. Annyit tehetek, hogy írok az igazságügyi miniszternek, legyen szíves odahatni, hogy többet ne forduljon elő.
– Vissza szokott térni korábban már vizsgált esetekhez is, ha úgy látja, hogy a jogsértéssel a figyelmeztetések ellenére sem hagytak fel?
– A közmunkaprogram vagy a már említett hajléktalan-ellátás évről évre visszatérő témák. Ezen kívül az ENSZ kínzás és embertelen bánásmód elleni nemzetközi egyezmény fakultatív jegyzőkönyve alapján végzett OPCAT- (Optional Protocol to the Convention Against Torture) ellenőrzéseket is részben olyan helyeken folytatjuk le, ahol korábban már tapasztaltunk valamilyen visszaélést, és most megnézzük, javult-e a helyzet.
– Mire terjednek ki pontosan ezek az OPCAT-ellenőrzések?
– Az ENSZ-jegyzőkönyv alapján 2015 januárjától kell működtetnünk az úgynevezett nemzeti megelőzési mechanizmust, ami a kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetés, illetve bánásmód tilalmának gyakorlati megvalósulását biztosítja. Az ellenőrzés a fogva tartási helyekre terjed ki, ahol könnyen előfordulhat megalázás. Nemcsak börtönökre kell itt gondolni, hanem nevelőotthonokra, pszichiátriai kezelőotthonokra, rendőrségi fogdákra, vagy éppen katonai fegyintézetekre is. Összesen négyezer intézmény tartozik e körbe Magyarországon. Az ellenőrzések pedig attól különlegesek, hogy a hivatal munkatársai előre be nem jelentett módon, váratlanul jelennek meg a helyszíneken, így az intézményeknek nincs idejük felkészülni a vizsgálatra, és esetleg eltüntetni a viszszaélésekre utaló jeleket. A kollégákat mindenhova be kell engedni, minden iratba korlátlanul betekinthetnek, lemásolhatják azokat, bárkitől kérhetnek felvilágosítást, akár négyszemközt is, legyen szó fogvatartottakról vagy alkalmazottakról. Egyébként az ellenőrzés módszertana, protokollja is az ENSZ szigorú ellenőrzése alatt áll, tehát minket is ellenőriznek, a jelentéseinket el kell küldenünk Genfbe, és ha bármiben eltérnénk az előírásoktól, elmarasztalnák Magyarországot.
– Hány OPCAT-látogatást folytatott le eddig, és milyen eredménnyel?
– Öt-hat ilyen ellenőrzésünk volt eddig, például a Merényi Gusztáv Kórház pszichiátriai osztályán, a Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben vagy a fiatalkorúak tököli börtönében. Az intézmények együttműködési készségével eddig nem volt gond, sehol nem vonták kétségbe az ellenőrzéshez kapcsolódó jogainkat. A feltárt viszonyok ugyanakkor sokszor elég megrázónak bizonyultak, elképesztő, hogy némelyik intézet milyen körülmények között működik.
– Sokban eltér a nemzetközi protokoll attól, amit a saját vizsgálat során követnek?
– Igen, vannak eltérések. Ha például egy fogvatartott azt mondja, hogy megverték, akkor azt OPCAT-vizsgálat esetén nekünk be kell vennünk a jelentésbe. Ha a saját vizsgálatomról lenne szó, akkor azért jobban utánajárnék, hogy tényleg így történt-e. Nem írnám le tényként.
– Azáltal, hogy rajtaütésszerűek a látogatások, gondolom, több a feltárt jogsértés is, mint a „sima” ombudsmani vizsgálatok során.
– Tény, hogy nem nagyon tudják eltüntetni a nyomokat. Ráadásul nemcsak egy-egy kolléga megy ki a helyszínre, hanem általában öt-hat fős csoport, amelynek különböző szakértők is tagjai (például pszichológus, orvos, pedagógus), és általában nagyon alapos, többnapos vizsgálatról van szó.
– Mennyibe kerül egy-egy ilyen kiszállás?
– Sajnos úgy kellett januárban elindítanunk ezt az egész OPCAT-folyamatot, hogy nem kaptunk egy árva fillért sem rá, vagyis a hivatal rendes működéséből kell megoldani ezeket, mindenféle pluszforrás nélkül.
– A rendes éves büdzsé mennyi?
– Évente 1,3 milliárd forintból tud gazdálkodni az ombudsmani hivatal, a pénz 90 százaléka munkabérre megy el. A vizsgálatok költségigénye egyébként nagyon eltérő, hiszen van, amikor néhány levélváltás alapján el is tudjuk készíteni a jelentést, és gyakorlatilag csak némi postaköltség jelentkezik, máskor meg a borsos szakértői megbízások miatt milliókra rúghat egy-egy ellenőrzés költsége. Összehasonlításképpen megjegyezném azért, hogy Ausztriában csak az OPCAT-re kaptak 900 milliót, tehát majdnem annyit, mint amennyi nekünk a teljes hivatal egész éves működésére áll rendelkezésre. Ilyen körülmények között nagyon nehéz dolgoznunk, és az OPCAT sajnos az egyéb panaszügyek intézésétől von el pénzt, illetve energiát. Míg tavaly büszkén hangoztattam, hogy év végére nem maradt ügyhátralékunk, idén ez nem biztos, hogy így lesz. Az év végéig egyébként még további négy-öt OPCAT-vizsgálat várható.
– Az illegális bevándorlással, migránsokkal kapcsolatban indítottak vagy terveznek valamilyen vizsgálatot?
– A kísérő nélküli migráns gyerekekről már készül a jelentés, éppen a napokban jártunk a fóti gyermekvárosban. Ezen kívül indítottunk egyet a Keleti pályaudvaron néhány hete kialakult kaotikus helyzet kivizsgálására, ennek keretében a belügyminisztertől, az országos rendőrfőkapitánytól és a MÁV-tól is tájékoztatást kértünk. Lenn voltunk továbbá Röszkén is, igaz, még akkor, amikor nyitva volt a zöldhatár. Ott megnéztük a fogadóállomást, a határrendészeti állomást (Röszke 2), valamint bementünk Szegedre is, ahol az idegenrendészeti őrizet körülményeit ellenőriztük. Megjegyzem, inkognitóban én magam már két héttel korábban is körülnéztem a déli határvonalon.
– Mi a véleménye a kerítésről?
– Megértettem, hogy a drótakadály nem a migránsok visszatartására szolgál, hanem arra, hogy egy meghatározott útvonalra terelje őket, ahol ellenőrizni lehet a beáramlásukat.
– Nemzetközi összehasonlításban milyennek látja az emberi jogok helyzetét Magyarországon? Hol állunk az EU-ban a jogvédelmet illetően?
– Szerintem egyáltalán nem állunk rosszul ezen a téren, még ha mostanában nem is túl jó hazánk megítélése. Úgy látom, tartjuk és hozzuk az európai átlagot.
– Hivatalba lépése óta felfedezett bármelyik ön által kezelt területen egyértelmű javuló tendenciát? Csökken vagy nő a beérkező a panaszok száma?
– Sosem lesz itt a Kánaán, és nem fog előállni olyan helyzet, hogy ne legyen szükség ombudsmani hivatalra, de azt hiszem, jól látható a javuló tendencia a legkiszolgáltatottabbak csoportjait illetően, például a fogyatékkal élők esetében. Amikor én voltam fiatal, gyakorlatilag egyáltalán nem találkoztunk mondjuk fogyatékosokkal, mert el voltak dugva, kisegítő iskolákban, elkülönítve nevelték őket. A mi generációnknak abszolút nem volt társadalmi tapasztalata arról, hogyan kell a betegekkel, sérültekkel bánni, ezért hosszú tanulási folyamatra van szüksége a társadalomnak, és ehhez az érzékenyítéshez mi az ombudsmani hivatal munkatársaival próbálunk minél jobban hozzájárulni. Szerintem nem eredménytelenül. A hajléktalanok ellátása például rengeteget fejlődött az elmúlt 5-10 évben hazánkban. Ma ott tartunk, hogy gyakorlatilag nem nagyon lehet többet tenni ezekért az emberekért, mint amit megteszünk.
– Mely területekre szeretne fókuszálni a következő időszakban? 2016-ra mik a tervek?
– Maradnék továbbra is a sérülékeny, kiszolgáltatott csoportok jogainak védelménél, mint például a közmunkaprogramban részt vevők vagy a betegek.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben is megjelenik. A megjelenés időpontja: 2015. 09. 23.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
