Fennállásának harmincadik évfordulóját ünnepelte idén a budapesti RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat, amely a Katolikus Karitász égisze alatt végzi hiánypótló tevékenységét. Budapesten, a karitász Bartók Béla úti központjában beszélgettünk Tóth Balázs intézményvezető szociális munkással, családterapeutával és Nagy-Kapás Rita terápiás munkatárssal, szociálpedagógussal.
A RÉV a fővárosban két helyen fogadja a segítséget kérőket: Újbudán és Óbudán. Az intézményben összesen tizennégyen dolgoznak, munkatársak és önkéntesek. Évente ezer körül van azok száma, akik hozzájuk fordulnak. Tóth Balázs először 2004 és 2014 között dolgozott a RÉV-ben. Ezt követően nyolc évig más szociális intézményekben tevékenykedett, majd 2022-ben visszatért, immár intézményvezetőként. Felidézi: több mint húsz évvel ezelőtt egyszer elesett az utcán, és eltört a könyöke. Magatehetetlenül feküdt a földön, és látta, hogy bedrogozott alakok közelednek felé. Arra gondolt, nem érdekli, vegyék el mindenét, csak ne bántsák. Ők azonban lehajoltak hozzá, aggódva kérdezték, hogyan segíthetnének, hívjanak-e mentőt. A valóság olykor legyőzi az előítéleteket. Ez hatalmas élmény volt számára, és meghatározó szerepet játszott abban, hogy a szenvedélybeteg-ellátásban helyezkedett el.
Nagy-Kapás Rita visszaemlékezett: 2018-ban, még egyetemistaként, a székesfehérvári RÉV-ambulancián végezte a szakmai gyakorlatát, majd ugyanitt dolgozott 2022. június végéig. Időközben a fővárosba költözött, és lehetősége nyílt arra, hogy a budapesti Rév Szolgálatnál folytassa a munkáját. „A felmenőim közül többen is szenvedélybetegséggel küzdöttek, főként alkoholizmussal, de a legkirívóbb példa talán az apai nagybátyám: kilenc gyermek apjaként fizetéskor az első dolga nem az volt, hogy vegyen valamit a feleségének és a gyermekeiknek, hanem kivitte a pénzt a lóversenyre. Ha apám nem támogatta volna őket, a gyerekek állami intézetbe kerültek volna.”
Kérdésemre, hogyan lesz valaki szenvedélybeteg, Tóth Balázs elmondta: senki nem jókedvében lesz szenvedélybeteg, hanem olyan dolgok történnek vele, amelyek belesodorják ebbe. Sokféle ok állhat a háttérben: személyiségszerveződés, környezet, genetikai összetevők, gyermekkori traumák, transzgenerációs minták. Ha valaki abban nő fel, hogy a szülei isznak, ünnepekkor a család és a barátaik lerészegednek, akkor ezt a mintát viheti tovább. Természetesen mondhatja azt is: az apám alkoholista volt, de én nem akarok inni. Ennek azonban tudatos döntésnek kell lennie.
Nagy-Kapás Rita egyetért, s kiegészítésként hozzáteszi: nemigen lehet olyan embert találni a világban, aki ne találkozott volna különböző legális vagy illegális szerekkel. Szinte minden családban előfordul a szenvedélybetegség. Sokan azért isznak, mert nem tudják megoldani a problémáikat, nem látják a kiutat egy-egy élethelyzetből.
Évtizedekkel ezelőtt az alkohol és a dohányzás volt a leggyakoribb szenvedélybetegség, napjainkban azonban már felzárkózott melléjük a drog-, a szerencsejáték-, a számítógépjáték-, a telefon- és a pornófüggőség, sőt a túlzásba vitt vásárlás szenvedélye is. Nagy-Kapás Rita kifejtette: szenvedélybetegek mindig is voltak. Magyarországon leginkább az alkoholfogyasztásnak van hagyománya. A RÉV munkatársai nem tesznek különbséget a segítségért hozzájuk fordulók között. Intézményükbe nemcsak a szenvedélybetegeket, hanem a hozzátartozókat is várják.
Hiszen lehet, hogy soha életében nem hallgatták meg, hogy bántották, láthatatlanná kellett válnia, mert a szülei szenvedélybetegek voltak. Az is elképzelhető, hogy csak kipróbált valamit, ami nagyon tetszett neki, de aztán rádöbbent: nem akarja ezt, és szeretné megosztani valakivel az élményeit. Aki a segítőszolgálathoz fordul, bátor ember, hiszen megteszi az első lépést a változás felé. „A szenvedélybetegség nem olyan téma, amiről délutánonként egy tea mellett kedélyesen elbeszélgetünk a barátainkkal.”
A RÉV-hez fordulók korösszetétele változó. Tóth Balázs szavaiból kiderül: korábban az illegális szereket használók többsége fiatal volt, de mára kitolódott a korhatár, csaknem nyugdíjas korú marihuánahasználóval is találkoznak. Az alkoholfüggőség elsődlegesen a középkorú és az idősebb korosztályt érinti. Az online szerencsejáték főleg a fiatalabbak körében tapasztalható, míg egyéb változatai a többi korosztályt is érintik. Leginkább az alkohol- és a droghasználók keresik fel a RÉV-et, de az utóbbi időben egyre több szerencsejáték-függő jelenik meg az ellátásban. Vannak, akik lakásokat, családi házakat játszanak el, s néhány év alatt eljuthatnak a teljes anyagi megsemmisülésig.
Nagy-Kapás Rita többnyire olyan emberekkel találkozik, akik a verem mélyén vannak, de szeretnék megragadni az utolsó utáni lehetőséget: „helló, valaki fogja meg végre a kezem!” „Előfordul, hogy valaki azért jön el hozzánk, mert a felesége, a szülei, a barátai javasolták neki, hogy keresse fel az intézményt, aggódnak érte. Ekkor még kérdés, hogy az illető mennyire motivált a szenvedélyétől való megszabadulásra. A kollégákkal az is a feladatunk, hogy motiváljuk a klienseket a változásra, és arra, hogy merjenek az önismeret útjára lépni.”
Tóth Balázs hozzáfűzte: nagyon örülnek, ha valaki megjelenik az ellátásban, mert az azt jelenti: valamilyen szinten problémásnak érzi a helyzetét. A szenvedélybetegség egyik fázisa az, hogy aki benne él, nem látja, hogy bajban van. Ez a tagadási periódus: „Iszogatok, ez igaz, de mindenki iszogat…”, „Néha játszom, de sokan ezt csinálják…” Egészen addig hangoztatják ezt a szenvedélybetegek, míg egyszer csak olyan élmény éri őket, ami után belátják: így nem mehet tovább az életük. Ez a mélypont. Jó, ha valaki akkor jut el idáig, amikor még nem veszett el minden, még nem hagyta el a házastársa, nem esett szét a családja, még nem rúgták ki a munkahelyéről, nem betegedett meg.
Az intézményvezető szavai szerint a RÉV-nél megvan a lehetősége annak, hogy valaki egyéni terápiával gyógyuljon, de ha be tudják vonni a családot, akkor a családterápia segít. Elindulhat a családban a nyílt kommunikáció, ami már fél gyógyulás. Előfordul, hogy csak a hozzátartozó keresi fel a RÉV-et, mert a szenvedélybeteg azt mondja: „nincs velem semmi baj, hagyjanak engem békén”. A RÉV-nél mindenkivel ott kezdik a munkát, ahol éppen tart. Amilyen fázisban van, onnan lehet építkezni.
A RÉV a Katolikus Karitász égisze alatt működik. Vajon hogyan jelenik meg a segítőszolgálat munkájában a hit? Nem azzal kezdik, hogy azt mondják a hozzájuk fordulóknak: Isten szeret téged, mert ezzel – szándékukkal ellentétben – néhány emberből akár ellenszenvet is kiválthatnak. Tóth Balázs elmondta: a kliensek köre rendkívül tág, vannak közöttük gyakorló katolikusok, de más vallásúak és nem hívők is. Mindenkit fogadnak, és senkit nem akarnak rákényszeríteni arra, hogy a Katolikus Egyház tagja legyen.
Még ha nem is mondják ki ezt, a segítő kapcsolatokban megjelenik ez a szemlélet.
Nagy-Kapás Rita úgy fogalmazott: „Nem rontok ajtóstól a házba.” A beszélgetésben, a terápiában mindig eljön az a pillanat, amikor kiderül, mit gondol a segítséget kérő a hitről. Azt kérdezi, hogy teheti ezt vele Isten, s aztán tovább sorjáznak a kérdések, melyekben rengeteg érzés nyilvánul meg.
Tóth Balázs kiemelte: minden munkatársuk más-más módszert használ, de minden esetben meghatározó a személyes kapcsolat, az, hogy jelen vannak a hozzájuk fordulók életében.
Nagy-Kapás Rita vallja: az az egy óra, amit végigbeszélgetnek a klienssel, az az ő „dedikált” ideje. Minden egyes segítségre szorulóval együttéreznek és együtt gondolkodnak.
Kérdésünkre, hogy mennyire követik figyelemmel a klienseik későbbi sorsát, Tóth Balázs elmondta: a terápiák lezárása után is kapnak visszajelzéseket, értesülnek arról, hogy pártfogoltjaik mennyire hasznosítják a mindennapokban mindazt, amit a segítőszolgálatnál tanultak. Vannak egykori alkoholfüggők, akik már hosszú ideje nem isznak, önmagukon dolgoznak. Egy harminc-negyven évig játékszenvedélyben élő ember felhagyott a szerencsejátékkal. Olykor még az intézményvezető is meglepődik, amikor az alkoholfüggő és egyúttal láncdohányos ember a terápia közepén egyszer csak felhagy mindkét függőségével. Ilyenkor kételkedik, attól tart, hogy csak időleges lesz a változás, és nagy öröm számára, ha kiderül, az illető nem tért vissza a függőségeihez, rendbe jött a házassága és a gyerekeivel való kapcsolata. A RÉV budapesti vezetője leszögezte: ők nem a szenvedélybetegséggel foglalkoznak, hanem az emberrel, aki egyébként szenvedélybeteg. Az egész személyt nézik, és érdekli őket, hogy mi van vele. Együtt örülnek, amikor jó dolgok történnek vele, és aggódnak érte, amikor baj van. Jelen vannak az életében. Ha egy emberrel törődnek, ha szeretik, ha együttéreznek vele, és elfogadják olyannak, amilyen, minden tulajdonságával, minden hibájával együtt, az önmagában buzdító erőt jelent. S ebben a segítő kapcsolatban a pusztító szenvedélyek, a régóta cipelt terhek kezdenek lehullani a szenvedélybetegről, már nincs szüksége rájuk. Van egy mondás: A kapcsolatokban sérülünk, de a kapcsolatokban gyógyulunk is. A feltétel nélküli elfogadást Szent Pál szeretethimnuszához szokták hasonlítani.
Nagy-Kapás Rita hozzátette: partneri a kapcsolat közöttük és a kliensek között, s ez átvihető a mindennapokra is. Lélektől lélekig kapcsolódnak egymáshoz, együtt vannak, közösen gondolkodnak, és ez gyógyító hatású. A terápiás munkatárs felidézte: járt hozzá egy marihuánafogyasztó fiatalember, aki azt hangoztatta, hogy soha nem fog leszokni. Nagyon szeretett volna gyermeket, de a párkapcsolatában komoly nehézségei voltak. Amikor véget ért a terápia, azt mondta: rájött, talán nem kellene azt gondolnia, hogy minden bajára a marihuána jelenti a megoldást, de azért néhanapján elszív egy-két füves cigit. Elköszöntek egymástól. Három évvel később Nagy-Kapás Rita egyszer egy bevásárlóközpontban vásárolt, és a fiatalember szembejött vele a karon ülő gyermekével és a mosolygós feleségével. „Ez az, amit sikernek nevezhetünk. Ez a fiatalember elérte, amit szeretett volna.” Persze az is előfordul, hogy az egykori függő visszaesik a szenvedélyébe. „Együtt szárnyalunk vele, minden szép és reményteljes, és aztán közbejön valami, amitől visszazuhan a nullára. Viszont megvan már benne az énerő, tudja: képes arra, hogy józan maradjon.”
A RÉV mozaikszó, jelentése betűkre lebontva: remény, élet, változás. Karácsonykor a megváltó Szeretet-Istent ünnepeljük, az ő eljövetelét. A világ legnagyobb eseménye ez, amely új alapokra helyezte az emberiség történelmét. A RÉV-hez forduló szenvedélybetegek előtt is ott a lehetőség, hogy régi életüket hátrahagyva újat kezdjenek.
Nagy-Kapás Rita szerint az ünnepek egyrészt át vannak itatódva csodálatos léttartalommal, másrészt az erről tudomást sem vevő világ rányomja erre a bélyegét. Iszonyatosan szorongató tud lenni a magány, ahogyan az is, ha nincs lehetőségem megvenni az egyébként rövid ideig használható tárgyakat, miközben fényképek tanúskodnak arról, hogy mások a családjuk körében legalább ideig-óráig boldogok. A magányos léleknek csak az elkeseredettség marad. A RÉV arra készíti fel az embereket, hogy – ha nehéz is – keressék meg azokat az erő- és reményforrásokat, amelyek segítenek nekik abban, hogy kevésbé érezzék magányosnak magukat.
Tóth Balázs emlékeztetett rá: „Mi olyanok vagyunk, mint a bábaasszony, aki világra segíti a gyermeket.
Ha pedig már megszülettek a gondolatok, azok megvalósításában is támogatjuk. Aki eljön hozzánk, annak a lelkében ott él a remény, hogy valami talán megváltozhat az életében. Ha nem így volna, nem jönne el. Az ilyen ember belátja: az élet, amit most élek, nem jó senkinek, sem nekem, sem a hozzátartozóimnak. A RÉV segítőszolgálat nevében szereplő három fogalom, a remény, az élet és a változás minden kapcsolatunkban jelen van. A célunk az, hogy a reményre épülő új élet, a változás tartós legyen a hozzánk fordulók életében.”
Fotó: Lambert Attila
Bodnár Dániel/Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2024. december 22-29-i ünnepi számában jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
