Oliver Stone és a világ: interjút adott az RT-nek a sokat kritizált rendezőzseni

Oliver Stone és a világ: interjút adott az RT-nek a sokat kritizált rendezőzseni

A jobboldalisággal nehezen vádolható, ugyanakkor vitán felül zseniális rendező, Oliver Stone terjedelmes interjút adott az RT spanyol leágazásának. Bár a teljes interjú még nem érhető el angolul, egy rövid összefoglaló és a Google fordítója segítségével igyekszünk szemezgetni belőle.

Oliver Stone egyike a legismertebb hollywood-i rendezőknek. Bár lassan öt éve nem rukkolt elő nagy költségvetésű filmmel (2016-ban a Snowden a pénztáraknál is elhasalt, és a színészi játékot leszámítva a kritikusok sem dicsérték agyon) díjak és elismerések tekintetében máig az álomgyár egyik meghatározó figurája. Filmjeinek 42 Oscar-jelölése van, ő maga három szobrocskát vihetett haza olyan kultfilmekért, mint a Szakasz, a Született július 4-én (rendezőként), illetve az Éjféli expressz (íróként). Az amerikai filmes mindig is megosztó figurája volt a filmiparnak, bár teljesítményét elismerték, erősen baloldali, antiglobalista, rendszerellenes nézetei miatt rengeteget kritizálták. Háborúellenes filmjeit, mint a fent említett Szakasz vagy a Született július 4-én, a maguk idejében jól fogadta a közönség és a hollywood-i elit is, ám Stone nem érezte az idők szelének fordulását, akkor is kitartott véleménye mellett, amikor  már nem volt ildomos.

Az RT spanyol nyelvű adásának adott interjúban elmondta, 2001. szeptember 11-e után valami nagyon megváltozott Hollywoodban.

A producerek egész egyszerűen anyagilag ellehetetlenítették a nagy költségvetésű, Amerikát, a CIA-t vagy a háborút kritizáló filmek elkészültét. Elmondta, ha ilyen témában akart forgatni, sorra záródtak be előtte a kapuk. A cenzúra nem csak a filmipart érinti, jelentette ki, majd hozzátette, feleslegesen olvassa az amerikai sajtót, mindben ugyanazt találja csak. A rendező például fájlalja, hogy nehezen lehet más narratívákhoz hozzájutni:

Hírdetés

Szerinte a második világháború után nem sokkal megalakult CIA tulajdonképpen rájött, mennyire megéri ügynökeit a média különböző felületeibe ültetni. Megszállták a nyomtatott sajtót, a tévét, a filmipart. Stone nem is nagyon lát kiutat a helyzetből, igen pesszimistán (és talán egy kicsit túlzóan) úgy nyilatkozott, tulajdonképpen demokraták és republikánusok mind egy követ fújnak, ugyanazon kottából játsszanak, ha a háborúról van szó.

Trump kapcsán elmondta, habár az elnök tett néhány igazán szörnyű dolgot, Stone például a párizsi klímaegyezmény és az iráni atomalku felrúgását emelte ki, de legalább megkérdezte, miért kellene az Államoknak az oroszokkal harcolnia. Stone szerint ez annyira megijesztette a mainstream médiát, hogy megválasztása első napjától támadják ezért.

A rendező azt állítja, a politika a lehetőségek művészetéből a pénzgyűjtés művészetévé vált.

Dollármilliókba kerül, hogy valaki beszálljon a politikába és komolyan is vegyék, mondta, egy ember szavazata egész egyszerűen már túl kevés ahhoz, hogy bármi változást jelentsen.

Az interjú végén Stone Reagen elnök az óta klasszikussá vált, 1983-ban elhangzott, a Szovjetúniót a „gonosz birodalmaként” aposztrofáló beszédét idézte fel. Mint mondta, ez a birodalom mára nem Oroszország, hanem az Egyesült Államok, a birodalmak pedig előbb-utóbb elbuknak – emlékeztetett a rendező.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »