Olaszország új fejezetet nyit az európai migrációs politikában

Olaszország új fejezetet nyit az európai migrációs politikában

Érdemes volt felemelni a szavunkat és nemet mondani – jelentette ki hétfőn Matteo Salvini olasz belügyminiszter, aki szerint azzal, hogy nem engedélyezte a civilszervezetek által működtetett Aquarius mentőhajó olaszországi kikötését, új kezdet nyílt az európai migrációs politikában.

Matteo Salvini kijelentette, hogy a migránsokat szállító következő hajót sem engedi be olasz kikötőkbe. “Véget akarunk vetni az emberkereskedelemnek!” – jelentette ki.

A tíz napja beiktatott olasz belügyminiszter egy milánói sajtótájékoztatón kijelentette: “felemeltük a szavunkat és megérte!”. Arra utalt, hogy nem engedélyezte az SOS Mediterranée és az Orvosok Határok Nélkül (MSF) közös hajójának, az Aquariusnak a kikötését az olaszországi partokon. Matteo Salvini hangsúlyozta, hogy a korábbi balközép olasz kormány nem zárta le a kikötőket, a mostani római kormány ezzel a lépéssel viszont “kontinentális” üggyé emelte a migráció problémáját, amelyre európai választ kell adni.

Kijelentette, hogy a Földközi-tengeren spanyol, francia, német, holland és más nemzetiségű nem kormányzati szervezetek (NGO) tevékenykednek, egyetlen olasz szervezet vagy olasz felségjelzésű hajó sincsen közöttük, eddig mégis kivétel nélkül az olaszországi partokra szállították a migránsokat.

Az olasz belügyi tárca vezetője megjegyezte, “ez csak egy első lépés volt, ezzel még nem zárult le a játszma”. Hozzátette: az eset rámutatott, hogy az Európai Uniónak a “jószívűségre” és “hamis szolidaritásra” épített migrációs politikája nem vezet sehova.

Azt üzente az őt bírálóknak, hogy az olasz hatóságok felajánlották az Aquariusnak a gyerekek és nők átvételét, de erre a hajót működtető szervezetek nem válaszoltak.

Matteo Salvini biztos információként jelentette be, hogy a hajót Spanyolország fogadja be Valencia kikötőjében. Hangsúlyozta: ez az első alkalom, hogy egy Líbiából indult migránshajó nem Olaszországban ér partot, “ez annak a jele, hogy valami megváltozott”.

Pedro Sánchez spanyol kormányfő hétfőn felajánlotta, hogy befogadják az Aquariust, amely 629, a tengerből kimentett emberrel a fedélzetén vesztegel nemzetközi vizeken, mert sem Olaszországban, sem Máltán nem engedték kikötni.

Az olasz belügyminiszter hangsúlyozta, hogy kedden európai kollégáival egyeztet egy új migrációs politika elindításáról, amely Európa külső határainak védelmét célozza, igazi és nemcsak kijelentésekből álló szolidaritást gyakorol, valamint a “valódi menekülteknek” nyújt segítséget.

Hírdetés

Matteo Salvini bejelentette, hogy minél előbb látogatást akar tenni Líbiában.

Giuseppe Conte olasz miniszterelnök köszönetét fejezte ki Spanyolországnak a szolidaritásért. Hangsúlyozta, hogy ezzel azonban a migráció kérdése sem olaszországi, sem európai szinten nincsen megoldva.

Brüsszel gyors intézkedést vár Máltától és Olaszországtól az Aquarius ügyében

Az Európai Bizottság arra szólít fel minden érintett felet, hogy minél gyorsabban hozzanak intézkedéseket, hogy az Aquarius nevű hajón utazók minél rövidebb időn belül biztonságosan partra szállhassanak – jelentette ki Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság (EB) szóvivője hétfőn.

A szóvivő a brüsszeli testület szokásos déli sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva elmondta, az uniós bizottság még a hétvégén kapcsolatba lépett az olasz és a máltai hatóságokkal. Az érintett hatóságok elsődleges feladata a rászorulók szükséges ellátásának biztosítása kell lennie. Ez mindenek előtt álló humanitárius kötelesség – tette hozzá.

A nemzetközi vizeken veszteglő hajón 629 migráns, köztük hét várandós nő, 11 kisgyerek és 123 kísérő nélküli kiskorú tartózkodik.

UNCHR: Az Aquariusnak biztonságos kikötőre van szüksége

Az SOS Mediterranée és az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű szervezetek által működtetett Aquarius menekülthajó a nemzetközi vizeken tartózkodott hétfőn, miután az új olasz belügyminiszter megtiltotta, hogy egy olaszországi kikötőben kikössön.

„Az emberek szenvednek, kifogyóban van az élelmük, és gyors segítségre szorulnak. Az olyan átfogóbb kérdéseket, hogy ki a felelős, és hogyan lehet a felelősséget a legoptimálisabban megosztani az érintett államok között, később kell tisztázni” – közölte Vincent Cochetel, az UNCHR-nek a Földközi-tenger középső medencéjében illetékes különmegbízottja Genfben kiadott közleményében.

Marco Bertotto, az MSF egyik illetékese hétfőn az olasz állami televíziónak nyilatkozva azt mondta: várhatóan a nap végéig elfogy az élelmiszer a hajón. A bevándorlók némelyikének víz került a tüdejébe, miután a Földközi-tengerbe estek a csempészek csónakjáról, mások égési sérüléseket szenvedtek, míg vannak, akiknél kihűlés jelei mutatkoznak – tette hozzá.

MTI

The post Olaszország új fejezetet nyit az európai migrációs politikában appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »