Ridley Scott – aki a napokban lesz nyolcvanhárom éves – azon alkotók közé tartozik, akik időskorukra sem hagyták abba a munkát. Szinte minden évben ott találjuk a nevét valamelyik film stáblistájában.
Bár a brit rendező életművében kisebbségben vannak a sci-fik, az vitathatatlan, hogy A nyolcadik utas: a Halált (Alien) vagy a Szárnyas fejvadászt (Blade runner) ma már a műfaj klasszikusai között tartjuk számon. Ezért is előzte meg nagy érdeklődés az HBO új sorozatát, melynek producere és két rész erejéig rendezője is Ridley Scott volt.
Valamikor a távoli jövőben az ateisták és a Mithrász-hívők közötti háború miatt a Föld szinte teljesen lakhatatlanná válik. Mivel úgy tűnik, hogy a győztesnek sem marad semmi, aki csak teheti, elhagyja a bolygót. Két android, Anya (Amanda Collin) és Apa (Abubakar Salim) is új hazát keres magának, így jutnak el a Kepler-22b jelzésű – egyébként valóban létező – bolygóra. Itt – nem szokványos módon – több gyereknek is életet adnak, ám közülük csak Campion (Winta McGrath) éri meg a tízéves kort. A kis kolónia nyugalmát sokáig semmi nem zavarja meg, ám egyszer csak megjelenik a mithraisták Menny nevű űrhajója, melyre egy kis trükkel – egy plasztikaisebész-robot segítségével felvették egy mithraista házaspár arcát – két ateista harcos, Marcus (Travis Fimmel) és Sue (Niamh Algar) is feljutott.
A farkas gyermekei (Raised by wolves) című sorozat atmoszférája már az elején rabul ejti a nézőt. A cselekmény pont a megfelelő ritmusban halad, és szinte minden részben akad valami, amivel meglepnek. A film egészét egyfajta olajbarna és zöld tónus jellemzi, mely néha szürkébe vált. Ezen a planétán – bár soha nincs teljesen sötét – este az égből hószerű csapadék hullik, és meglehetősen hideg van. A felszínt sok helyen tíz-húsz méter átmérőjű, meleget árasztó nyílások tarkítják, melyeknek nem látni az alját. Ennivaló alig van, az a kevés is kétes értékű, az egyik növény magja például sugárbetegséget okoz. Egy idő után más élőlények, négylábúak is feltűnnek, az egykori földlakók ezekkel próbálják kiegészíteni az étrendjüket. Valószínű, hogy élt itt valamikor egy kígyószerű állat is, de ennek már csak a csontváza látható.
Már a sorozat elején kiderül, hogy Anya nem csak egy dajkarobot, hanem egy nekromanta, vagyis egy félelmetes fegyver, melyet úgy alakított át még a földön egy rejtélyes mérnök, hogy gondozni tudja a kolónia gyermekeit. Anya megtámadja az űrhajót, amely végül le is zuhan, ám előtte néhány gyereket kimenekít onnan. Az életben maradt mithraisták – leginkább Marcus és Sue – megpróbálják visszaszerezni a gyerekeket. A cselekmény nagy része erről a küzdelemről szól, ám közben azt is megtudjuk, hogyan került erre a bolygóra Anya és Apa.
A földi és égi konfliktus alapja ezúttal a vallásban keresendő. Legalábbis látszólag. Bár a mithraisták a vallásokból ismert terminológiát használják, és egy-egy szereplő – leginkább Anya – megközelítésében is felismerjük az ateizmus érveit, valódi, ideológiai jellegű konfrontációra nem kerül sor. Valószínűleg nem véletlen, hogy a teista oldalt egy olyan vallás képviseli, amely egyrészt már a ködbe veszett, másrészt igen kevés konkrétumot lehet tudni róla. Ami marad, az a kibékíthetetlen ellentét, hiszen mi mással lehetne a legjobban ábrázolni két embercsoport szembenállását, mint a vallás és az istentagadás közötti különbséggel.
Ha egyetlen szóval szeretnénk jellemezni ezt a sorozatot, az kétségkívül a bizarr lenne. Úgy tűnik, hogy az alkotók – a sorozat forgatókönyvírója egyébként Aaron Guzikowski volt – elsősorban arra törekedtek, hogy lehetőség szerint minden sci-fi toposzt elkerüljenek. Bár emlékezetem szerint a vallásosak és az ateisták közötti harc eddig valóban nem került terítékre, a többi elemmel találkozhattunk már, igaz, nem ebben a formában. A sorozat elején azt gondolnánk, hogy az androidok és a gyerekek sorsa lesz a középpontban, később a földi konfliktus exportjának lehetünk tanúi, a végére azonban már elbizonytalanodunk abban, hogy miről is szól ez a sorozat. Ha azt válaszoljuk, hogy valószínűleg semmiről, akkor nem vagyunk igazságosak, mert bár mély mondanivalót valóban nem lelünk benne, attól még érdekes és végig leköti a nézőt. Egy kis akció, személyes ellentétek, sok-sok rejtély, egyedi képi világ és némi horror – mi kell ennél több a szórakoztatáshoz?
A farkas gyermekeit eleve folytatásra szánták, ezt bizonyítja az is, hogy megannyi tisztázatlan kérdést hagy hátra. Mik ezek a kígyócsontvázak? Voltak már emberek ezen a bolygón? Mit akart valójában Anya tervezője? A szereplők egy része csak hallucinál, vagy tényleg a mithraista napisten, Sol hangját hallja? Vannak mások is a bolygón? Mi a jelentősége annak a sokszögű tárgynak, amit Anya időnként látni vél?
Legyünk türelemmel, majd megtudjuk a második évadban. Talán.
Baranyai Béla/Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata a 2020. november 8-i Új Ember Mértékadó mellékletében jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
