Oh persze… Hiszen Magyar Péter nem tud hibázni!

Oh persze… Hiszen Magyar Péter nem tud hibázni!

Nagyot szólt a Magyar Jelenen megjelent cikk, amiben arról írtam, hogy Magyar Péter egy airsoftpályát nézett a magyarországi vidéknek. A baloldal új csillaga pedig kedvenc műfajában, vagyis kommentben reagált erre a tényre.

„Oh persze…” – írta Magyar Péter, amikor kiderült, hogy amit a saját közösségi oldalán megosztott, az egész egyszerűen nem igaz. Csak részben, hiszen az általa bemutatott Magyarország képe ott él sok tízezer magyar fejében. Elhiszik, hogy azokon a megosztott képeken a vidéki Magyarország látható, mert szerintük az csak ilyen lehet. Magyar Péter pedig éppen erre a kontrollálatlan, zsigeri érzelemre játszik rá, ez ugyanis szavazatot jelent neki. Ebben az esetben azonban ez szemfényvesztés, egyszerű csalás. Mint amikor a baloldal stadionozott mindenért, vagy éppen moldáv kórházakat mutogatott, hogy a magyarországi egészségügyi intézmények helyzetét reprezentálhassa. Tény, a jobboldali fordulatot hirdető Magyar eddig csupa balos figurával és kétes hírű alakkal vette körbe magát, miközben minden jobboldali szereplőtől igyekszik elhatárolódni.

A magyar vidéken persze valóban sok a probléma, és rengetegen vannak, akik hosszú évek vagy akár évtizedek óta küzdenek ezek ellen.
Sokan, akik évek, évtizedek óta igyekeznek felhívni a figyelmet az elvándorlásra, a vidéki Magyarország elnéptelenedésére. Az országban jelen lévő demográfiai válságra, vagy a közbiztonság egyes vármegyékben tapasztalható tarthatatlan állapotára, vagyis leginkább hiányára. Csupa olyan dologra, amiről Magyar Péter szintén nem beszél. Mint például az országot elárasztó migránsmunkások tömegei által generált problémák. Vagy a magyar ipar és a mezőgazdaság helyzete, előbbit éppen kínai kezekbe szervezi ki a Fidesz utóbbi kárára, kiváló magyar termőföldeket is beáldozva. Mégis azt várja el Magyar Péter és a hívei, hogy ezek az emberek, pártok dobják félre az elmúlt éveiket, küzdelmeiket és vízióikat az országról. Hiszen ő, vagyis Magyar Péter, amikor a NER 14. évében elvesztette minden – állami – bevételi forrását, gyorsan meg is világosodott hazánk állapotáról.

Ehhez pedig, ha kell, tilosban jár, airsoftpályát fényképezgetve és mutogatva a magyar vidékként.

És a legszomorúbb az egészben, hogy mint említettem, valóban lenne mit megmutatni onnan, persze ki megy be szívesen egy szabolcsi vagy borsodi cigánysorra? Komló valóban kényelmesebb ebből a szempontból. Könnyebb egy ilyen képsorozatot kitenni, mint elmenni egy jogtalan kilakoltatáshoz. Minek valódi teljesítmény, ha elég a show? Magyar Péterre sokan hallgatnak, sokan figyelnek oda arra, amit mond. Ez pedig felelősséggel is jár. Nincs azzal baj, ha hibázik, megesik az ilyesmi. A gond akkor van, ha képtelen valaki belátni a tévedését.

Amikor pedig jelezték Magyar Péternek, hogy ezt ezúttal bizony csúnyán benézte, akkor törölték a kommentet, amiben felhívták a figyelmet a hibájára, majd odaírta a tévedéséről szóló hírhez, hogy „Oh persze…” Hiszen ha ő, Magyar Péter azt állítja, hogy azokon a képeken a magyar vidék szerepel, akkor azt kötelessége mindenkinek úgy elfogadnia, ahogyan ott le van írva. Apropó nem tudja valaki, Rogán gépe felszállt már, miután a kormány beadta a lemondását? Gyorsan túllépett ezen is Magyar és a rajongótábora. Nem kell már beszélnie erről sem. „Oh persze”, hiszen Magyar Péter tévedhetetlen. Na meg kissé arrogáns, nárcisztikus, gőgös, túlságosan magabiztos stb.

Hírdetés

Mintha nem éppen egy ilyen rendszerből lenne elege oly sokaknak ebben az országban…

Lipták TamásMagyar Jelen

Közben a mémgyár:


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »