Itt ülök dolgozószobámban. Íróasztalomon orchidea-rejtő dendrobiumom friss zöld hajtásai és olajfácskáim viaszosan tükrös zöld levelei hirdetik: él, éled a növényvilág is téli álmából. Olajfaágam új hajtása négy hét alatt csaknem fél méteres sugaras ágat hajtva tör fölfelé. Elképesztő növekedés. Hol vannak növekedése határai? – kérdezem olykor meglepődve és elképedve araszos ugrásain. Minden virágomon látom kiábrázolva Istenünk bölcsességét: a növekedés törvényét és a növekedés határainak a törvényét. Isten iránti flóra-engedelmességük valósággal meghat és megihlet. Engem is még nagyobb engedelmességre, alázatra tanítanak ők, zöld mestereim, hangtalan létezéstanáraim. És még nagyobb magasztalásra, mert ég felé törő növekedésükben sem a kegyetlen törtetést, hanem az Isten felé emelt létezéshimnusz néma dallamát hallom kisejleni. Ilyenkor eszembe jut két református költőnk természetlírája, a 100 éve még Erdély zöld titkait magába szívó és életen át visszalehellő-visszazengő drága Áprily Lajosunk tavaszhirdető lírája és Szabó Lőrinc gyermekeinek természeti oltalmat könyörgő féltő apai szeretete.
Áprily és Szabó ámuló és kérlelő szavai
Olyan jó hallani és újra meghallani a természeti katasztrófák egyre újabb szörnyűségeit magunkra zúdító 21. században is a 20. századi természetre mint Isten teremtett világára hangolt költői lelkek tiszteletteljes szavát. Nem a természetet leigázó, gőgös ember győzelmi önittasultsága ez, hanem az Isten teremtett világát tisztelő áhítat szava. Ahogyan drága Áprilynk, akit a visegrádi völgyben egyszer meglátogathattam, írta: Szelíd, egyszerű szóval/kérem: míg élhetünk,/szép somvirágos oldal,/adj jó tavaszt nekünk. Lehet, igaza volt ebben is? Míg élhetünk?! Az élettel betelt, lelkében minden esztendőben búcsúzó idősödő ember szelíd kérése ez? Mert mindenre, így a teremtett világ gyönyörűségeire is meg kell érnünk? Ránézek zöldellő csodáimra asztalomon, s magam is ezt mondom: Isten teremtményei, drága zöldellő olajágacskáim, orchidearejtő dendrobiumom, adjatok jó tavaszt nekünk! Ahogy Alkotótok rendelte. S ti emberek, simogassátok meg lelketekkel virágaitokat, szótlan útitársaitokat! A léleksimogatást megérzik! Ők jelzik, hirdetik az élet, a létezés, a teremtett lét tartósságának, s évről-évre újuló indulásának a visszatérését. Édes, zöld hírnökök ők, emberek, szeressétek és gondozzátok növényeiteket!
A magyar természetköltészet, ma így mondjuk: “öko-líra” leheletfinom könnyedségét és a teremtett világ tiszteletét üzenik azok a mondatok, amelyekkel ugyancsak Áprily egy másik somversében köszönti a tavaszt. Ezt a verset írásom végén olvashatják. A déli domboldalon leselkedő tavaszról gyönyörűen írja: Itt vagy már közel./A déli oldalon leselkedel./Gyökerek hallják könnyű léptedet. Istenem! Mennyi könnyedség, báj, mint egy kipattanó rügyben, íveiben és rejtekében, a szirmok rajzolatában, s a kelyhek szótlan illatában, ahogyan kizendül minden virágból az élet illatteli vagy színes tavaszhimnusza a költői sorokból is, mint egy szófoglalatba rejtett igazgyöngy: Ahol jársz, néma éberség fogad,/keresed a rügyes sombokrokat,/hogy langyosságoddal rájuk lehelj/ s kipattanjon a sárga kis kehely. Áprily Március c. versében pedig megénekli a picinyke szénfejű cinke tavaszdalát éppúgy, mint a selymét kitakaró barka szépségét.
Lehet-e csodálkozni azon, hogy Szabó Lőrinc meg éppen ettől az istenáldotta, Isten alkotta teremtett világtól kér oltalmat gyermekei számára? Mintha fél évszázaddal ezelőtt már sejtelemként felriadt volna benne a félelem a pusztuló természetről és az emberi kéz okozta természet-irtás következtében ránk szakadó öko-katasztrofális állapotokról? Mi lesz, ha nekivadul a miattunk felbőszült természet, s nem ismer majd irgalmat? S utódaink nem keresnek, mert nem kereshetnek majd oltalmat kiszáradt ligeteik árnyékában, porladó patakmedreiknél? Ha csak Isten közbe nem lép. Szabó Lőrinc még jó hittel, teremtett világot tisztelő hittel kérhette Ima a gyermekekért c. versében: Fák, csillagok, állatok és kövek,/szeressétek a gyermekeimet./Ha messze voltak tőlem, azalatt/eddig is rátok bíztam sorsukat./Énhozzám mindig csak jók voltatok,/szeressétek őket, ha meghalok./Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,/szeressétek a gyermekeimet. Mennyi tiszta hit, őszinte remény! S mekkorát fordult a világ azóta, amikor a háború után ezeket a sorokat Szabó Lőrinc leírta. Mekkorát pusztult a természet. Hovatovább ma azt kellene kérnünk: Legyetek irgalmasok gyermekeimhez!
Áprily Isten teremtett világára rákerekedő, gyermekien csodálkozó szemét, Szabó Lőrincnek a természetben oltalmazó felnőttet kereső bizodalmát megköszönöm a Teremtőnek, s kérem, őrizzen meg valamit mindebből a javunkra, még inkább az utánunk következőknek.
A Biblia létezés-himnuszai a Teremtő dicséretére
Újra megjelentek a virágok a földön, itt az éneklés ideje, gerlebúgás hangzik földünkön. Érleli első gyümölcsét a fügefa, és a virágzó szőlők illatoznak… (Énekek Éneke 2,12-13). A tavasz olyan csodálatos évszak, ami a Biblia szerzőit is magas izzású képekre, szavakra ihlette. Ez az az időszak, amikor a növények milliárdjainak milliárdjai, a fáktól és bokroktól kezdve a virágokon át a legkisebb apró fűszálig is elkezdik ellepni a földet. Újrafakadásukkal a remény és a megújulás érzetét keltik. Milliárdnyi apró dicshimnusz a létezés és léteztetés Istenének! Olyan hatalmas ez a megújulás, hogy olykor elképedünk: a száraz, porladozó törzsből hogy tud ennyi élet kivirágozni? Sőt: nem nehéz észrevenni a párhuzamot az új évszak eljövetele és a szív megújulása között sem. Jézusban elővételezhetjük a Jelenések könyve hatalmas látomását, ami a trónon ülő Bárány fenségét magasztalja, mert Ő mondotta: Íme, újjáteremtek mindent (Jel 21,5). Valamennyi tavaszújulás ennek a majdani kozmikus és földi, hatalmas nagy tavasznak, újjáteremtésnek évszakokra bontott előhírnöke. Eszkatológiai jel, előíz. A végtelenből felénk sodort illatár. Isten jó szagú lehelete. Ez adja a tavasz lelkünket átható gyönyörűségét és egyben önmagán messze-mesze túlmutató jelzőoszlop, iránymutató tábla jellegét. Az örök virulást előképező, elővételező ancilla futuraet, a jövőre utaló szolgáló évszak angyali méltóságát.
A tavaszi megújulás az egyik legszebb ajándék, amelyet minden évben megkapunk. Még. Urunk Jézusunknak hatalma van a teremtett világ megtartására, az évszakonkénti újulással pedig tanít szívünk átalakításának, megújulásának a szükségességére. Azt ígéri, hogy lezuhanyoz, megtisztít minket bűnbocsátó Lelke fürdőjével, miként a tavaszi eső megöntözi a földet. Miközben figyeljük a földön zajló hatalmas átalakulást, amikor a tél tavasszá olvad, és földi létünk újra virágba borul, kérjük Istent, hogy alakítsa át szívünket is, hogy egyre közelebb kerülhessünk Mindenható Atyánkhoz, virágzásra rendelt életünk ősforrásához, a Szent Gyökérhez. Így olvassuk, ízlelgessük újra és újra Áprily versét, mint ami reál-szimbolikus vers. A tavasz elé vágyódó ember valójában az Örök Tavaszt hozó, az örök életet ajándékozó Isten elé vágyódik, Őt kérleli, Őhozzá kiált… Elgondolkodtató, Istent szólító szép tavaszi virágzást hozzanak elénk 2021 márciusi-áprilisi napjai!
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
