Nyomor fenyegeti a nyugdíjba készülőket

Nyomor fenyegeti a nyugdíjba készülőket

Hamarosan fenntarthatatlanná válik jelen formájában a nyugdíjrendszer, a problémával pedig nem csupán a mostani huszonéveseknek kell majd szembenézniük. Lassan csak az öngondoskodás jelenthet kiutat. Videóinterjú a nyugdíjguruval, Farkas Andrással.

Rohamosan válnak egyre borúsabbá a nyugdíjra készülők kilátásai: Farkas András nyugdíjszakértő szerint nagyon rövid időn belül, tizenöt-húsz év alatt súlyos problémákkal szembesül majd a nyugdíjrendszer, húsz-harminc éves távlatban pedig a jelenlegi módon fenntarthatatlanná válik.

Ennek egyik fő oka a demográfiai folyamatokban rejlik: a szakember szerint „demográfiai sivatag” alakulhat ki, vagyis kevesen fizethetik a járulékot, miközben több nyugdíjas között kell majd szétosztani a fedezetet. Eközben pedig elképesztő méreteket ölt a kivándorlás – becslések szerint már hatszázezer magyar dolgozik külföldön, ők tehát nem fizetnek itthon semmilyen járulékot, és nincs munkáltatójuk Magyarországon, aki szociális hozzájárulási adót fizetne. 

További problémaként említette, hogy több mint egymillió ember csak minimálbérre vagy annál is alacsonyabb bérre van bejelentve, így a nyugdíjjogosultságuk is minimális lesz.

Hírdetés

Az, hogy a szociális hozzájárulási adó tavaly még 27 százalék volt, idén 22 százalék lett, jövőre pedig feltehetően 19 és fél százalékra csökken, a versenyképességet növelheti, de a hosszú távú nyugdíj-fenntarthatóságot rendkívüli mértékben veszélyezteti. Egy százaléknyi szociális hozzájárulási adócsökkentés ugyanis már 70-80 milliárd forintos hiányt tud előidézni, annyival kevesebb lehet a bevétele a nyugdíjkasszának. „Tehát itt a rövid távú érdekek ütköznek – szokás szerint – a hosszú távú érdekekkel”, és általában az előbbiek nyernek – vélekedett a nyugdíjszakértő. Bár ezek a problémák a fiatalabbakat érintik a legerőteljesebben, már az 50 év alattiaknak is szembesülniük kell majd nehézségekkel.

http://mno.hu/

Kitért arra is, hogy az úgynevezett elméleti helyettesítési ráta (ami megmutatja, hogy egy friss nyugdíjas új nyugdíja hogy aránylik az utolsó aktív kori keresetének a nettó összegéhez) idén még 66-67 százalék, vagyis például százezer forint után átlagban 66-67 ezer forint járhat. A mostani ötvenesek jelentős része azonban már csak 50 százalék alapján számíthat majd a nyugdíjára, a harmincas-negyvenes korosztály pedig 30-35 százalékos helyettesítési rátával számolhat. „Minél fiatalabb valaki, annál inkább veszélyeztetve érezheti magát” – összegezte Farkas András. A nyugdíjszakértő kiemelte: nekik és a középkorúaknak is azt ajánlja, hogy válasszanak valamilyen öngondoskodási formát.

http://mno.hu/

Világszerte problémaA Világgazdasági Fórum (WEF) friss tanulmánya rámutat: nem csak nálunk, hanem az egész fejlett világban szembe kell nézni a fenntarthatatlan nyugdíjrendszerek reformjával a következő egy-két évtizedben. A szakértők szerint Németországban például 2036-ra minden ötödik nyugdíjas a szegénységi szint küszöbén fog élni.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »