Nyolcvanezer pisztráng miatt riasztották a horgászokat

Horgászok sokasága indult egy dániai fjordba, hogy kifogja azt a több tízezer tenyésztett pisztrángot, amely egy hajóbaleset nyomán szabadult ki a nyílt tengerbe egy haltelepről.

Félő, hogy a háromkilós szivárványos pisztrángok felfalják a tengeri pisztrángok petéit és ivadékait, és ezzel felborítják a térség ökológiai egyensúlyát.

Nyolcvanezer pisztráng került a Balti-tengerbe, amikor egy teherhajó elszakította hétfőn a Jylland félsziget és Fyn sziget között működő Snaptun Fisk haltelep egyik hálóját. Az épp lehalászás előtt álló felnőtt halak kiszabadulásával akár 10 millió dán koronát (410 millió forint) is elérő kár érhette a tengeri halgazdaságot.

Hírdetés

A tenyésztett pisztrángok nincsenek hozzászokva a „vadonhoz”, ezért legfeljebb pár hónapig maradhatnak életben, de addig is sok kárt okozhatnak a vadon élő pisztrángfajok szaporulatában.

A Vandpleje Fyn horgászegyesület felszólította az összes sporthorgászt, hogy menjen az Assens partjainál fekvő fjordba, és fogjon ki minél több szivárványos pisztrángot.

Szakértők szerint a tenyésztett pisztrángok 4-5 napig tartó „akklimatizálódás” után kezdenek el harapni a horogra.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »