1945. augusztus 9-én jelent meg az Új Ember első száma. Lapunk nyolcvanéves fennállását ünnepelve cikksorozat keretében válogatást közlünk az elmúlt évtizedek írásainak legjavából. Az alábbiakban Tamási Áron írását olvashatják, amely az 1945. december 23-ai Új Emberben jelent meg.
Tamási Áron
HANGZATOS SZÓVAL azt mondják, hogy az író a nemzet lelkiismerete. Ha az, akkor is más ez, mint a politikai lelkiismeret, mely rossz éjszakák után tüzesen kel fel és megtorol. Igazságot akar mindakettő, de az egyik önmagunkban is megkeresi a bűnt, hogy a büntetés erkölcsi alapon álljon s így messze az időben is igazság maradjon; a másik pedig nyilvánvaló és közönséges bűnösöket kutat, akik a bűnbak szerepére is alkalmasak. Ilyen történelmi időben, mint a mai, amikor valami dicstelenül véget ér és valami reménykedve újra kezdődik, mindakét bíróra szükség van. De új veszedelemnek lehetne a forrása, ha a szerepeket fölcserélnők, vagy ha az egyik bíró a másik jogát vitatná el.
Nem az író dolga tehát, hogy vért szomjuhozva járjon, közönséges és nyilvánvaló bűnösöket keresvén, kiket máglyára kell vetni. Az ő kötelessége inkább a figyelmeztetés, hogy mindnyájan bűnösök vagyunk, tagjai lévén egy közösségnek, mely vétkezett; hivatása bűnbánatra inteni a vétkezőket, reménnyel vonni be a bűnhődésben is a szenvedéseket és megbűvölni az igazságot, hogy még e földön eljöjjön mindenki számára érdeme szerint. S végül pedig nemcsak kötelessége és hivatása az írónak, hanem természetes joga, hogy a szellem világában olyan rendet teremtsen, amelyből kivánatos nemzeti jövendő és vidám emberi élet sarjad.
Valójában ez az irodalom értelme s ez minden írói tevékenységnek a célja. (…)
De elsősorban az írókra vár az a feladat is, hogy a szavakon túl az elhurcolt fogalmakat is visszavigyék régi otthonaikba, hogy ott kendőzés nélkül élhessenek, szenvedélyeken és pártokon felül, egyedül a tiszta értelemnek és a változatlan eszményeknek szolgálva mindig. (…)
ÉS MIT HOZZON AZ ÍRÓ? Komoly és egyszerű kérdés ez, mégis különös varázsa van, mert ahogy kimondtam, a fogalmak máris mind idegyűltek körém. Reménykedve nézik a tollamat, mintha zöld ág volna az, s reám is esdő pillantásokat vetnek. Szívem szerint mindegyiket egy- szerre hoznám, mint valami mesében. De a kötelesség és az írás tisztessége arra figyelmeztet, hogy nem mesében járunk, hanem a szigorú, mindennapos valóságban. Nem hozhatom valahányat, hanem válogatnom kell: helyesen és gyorsan! Már vinném is az erkölcsöt, mely minden korban és minden társadalmi rendszerben a tiszta emberi életnek alapja. De ha nem jók az emberek, miképpen lehetnek erkölcsösek? Vigyem tehát a jóságot? Hiába viszem, mert szépség nélkül hideg és terméketlen!
Melyiket vigyem tehát?
Arra kell gondolnom, hogy beteg népről van szó, mely alig van még felkelő állapotban. Emiatt nem válogathatok úgy a fogalmak között, hogy nekem melyik a legkedvesebb. Tulajdonképpen erősítőt kell vinnem először, mely a beteg népet kedvre és erőre deríti. Aztán tartós egészség is szükséges neki, hogy majdan győzze az erős munkát és a nehéz utat. Aztán szüksége van a győzelemre, mely az anyag urává teszi és a napfényes szabad világot kitárja előtte. De vajjon melyik fogalom rejti magában az erősítőt, mely egészen magához térítheti a magyarságot, megtudván világosan, hogy valójában kicsoda ő? Ez nem lehet más, csak a hazaszeretet fogalma. Az egészség sem lehet más, mint a tiszta demokrácia. S ami pedig az anyag urává teheti majd és a napfényes szabadvilág diadalmas lakójává: azt a győzelmet csak egy új emberi életforma hozhatja meg neki.
Hazaszeretet. Demokrácia. Új életforma.
Ezt a három fogalmat választom, hogy elsőnek hazahozzam. Egyiket a szív fogadja szívesen, a másikat az ész, a harmadikat pedig a lélek.
Az írás tisztességéhez sem kell más, csupán szív, ész és lélek.
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
