1945. augusztus 9-én jelent meg az Új Ember első száma. Lapunk nyolcvanéves fennállását ünnepelve cikksorozatot indítottunk, válogatva az elmúlt évtizedek írásainak legjavából. Az alábbiakban az 1945. szeptember 2-i Új Emberben megjelent személyes hangvételű sorokat olvashatják a II. világháború végén megtartott Szent Jobb-körmenetről.
Pogány Károly:
Szent István-napi szilánkok
1
POZSONYI VAGYOK, elsőízben vettem részt a Szent Jobb körmenetben. Más szemmel, más szívvel, de tiszta magyar lélekkel. Sokat szenvedtünk, két hónapja kerültünk Pestre, most Budán lakunk, – ott láttuk, mekkora menet indult délután Pest felé: proletár-lakások és épen maradt fényes villák tulajdonosai, munkások és katonatisztek, férfiak, nők, gyermekek ezren, tízezren és százezren, zászlók alatt és a kereszt árnyékában…
2
SOKAT SZENVEDETT arcok, ráncos, fáradt szemek. De most égnek. Nincs fényes pompa; arany-bársony és selyem, meg csillogó fegyverek nem kisérik most a Szent Jobbot. Ezek a szemek kisérik… A meggyötörtség még látható nyomai, sok-sok szegényes és imádkozó ajkak kísérik: sorsunk jobbrafordulásáért, az idegenben sínylődők hazatéréséért, családok egyesüléséért, szent Királyunk védő Jobbja alatt. Bűnbánó és könyörgő körmenet volt, a szív és a lélek fölvonulása, nem pedig a fény és pompa ünnepe.
3
A NÉZŐSEREG a járdák szélén részben maga is résztvevője volt a körmenetnek. Másrészben viszont nem. Volt, aki zsebredugott kézzel, szétvetett lábakkal állott ott. De amint odaért a Szent Jobb, vagy letérdelt, vagy legalábbis önkéntelen vigyázzba merevedett a test és lélek is. Már amennyire ezt a szem megítélhett e. Fedetlen fejjel a több tízezer, talán százezer nézőből csak EGYETLEN férfi t láttunk: aki két nővel ment karonfogva a körmenet mellett , a Somogyi Béla-úton. Fehér vászonruha volt rajta és nem kalap, hanem fehér, ellenzős sapka. Talán itt ráismer magára…
4
A BAZILIKA előtti tér. Nagyobbára romhalmaz. De minden törmelékhalom tetején emberhegyek. Kevés a hely, egyre duzzadóbb zsúfoltság, ömlő embercsapatok, égő várakozás, – távoli énekszó. Az arcok fölfelé merednek: …most …most! Föltűnik a kanyarulatban a magyar honvédek, rendőrök egyenruhája; hozzák a várva-várt Szent Jobbot. Irtózatos taps és szűnni nem akaró éljenzés tölti be a hatalmas teret. „Végre itt vagy, itt vagy ismét közöttünk, Szent Jobb!“… Könnyes szemek tízezrei között halad a Szent Király Jobbja, mely ott pihen a kis üvegszekrénykében, a bársony-vánkoson. Azután megkezdődik az ünnepélyes ceremónia, majd az ünnepi szentbeszéd…
5
HANGOS SÍRÁS, fehér, sokszor feketével szegett zsebkendők villannak a borús ég alatt, mikor P. Badalik Bertalan beszél. A szárnyaló beszéd alatt egyetlen hófehér galamb röpköd a hatalmas tér fölött, azután visszatér a Szent Jobb fölé, kétszer megkerüli, azután felröppen a Bazilika tetejére. A beszédet nagy taps és éljen szakítja meg, ekkor 6 tarka galamb csapódik le a föld felé, majd éles kanyarral eltűnik a Duna irányában. A fehér galambot nem látni.
6
AZ ÉGBOLT szürke volt, itt-ott szemerkélt az eső, de várt addig, míg a hatalmas tömeg szét nem oszlott. Azután pedig kinyiltak az ég csatornái, szinte jelezték, hogy odafönt is megsiratják a velünk érző égiek, ezért küldték el hozzánk a Reményt, a Jövő ígéretét: a Szent Jobbot. Az eső kegyetlenül szakadt, mi mégis boldogan áztunk, mert éreztük a Szent Jobb közelségének melegét és azt, hogy mostmár vigyázni fog reánk, magyarokra! – így éreztük ezt anno 1945 augusztus 20-án.
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
