Nyíregyháza utca: magyar örömlányok Nyugaton

Nyíregyháza utca: magyar örömlányok Nyugaton

Március végén számolták fel azt a bűnszervezetet, amely Franciaországba „exportált” magyar prostituáltakat. Hogyan hálózták be a kizsákmányolt lányokat? Miért nem képes megakadályozni a honi intézményrendszer az áldozatok kihasználását? Kiderül Lukács Csaba írásából – avagy kislexikon a kiszolgáltatottakról.

Március végén Csongrád megye több településén – nemzetközi bűnügyi együttműködés keretében –, összesen húsz helyen tartottak házkutatást: tizenkét embert fogtak el a magyar rendőrök. Az egy éve alakult francia–magyar nyomozócsoport prostituáltak kerítésével és futtatásával foglalkozó bűnszervezetet számolt fel. A szegedi romák Strasbourgba, Nizzába és Bordeaux-ba szállítottak lányokat, ott prostitúcióra kényszerítették őket, meghatározva napi bevételüket, amelyet a nap végén el is vettek tőlük. A férfiak szerethették a luxust, és az üzlet sem mehetett rosszul, mert tizennégy nagy értékű luxusautót, ékszereket, drága órákat, valamint rengeteg készpénzt foglaltak le tőlük több százmillió forint értékben (lásd a fotókon – a szerk.). A rendőrség által közreadott képek tanúsága szerint a vádlottak fényűző körülmények között éltek, és fegyvert is tartottak maguknál.

Az érintett szegedi család összesen negyven, többségében magyar állampolgárságú lányt futtatott. A Magyarországon elfogott tucatnyi férfi ellen pénzmosás, kerítés, bűnszervezet létrehozása és működtetése miatt emeltek vádat Franciaországban. A vádlottak közül tízen már bele is egyeztek abba, hogy kiadják őket a francia hatóságoknak.

Fotó: Police.hu

Ez az eset valószínűleg csak a jéghegy csúcsa – Nyugat-Európa nagyvárosait szó szerint elözönlötték a magyar lányok, és többségük nem egyedül, magánzóként ment oda, hanem életerős férfiak „védelme” alatt. Pontos statisztika nincs, de azt tudjuk, hogy Amszterdam vörös lámpás negyedében van olyan szakasz, amelyet Nyíregyháza utcának neveznek a helyiek, mert az ott dolgozó lányok többsége az észak-magyarországi településről származik. Zürich utcai prostituáltjainak kilencven százaléka magyar volt pár éve (azóta szigorodott a szabályozás, és némiképp változott a helyzet), az Indexen pedig a napokban jelent meg videoriport egy németországi kikötőváros bordélynegyedéről, ahol annyi a magyar prostituált, hogy a véletlenül odatévedő más nációjú konkurencia magyarul tanul meg tőlük és nem németül.

A riasztó jelenség annyira szerteágazó és összetett problémahalmazt jelent, hogy többrészes könyvet lehetne írni róla. Mi kislexikont állítottunk össze, megpróbálva tisztázni néhány kérdést.

Beavatás. Bianka hétéves, gyakori vendége az egyik fővárosi átmeneti gyerekotthonnak (az ilyenekbe a krízisben lévő családok gyerekei kerülnek ideiglenes jelleggel, és ha néhány napon belül rendeződik a helyzetük, akkor hazakerülhetnek, ha nem, akkor nevelőszülőkhöz vagy intézetbe viszik őket). A felfokozott szexualitású gyerek az otthonban orálisan inzultálta a nála pár évvel idősebb Dominikot – a fogyatékos fiú tehát áldozata és nem elkövetője volt az esetnek. Az aktust végignézte az ötéves Amanda, aki féltékenységből elmondta az esetet a nevelőknek. Ez a történet – amelyben a gyerekek nevét megváltoztattuk – nem beteg fantázia szüleménye, hanem a kőkemény valóság. A szereplők súlyosan sérült családokból jönnek (Bianka édesanyja prostituált, ráadásul drogfüggő is), a rossz családi példa tehát adott. Legyen bármennyire jó a magyar gyermekvédelem, borítékolni lehet az életutat, amely számukra szinte törvényszerűen bekövetkezik.
Nincs róla felmérés, de az intézetben felnövő lányok nagy része felnőttként utcalány lesz – akad olyan fővárosi intézmény, amelyet a szociális szakma egyszerűen kurvaképzőnek nevez. A futtatók szinte vadásznak a nevelőotthonokban lévő lányokra, a szakemberek feltételezése szerint azért, mert ezen fiatalok mögött nincs olyan rendszer, amely megvédené, baj esetén pedig megkeresné őket.

Fotó: Police.hu

Címlaplányok? A közhiedelemmel ellentétben nem csak a szép és fiatal lányok válnak az emberkereskedők áldozatává. A velük foglalkozó hazai szervezetek munkatársai gyakran megdöbbennek azon, hogy milyen emberi roncsok érkeznek haza egy nejlonszatyorral a kezükben – és ők néhány napja még az utcán álltak valahol Nyugat-Európában, és fogadták a kuncsaftokat. Nem beszélnek nyelveket, és gyakran a nyolc osztályt sem végezték el – elképzelhető, hogy az idegen környezetben mennyire ki voltak szolgáltatva az őket futtató és használó férfiaknak.

Hoffmann Kriszta szociális munkás lapunknak úgy fogalmazott: a jelenséget a keresleti oldal, vagyis a lányokat használó férfiak okozzák. Az ő igényeik határozzák meg a kínálatot.

– Ők nem életük numerájára fizetnek be egy parkolóban, a kuka mögött, hanem valami egész másról van szó. Erőszakról, a másik ember megalázásáról, a hatalmuk ilyen módon való megéléséről. Ehhez van szükségük fiatalon betört, aluliskolázott, kiszolgáltatott helyzetben lévő, megfélemlített nőkre.

Fotó: Police.hu

A szakember koordinálásában négy éve elgondolkodtató kiadvány jelent meg német és magyar nyelven, svájci–magyar együttműködésnek köszönhetően. Az Iris 2012 elnevezésű projektben a svájci Flora Dora és három magyar civil szervezet közreműködésével készült kutatás, amely a Helyzetkép és teendő alcímű kiadványban jelent meg.

A felmérés során Zürich akkor leglátogatottabb védett zónájában, a Sihlquai környékén kérdezték meg a magyar lányokat. Közülük 1953-as születésű, tehát akkor csaknem hatvanéves volt a legidősebb, és 1994-es, vagyis 18 esztendős a legfiatalabb – valószínűleg csak azért, mert Svájcban ez az alsó korhatár.

A zürichi rendőrség beszámolója szerint a prostituáltak átlagéletkora egyre csökken, és gyakran előfordul, hogy a fiatalkorúak vagy hamis, vagy egy idősebb társuk személyazonossági iratával érkeznek. A kutatás egyik interjúalanya így fogalmazott: „Tizenkét éves koromban kezdtem F.-ban (Németországban), de erre nem emlékszem. […] Erre nem akarok emlékezni. Ezután mentem el a t.-i intézetbe. Három évig ott voltam. […] Tizenöt évesen jártam egy évig pszichológushoz, mert azt mondták, hogy idegösszeomlásom van.”

Csökken a lányokért fizető férfiak átlagéletkora is – a prostituált „használata” a szórakozás egyik formájává vált Zürichben a fiatalok körében. A kliensek gyakran alázzák meg az utcán álló nőket, égő cigarettát dobálnak rájuk az autóból, és az is előfordult már, hogy valakit sósavval öntöttek le. Az sem ritka, hogy az aktus végeztével visszaveszik a nőktől az előzetesen kifizetett pénzt.

Félelem. A szociális munkás sem golyóálló, mondja lapunknak Batáné Győrffy Anikó, a szigetvári családsegítő és gyermekjóléti szolgálat szakmai vezetője, aki szerint helyi szinten előfordult, hogy a szakember is félt a futtatóktól, ezért nem jelentett bizonyos eseteket. Az áldozatok is rettegnek, ezért az efféle ügyekben nagy a latencia – az esetek zömében el sem jutnak a feljelentésig, vagy ha igen, akkor is visszavonják azt. Batáné a szakmában eltöltött tizenkét éve alatt több olyan esettel is találkozott, amelyben felmerült a prostitúció és a kerítés gyanúja, de jellemzően évente ötből csupán egynél lesz belőle hatósági intézkedés.

Az áldozatot sokszor a szerettei iránti aggódás tartja az elkövető mellett – a szigetváriaknak volt olyan esetük, amikor a négygyermekes anyát azzal kényszerítették nap mint nap az utcára, hogy egyik, ötéves kisgyerekét bezárták egy autószerelő műhely aknájába, míg másik gyermeke, egy kislány kedvenc babáját lehúzták a vécén. Az anya rettegett, hogy még nagyobb baj történhet a gyerekeivel, és inkább engedelmeskedett a futtatónak. Mindezek ellenére Batáné Győrffy Anikó úgy véli, a beavatkozás nem választás kérdése: a gyerekjóléti szakembereknek kötelességük lépni, ha erre utaló nyomokat látnak.
A félelem ellentéte, a túlzott biztonságérzet sem jó – sokan azt gondolják, hogy ez csak a zűrös családokban élő vagy intézetis gyerekek problémája, és a rendezett körülmények közt felnövő kamaszt nem érheti baj. Ám a szakemberek szerint egy diszkóban nem csak a hátrányos helyzetű fiatalokat cserkészhetik be.

Hungarikum? A kívülállónak úgy tűnik: Magyarország egyik legsikeresebb exporttevékenysége mára a lánykereskedelem lett. Incze Zsuzsa, a Csellengők című műsor szerkesztője és műsorvezetője a HVG-nek pár éve azt nyilatkozta, hogy a műsor tizennyolc éve alatt más-más jellegű problémák jelentek meg. Míg az 1990-es években ritkaságszámba ment, hogy lányokat külföldre vittek, és ott prostitúcióra kényszerítették őket, addig mára ez sajnos mindennapos eset.
Lehel Balázs, az International Office of Migration (IOM, nemzetközi migrációs iroda) munkatársa szerint nem magyar sajátosság az efféle emberkereskedelem, Románia és Bulgária is legalább ennyire fertőzött a jelenséggel. Az uniós tagságnak köszönhetően könnyűvé vált az emberek mozgása, és a nyugat-európai fizetőképes kereslet – valamint a megengedő szabályozás – vonzza a mélyszegénység elől menekülőket.

Intézetis gyerek. Aczél Anna gyermekvédelmi szakember évtizedek óta dolgozik a területen. Hat esztendeig volt a Rákospalotai Javítóintézet és Speciális Gyermekotthon vezetője – ide a nagyon problémás, például előzetes letartóztatásban lévő 14–19 éves lányok kerülnek. A szakember fontosnak tartja kiemelni: nem volna szerencsés, ha a társadalom a gyermekprostitúció kérdését csak intézeti problémának látná, mert nem csak az – a fiatalok többnyire nem ott válnak áldozattá. Sokan eleve otthonról hozott traumákkal kerülnek be – megerőszakolták őket a családban, vagy eladták férfiaknak, és ettől a sokktól váltak kezelhetetlenné. Az emberkereskedelem és a fiatalkorúak prostitúciója össztársadalmi probléma, sokszor családi vállalkozásban működik: volt olyan eset, hogy az anyuka és a nővér már kint dolgozott Nyugat-Európában prostituáltként, így a kiskorú gyereknek sem volt más választása, mint követni őket.

Jogismeret. A futtatók jellemzően jól ismerik a törvényeket, és pontosan tudják, hogyan lehet kijátszani a gyermekvédelmi rendszert és a prostitúciót szabályozó előírásokat. Ismerik a célországban érvényes szabályokat is, és ha változás van, azonnal reagálnak rá – ha pedig bezárul minden kiskapu, arrébb költöznek egy országgal.

Nagyon rugalmasan alkalmazkodnak a kereslethez és a lehetőségekhez – a már idézett Lehel Balázs szerint a kizsákmányolás formái nagyon sokfélék lehetnek. Előfordult, hogy jól hangzó munkahelyek ígéretével vittek ki magyarokat Dániába és az Egyesült Királyságba, ahol hetekig „parkoltatták” őket, mialatt a tőlük elszedett iratokkal bankhiteleket vettek fel. Előfordulhat, hogy valakit prostituáltként futtatnak, de közben a nevében visszaélnek az adott ország szociális szolgáltatásaival is. És korántsem csak lányok vannak veszélyben: a férfiakat rabszolgaként lehet dolgoztatni, vagy bűncselekményre kényszeríteni – utóbbi esetben lebukáskor az igazi bűnös megmenekül, és a tényleges elkövető (aki maga is áldozat) viszi el a balhét.

Fotó: Police.hu

– A helyzet dönti el, hogy az áldozatot mikor és mire használják – fogalmaz Lehel Balázs, aki a megelőzésben látja az egyre súlyosabb helyzet megoldását. – Ugyan időigényes és drága, de nagyon hatékony lehet, ha előre felhívjuk a figyelmet az áldozattá válás jeleire és kockázatára. Fontos a társadalmi szemlélet formálása is: ha nem fizetünk az efféle szolgáltatásokért, akkor kereslet híján megszűnhet a kínálat is.
A kereslet csökkentésére vannak már példák Európában. Franciaországban például két éve fogadtak el törvényt: 3750 euróra is büntethetik azt, aki igénybe veszi prostituáltak szolgáltatásait.

Lover boy, vagyis szerető. A szakma lover boynak hívja azokat, akik kezdetben fűt-fát ígérnek egy-egy kiszemelt lánynak, és elhalmozzák ajándékokkal. Majd amikor a lány néhány hét után belé szeret, a lover boy célozgatni kezd rá, hogy ideje volna neki is hozzájárulnia a család költségeihez. Ha a lány nem ért a szóból, néhány pofonnal ráveszi, hogy kiálljon az utcára pénzt keresni. Így nem is annyira feltűnő, ha eltűnik egy lány – környezete azt tudja róla, hogy szerelmes lett egy fiúba, és biztosan együtt mentek el valahova. Ez utóbbi persze igaz, és adott esetben a lánynak sem érdeke, hogy otthon megtudják a teljes igazságot, inkább titkolja: messze idegenben prostitúcióra kényszerítették.

Női kápó. Pár éve volt egy konferencia Budapesten a Magyar Szociológiai Társaság és az Országos Kriminológiai Intézet szervezésében Adás-vétel címen. Aczél Anna előadásában, mely a Gyermekprostitúció az intézetekben címet viselte, arról beszélt: az intézeti lányok egyszerre gyerekek, akik várják a „gyereknapi” és „Télapó”-ajándékokat, másfelől pedig asszonyok, akik szolgálnak, és akiknek néhány percig hatalmuk van a férfiak felett.

– Mint az önbeteljesítő jóslat, a lányok tudomásul veszik, hogy ez a sors az övék, ebben kell valahogy talpon maradniuk, jobbat, mást nem érdemelnek – fogalmazott a szakember. – A szolidaritás, a sorsközösség a legkevésbé sem jellemző lányainkra, nem kevés esetben a lehetetlen helyzetből a gyengébb kiszolgáltatása tűnik megoldásnak. „Miért, engem ki sajnált?”, mondta például az a fiatal, aki az egyik csoporttársát adta el.

Aczél Anna arról is beszélt, hogy az utóbbi években az intézet életében megjelentek az első lány stricik is.
A zürichi felmérésben is felbukkan az új elem – maguk a magyar stricik gyakran nincsenek is jelen a helyszínen, őket a női kápó helyettesíti. Maguk a nők nem használják ezt a kifejezést, egymás között női striciként emlegetik a kápót. Egy nő ugyanis nem olyan feltűnő – gyakran ő is kiváltja a Svájcban könnyen és olcsón elintézhető engedélyt –, de kuncsafttal ritkán megy el. Lehet a strici felesége vagy élettársa, de létezik „mama” típusú kápó is, akiben gondoskodó magatartása, segítségnyújtó attitűdje miatt megbíznak a lányok. Ők gyűjtik össze a pénzt („nálam nem lopják el” felkiáltással), figyelik a forgalmat, és rendet-fegyelmet tartanak a lányok között.

Pénz, sok pénz. Gyakran előfordul, hogy a lányt a saját családja adja el, vagy a férj, a testvér, esetleg más közeli rokon a futtató. A svájci felmérésben találtak olyan fiatalt, akit alig ötvenezer forintért adtak el, és az új tulajdonos azt mondta neki: ha megkeres egymillió forintot, szabad lehet. Ezt a lány alig egy év alatt teljesítette, de a férfi utána sem engedte el.

Egy 2009-ben indult, a zürichi rendőrség által felderített ügyben a nyomozók a megfigyelt stricik által a Western Unionon keresztül Magyarországra küldött pénzt figyelték. Hét hónap alatt csak a pénzintézeten áthaladó forgalom elérte az egymillió svájci frankot (ez nagyjából 285 millió forint), és akkor még nem beszéltünk arról az összegről, amelyet a futtatók más úton – például személyesen – juttattak el Magyarországra, illetve amit feléltek Svájcban.

A csongrádi ügyben is sokatmondóak a rendőrség fotói: a család palotának is beillő házban lakott, óriási mennyiségű készpénz volt náluk húszezerforintosokban és euróban, és a legdrágább luxuscikkeket engedhették meg maguknak.

Rokonok. Komoly probléma, hogy a felnőtté érő intézeti lányok életében – főként az államtól kapott életkezdési támogatás és az évek során felgyűlt családi pótlék hatására – hirtelen előkerülnek az addig nem látott rokonok.

– Ma már lassan iparággá kezd fejlődni, hogy férfiak intézeti lányokat keresnek meg, és megcsillantják előttük a gazdagabb, szebb kinti élet lehetőségét – mondja Aczél Anna. – Soha nem látott rokonok, unokatestvérek, de még olyan is előfordult, hogy édesapa került elő a tizennyolcadik születésnap előtt, és jelezte, itt az idő, hogy lányát magához vegye, és elkezdje gondozni. Ez egyfajta versenyfutás: az nyer, aki gyorsabb, aki meggyőzőbben tudja előadni az érveit.

Igazságtalan verseny ez: a rokon azt csillantja meg, hogy nem kell majd dolgoznod, gyere ki, megkapsz mindent. Ezzel szemben a szakemberek azt tudják felmutatni, hogy az intézetből kikerülő fiatalnak dolgoznia kell majd, és mindenért keservesen meg kell küzdenie.

– Van olyan fiatal – folytatja Aczél Anna –, aki úgy került hozzánk, hogy a saját családja korábban kiállította az út szélére. Megszokta, hogy egy bizonyos összeg felett szabadon rendelkezik – képzelhető, mennyire vonzó neki az általunk kínált perspektíva, illetve az, hogy hét elemivel mehet a szülei szoba-konyhás lakásába tizedik lakónak. Mégis gyakran előfordul, hogy a lányok egy-két év után visszajönnek, és azt mondják: szeretnék befejezni a nyolcadik osztályt, szeretnének esélyt az elhelyezkedésre.

Sikersztorik nélkül. Kétségkívül ez a szociális munka egyik legnehezebb és legveszélyesebb terepe, és itt a legkevesebb a sikerélmény is. Egyrészt azért, mert a megkeseredett lányok-asszonyok elveszítették bizalmukat a világ iránt, másrészt nehéz nekik vonzó alternatívát kínálni. Az, aki naponta több száz eurót keresett a testével (még ha aztán a futtató el is vette tőle az összes pénzt), kiröhögi a szociális munkást, aki azzal biztatja a jellemzően aluliskolázott, képzettség nélküli lányt: egy multinál reggel hattól délutánig robotolva megkereshet jó esetben havi százezer forint bruttót.

A lázadó kiskorúakkal, intézetbe kerülő gyerekekkel sem könnyű.

– Sokszoros becsapottság után ugyan miért bíznának bennünk, akikhez nem önként jöttek, ahova hozták, ahova letették őket? – teszi fel a kérdést Aczél Anna. – Mélyről jövő bizalmatlanság veszi körül minden lépésünket: nagyon nehéz belülről megközelíteni, elfogadtatni, hogy lehet másképp is. Aztán X. néninek már majdnem el lehetett hinni, de aztán elment szabadságra, vagy éppen aznap szabadnapos, amikor nagyon hiányzik a jelenléte, tanácsa. Igen, ha így nézzük, az intézmény nem segít.

Fotó: Police.hu

A szakember a rengeteg pedagógiai buktató ellenére is hiszi, hogy van remény: valamilyen reális stratégiával, egyénre szabott életcélkereséssel talán el tudják érni azt, hogy egy-egy lány ne kerüljön vissza ugyanabba a közegbe, ahonnan érkezett. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy erre a feladatra önmagukban nem alkalmasak a mégoly jó intézmények sem. Nevelni tudnak, segíthetnek, de azt a terápiát, amelyik a mélyre, a traumára visszamenően segíthetne, nem várhatjuk el attól az intézményhálózattól, amely naponta a talpon maradásáért küzd.

Nehezen, de találtunk sikersztorit is. Batáné Győrffy Anikó el tudott mesélni egy történetet, amelyben mindenki tette a dolgát, és a négygyermekes áldozatot el tudták helyezni a Baptista Szeretetszolgálat védett házában.

Szökés. Kétezer után nagyon megugrott a rövidebb-hosszabb időre eltűnő kiskorúak száma Magyarországon. Hat év alatt több mint négyezerrel nőtt az egy évben regisztrált esetszám, és a drasztikus növekedés nem az otthonról elcsellengőknek köszönhető. 2011-ben például 169 gyerek ment el 389 alkalommal a nevelőszülőktől, az intézetekben ugyanezen időszakban 17 337 engedély nélküli távozást regisztráltak. Ezt a döbbenetes számot 2813 gyerek produkálta: a rekorder harminchét alkalommal lógott meg az intézetből.

Tabuk. Mint ahogyan nem készült felmérés Magyarországon a börtönökben raboskodó elítéltek etnikumáról, tabu a prostituáltak származása is.

A szociológia a hazai liberális elit egyik utolsó erős bástyája, és a szociális munkások között sem ildomos kitörni a politikai korrektség béklyóiból. A szakemberek szeretnek úgy fogalmazni, hogy világszerte, így Magyarországon is a prostitúcióban érintett nők és gyermekek többsége a legnagyobb szegénységben élők közül, vagyis a társadalom legsebezhetőbb rétegéből kerül ki. Sorsuk nem etnikai vagy kulturális sajátosságokból fakad, hanem – más tényezők mellett – a társadalmi kirekesztettséggel függ össze. Komplex jelenségről van szó, amely kéz a kézben jár a mélyszegénységgel, és nem nevezhető tipikusan roma problémának.

Néha azért megtörik a jég: az Indit Közalapítvány szociális munkaprogramjában dolgozó segítő szakemberek tevékenységük során azt tapasztalták, hogy az utcán dolgozó prostituáltak körében felülreprezentáltak a roma származású nők. Beszéltünk olyan szociális munkással, aki név nélkül úgy fogalmazott: több évtizedes praxisa során nem találkozott nem roma nemzetiségű stricivel.

Érdekes a svájci felmérés eredménye is. A válaszadók 78 százaléka magyarnak, 22 pedig romának vallotta magát, de ez az önbevallás nem tükrözte a valós állapotot, mert a későbbi beszélgetés során kiderült, hogy a megkérdezett nők nagy része ténylegesen roma. A kutatók itt is lényegesnek tartották hangsúlyozni, hogy a prostitúció szerintük szegénységi probléma, nem etnikai kérdés.

Véletlen. A helyzet épp elég ijesztő és vigasztalan, ám a legborzasztóbb, hogy néha mennyire kevésen múlhat egy fiatal lány sorsa. A svájci felmérés egyik alanya így mesélte el, hogyan került külföldre: „Lementem Baktalórántházára, Szabolcsba. Nem volt pénzük az unokatestvéreimnek, és az az ötlet jutott az eszükbe, hogy adjanak el. Beszálltam a kocsiba, ők megkapták a pénzt…”

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 04. 09.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »