Van, aki nyíltan, van, aki lopakodva, sunnyogva tolná bele Európát a föderáció nevű csapdába, amit a nagy testvér USA mintájára Európai Egyesült Államok néven szoktak emlegetni.
A föderalisták szándéka egyértelmű: egy olyan központosított birodalmat szeretnének létrehozni, amelyben a tagállamok szuverenitása a nullával lenne egyenlő, és a brüsszeli vízfej döntené el, mi a jó és kívánatos. Na nem a portugál, a magyar, a görög vagy a lengyel népnek, hanem a (természetesen nem létező) háttérhatalomnak.
Az utóbbi napokban két felvetés is szembejött. Az egyik mint egy gyorsvonat az alagútból, a másik mint egy besurranó tolvaj. Hogy melyik veszélyesebb, nézőpont kérdése.
Az egyiket Mario Draghi jelenlegi olasz miniszterelnök vetette fel, aki kijelentette, a brüsszeli intézmények merevsége és a háború jelentette kihívások miatt itt az ideje megfontolni, hogy a fontos külpolitikai döntéseknél ne kerülhessen sor tagállami vétóra.
Tudjuk, hogy a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve, ez a szándék pedig a pokolba vezet. „Cselekednünk kell, cselekednünk kell, amilyen gyorsan csak lehet” – csapta oda a csizmát az asztalra Draghi,
nem is rejtve véka alá a szándék lényegét: „Pragmatikus föderalizmusra van szükségünk!”
Draghiról tudni kell, hogy Sergio Mattarella olasz elnök választottjaként választói felhatalmazás nélkül lett miniszterelnök. Nyilván nem véletlenül „ajánlották be” az olasz kormány élére bizonyos körök a kormányválság után. Ő volt az, aki az Európai Központi Bank (EKB) elnökeként felelőtlen költekezésre, soha nem látott adósság felhalmozására ösztökélte az európai országokat („Cselekedni, cselekedni, cselekedni! Tekintet nélkül az államadósságra!” – Mintha csak Gyuri bácsit hallanánk). S lőn költekezés, gigakölcsön. Míg egy éve a járványhelyzetet lovagolták meg az európai döntéshozók, addig
most az Ukrajna területén az utolsó ukránig vívott orosz–atlanti (vagy orosz–USA, tetszés szerint) háborút használnák ürügyül a nemzetállami jogkörök gyors megnyirbálására.
A következő gigacsomag pedig vélhetően az Ukrajnának nyújtandó uniós „Marshall-segély” lesz. Ürügy és indok mindig akad, hogy csontig eladósítsák Európát.
Természetesen nem Mario Draghi az első, aki szeretné eltörölni a vétó intézményét, amely a kisebb tagországoknak nyújt önvédelmi lehetőséget a nagyok diktátumával szemben. Az első kísérletre még 1965-ben került sor, amikor Charles de Gaulle éles vitába keveredett az Európai Bizottság első elnökével, a föderalista Walter Hallsteinnel. A patrióta De Gaulle visszahívta minisztereit a tanács üléseiről, ezt nevezték az üres székek politikájának. A következő próbálkozás 2003-ban történt, ez a kísérlet Franciaország és Hollandia ellenállásán bukott meg.
A 2015-ös migránsválság idején merült fel ismét a kötelező kvóták kapcsán a vétójog kiiktatása. Brüsszel ekkor egy cseles húzással egyszerűen a belügyminiszterek tanácsával szavaztatta meg javaslatát, ahol elég volt a többségi döntés.
A téma azóta is mindig napirenden van, ezt képviselte a szeszkazán Jean-Claude Juncker, az EB korábbi elnöke, vagy az egyik legvéresebb szájú magyarkormány-ellenes Guy Verhofstadt.
A következő csörtére akkor került sor, amikor Brüsszel az uniós támogatások kifizetését a jogállamisághoz próbálta kötni. Ezt Lengyelország és Magyarország vétózta meg, amire Heiko Maas német külügyminiszter reagált idegesen („a vétósok túszul ejtették az uniót”), hogy a vétójogot el kell törölni.
Mario Draghi tehát nem talált ki semmi újat, csak a régi levest melegítette fel. Amit – bármennyire fájó lesz – lehet, hogy végül mégis letolnak a torkunkon,
mert az Európa jövőjéről szóló egyéves konferenciasorozat végén mi mást is hozhattak ki a „köz” véleményének egyik sarokpontjaként, mint a vétójog eltörlését. Ha nem ment úgy, majd megy így. „Polgári, úgymond alulról jövő kezdeményezésre.”
A lopakodó stratégia egy kis lépéseként az EP képviselői a választási szabályokat is szeretnék átszabni: az eddigi képviselet mellett további 28 mandátumot osztanának egy közös uniós választókörzet (ún. páneurópai lista) képviselőinek. Külön hangsúlyt kapna a férfi–nő arányosság a jelöltlistákon. Még szerencse, hogy a határozatot az ET-nek kell jóváhagyni, ahol hála istennek még érvényben van a vétójog.
Ezek után már csak az következhet, hogy előállnak egy új javaslattal, amely a senki által sem választott civil szervezetek (NGO-k) képviselőit is helyzetbe hoznák. S akkor lesz kerek a világ.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
