Nyílt napot rendeztek a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán

Nyílt napot rendeztek a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán

Nagy volt az érdeklődés a főiskola nyílt tanítási napján, melyet november 24-én tartottak a pályaválasztás előtt álló, középiskolás érdeklődők részére.

A program a Szent Péter-teremben kezdődött, ahol egy közös imádság után Odrobina László rektor köszöntötte a megjelent diákokat és kísérőiket. A hallgatósághoz ezután Inántsy-Pap Ágnes tanárnő szólt, beszédében azt hangsúlyozta ki, hogy milyen sokféle munka- és karrierrlehetőséget tartogat az intézményükben tanuló hallgatók számára Egyházuk sokoldalú intézményrendszere. A diákokhoz ezután papnövendékek és civil hallgatók szóltak, akik egyaránt személyes életpéldájukkal álltak a közönség elé, amelyben pályaválasztásukról, hozzánk vezető útjukról és a főiskolai életről meséltek.

Az érdeklődők ezután tanórákon vehettek részt. A szervezők igyekeztek minél szélesebb palettán bemutatni az oktatást, így volt lehetőség egyháztörténet, kánonjog és liturgikus görög órán vagy akár egy szakmai önismereti kurzuson részt venni, de a görögkatolikus egyházművészet óra is igazi különlegességnek számított a Görögkatolikus Múzeum kiállítóterében.

A papi hivatás iránt érdeklődő fiatalok számára mindezek után is folytatódott a program, mert ők a Papnevelő Intézet életébe is betekintést nyerhettek. A tanórák látogatását követően a nyílt nap számukra a szemináriumban egy ebéddel folytatódott. Itt csatlakoztak a papnövendékekhez, hogy bepillantást nyerhessenek a szeminárium életébe is. A nap hátralevő részét a kispapokkal együtt tölthették, a szeminárium nyílt napja a másnap reggeli Szent Liturgiával ért véget.

Hírdetés

Szöveg: Vándor Ilka

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Fotó: Farkas Friderika

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »