Nullára csökkentené a bevándorlók számát a dán miniszterelnök

Nullára csökkentené a bevándorlók számát a dán miniszterelnök

Veszélyezteti a társadalmi kohéziót a túl sok bevándorló, ezért Mette Frederiksen miniszterelnök bejelentette, hogy a kormány új irányelvének értelmében törekednek majd a menedékkérők számának nullára csökkentésére.

– fogalmazott Mette Frederiksen dán miniszterelnök a Folketingben.

A kormányfő rámutatott, hogy kevés politikus tesz eleget ahhoz, hogy a migránsokat valóban integrálni lehessen és nem követelnek tőlük eleget. Kijelentette, hogy a bevándorlóknak képesnek kell lenniük ellátni magukat és magukévá tenni a dán nemzeti értékeket.

Mette Frederiksen azt is elmondta, a társadalmi értékek és a kohézió már komoly próbatétel előtt áll.

– fogalmazott.

Hírdetés

A társadalmi értékekkel kapcsolatos konfliktusok közé sorolta a bevándorló hátterű emberek által elkövetett bűncselekmények magas számát.

Ötből egy nem nyugati származású férfi megszegte már a büntetőtörvénykönyvet 21 éves korára. Ötből egy – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Hozzátette, ez nem újdonság és éppen ez a probléma.

– sorolta Frederiksen.

2020-ban Dánia 531 bevándorlót fogadott be, elsősorban az utazási korlátozásoknak köszönhetően. Ugyanakkor a statisztikákból az is látszik, hogy az északi országok közül Dánia a sor végén helyezkedik el a befogadási statisztikáit illetően – melyet az erősen bevándorláspárti Svédország vezet 9 621 fővel – ami új perspektívába helyezi a miniszterelnök által említett társadalmi problémákat.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »