Nukleáris reaktorral hajtott űrhajókat állíthatnak pályára az amerikaiak

A DARPA, avagy a Fejlett Védelmi Kutatási Projektek Ügynöksége az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának kutatásokért felelős részlege.

Az ügynökség április 9-én jelentette be, hogy 22 millió dolláros megállapodást kötött a General Atomics vállalattal egy űrjárművek meghajtására alkalmas nukleáris reaktor kifejlesztésére. Az ötlet közel sem új, a NASA már a hatvanas években kutatta a nukleáris meghajtás lehetőségeit, de aztán a hetvenes években felhagytak ezekkel a kísérletekkel – írja a Hirado.

A tervek szerint alig négy éven belül,

2025-ben fellőhetik az első nukleáris termális meghajtórendszerrel működő rakétákat

– erről számolt be a NewScientist tudományos magazin.

Hírdetés

A célkitűzés meglehetősen ambiciózus, nem csak azért, mert új meghajtórendszer kifejlesztését igényli, hanem mert a mérnökök szerint egy nukleáris rakéta nem elég erős ahhoz, hogy megszökjön a Föld gravitációs vonzásából. A tervek szerint egy hagyományosabb rakéta juttatná ki az eszközt az űrbe, majd ott lépne működésbe a nukleáris meghajtás.

A kifejlesztendő eszköz egy nukleáris termális meghajtórendszer lenne. Ez a megoldás úgy működik, hogy egy atomreaktor által termelt hővel extrém szintre felmelegítik a hajtóanyagot, mielőtt az egy fúvókán keresztül kiáramlik. Ennek a megoldásnak az az előnye, hogy rendkívül nagy a fajlagos tolóereje, 2–5-ször nagyobb, mint a hagyományos rakétáknál.

A korábbi amerikai kísérletek során hidrogént melegítettek fel,

a mostani hírekben azonban még nem részletezték a hajtóanyag fajtáját.

A kifejlesztendő eszköz egy nukleáris termális meghajtórendszer lenne. Ez a megoldás úgy működik, hogy egy atomreaktor által termelt hővel extrém szintre felmelegítik a hajtóanyagot, mielőtt az egy fúvókán keresztül kiáramlik. Ennek a megoldásnak az az előnye, hogy rendkívül nagy a fajlagos tolóereje, 2–5-ször nagyobb, mint a hagyományos rakétáknál. A korábbi amerikai kísérletek során hidrogént melegítettek fel, a mostani hírekben azonban még nem részletezték a hajtóanyag fajtáját.

Természetesen először ki kell juttatni az űrbe a nukleáris rakétákat, ami sokakban komoly aggodalmat vethet fel. A szakemberek szerint azonban az alacsony dúsítású uránium, ami hajtaná a rakéták reaktorait biztonságosabb, mint az a plutónium, ami a NASA Perseverance roverjét működteti a Marson.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »