Novák Katalin Nógrád vármegyében

Novák Katalin Nógrád vármegyében

A vármegyei látogatáson – a meghirdetett úgynevezett „kihelyezett Sándor-palota” eseményen – az államfő munkavégzése is kitelepül, így hivatalos határozatokat is hoz Alsópetényben.

Novák Katalin köztársasági elnök (k) szakképzésben tanuló fiatalokkal beszélget a salgótarjáni Wamsler SE tűzhelygyárban 2023. június 27-én. MTI/Komka Péter

Novák Katalin köztársasági elnök hétfőn Nógrád vármegyébe látogatott, amelynek során Alsópetényben találkozott a vármegyei vezetőkkel és országgyűlési képviselőkkel is.

Hírdetés

A találkozón áttekintették a nógrádiakat leginkább foglalkoztató kérdéseket, majd az államfő fogadta az arab országok Magyarországra akkreditált nagyköveteit, misszióvezetőit, jelezve, hogy az államfői diplomáciában nemcsak Budapest adhat helyet ilyen tevékenységnek, hanem vidéki települések is.
   
A megbeszélésen a gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről, valamint energiabiztonsági és demográfiai kérdésekről volt szó.
   
A vármegyei látogatáson – a meghirdetett úgynevezett „kihelyezett Sándor-palota” eseményen – az államfő munkavégzése is kitelepül, így hivatalos határozatokat is hoz Alsópetényben.

Balassagyarmaton az államfő megkoszorúzta a Civitas Fortissima-emlékművet. A köztársasági elnök ellátogatott a balassagyarmati Reménysugár Gyermekotthonba is, ahol olyan gyermekeket gondoznak, akik ideiglenesen vagy tartósan nem lehetnek a szüleikkel.

A nap folyamán elmegy a KRESZ-parkba is, ahol óvodásokkal találkozik. Látogatást tesz majd Szécsényben is, ahol a vármegye egyetlen malmának a munkájával ismerkedik meg.
Nógrád sorrendben az ötödök vármegye, amelyet meglátogat, legutóbb Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében tett látogatást.    


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »