Norvégiában is gőzerővel zajlik a Menekültek hálája a befogadásért című rendezvénysorozat

Norvégiában is gőzerővel zajlik a Menekültek hálája a befogadásért című rendezvénysorozat

Miután háromszor egymás után is gyújtogatás történt Oslo Vestli városnegyedében, a rendőrség arra gyanakszik, hogy "fiatalokból" álló banda állhat a háttérben. (Azt persze enélkül sem nehéz kitalálni, hogy nem aggastyánok gyújtogatnak, a "fiatalok" ugyanúgy a bevándorló hordák polkorrekt megnevezése, ahogy a "mi" rendőrségünk által használatos ugyanez a cigányokra – a szerk.)

Legutóbb vasárnap egy gyerekmegőrző és egy autó kapott lángra, mindkettőt eloltották hétfő reggelre.

A rendőrség is megjelent a területen a hétvégén, miután a "fiatalok" szemetet gyújtottak meg, a kiérkező tűzoltókat, biztonsági embereket és rendőröket pedig kövekkel dobálták meg.

Cathrine Sylju az oslói rendőrségtől úgy nyilatkozott: úgy hisszük, ez ugyanaz a banda, ugyanis ez már a harmadik eset szinte ugyanazon a helyen.

Hírdetés

A rendőrség megpróbálkozott a "fiatalok" elfogásával, de a kiküldött egységek nem találták őket.

Egy 17 és 18 éves "fiatalt" ugyanakkor letartóztattak, miután egy 15 kilós kőtömböt dobtak egy biztonsági őr autójára, miközben az áthaladt egy híd alatt.

Sylju azt mondta: "egyelőre nem tudjuk, hogy ezek ugyanazok, mint akik gyújtogattak vagy mások ugyanabból a bandából. Voltak még páran, akiket nem kaptunk el".

(MTI nyomán)

Korábban írtuk: Jaj, de vicces: négersimogató vígjáték készült Norvégia betolakodókkal való elárasztásáról


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »