Tévedtünk, hibáztunk, tudjuk. De mégis megmagyarázzuk magunknak, hogy valahogy, nyakatekerten ugyan, de igazunk volt. A nőbántalmazás elfogadhatatlan ugyan, a nőverő vállalhatatlan, de mi ott tajtékoztunk mögötte. Nem vállalhatjuk, hogy ennyire megvezetett bennünket, ennyire infantilisek vagyunk, igenis, ott kell maradnunk tovább.
imdb
Az ember azt hitte, hogy ennél mélyebbre már nem lehet süllyedni. Ez a kilencvenes évek elején volt, amikor ávós csemeték fénylettek a média csillagaiként.
Az ávó a legeslegszélső baloldal.
A kommunista párttól is szélsőségesebbek voltak, lényegében a Kádár-rendszer már szégyellte őket. De voltak. Léteztek. És gyermekeket is nemzettek.
Ezek a gyermekek a kilencvenes években a politika frontvonalába vergődtek, és ott sziporkáztak.
Ők voltak a megmondó emberek.
A magyar történelem egyik legsötétebb időszaka volt: szellemileg mindenképpen a legsötétebb. Nem törtek hazánkra jatagános seregek, még baltás felbéreltek sem támadtak hazafiakra. Ablakon sem estek ki újságírók – miként ez a Berecki-havasokon túl megtörtént.
Szellemi terrort telepítettek az országra.
Be kell vallani: félelmet gerjesztettek. Igen, számosan megijedtek tőlük. Mert az életüket, a családjukat féltették. Látták, hogy ezek mindenre képesek, még akkor is, ha páncélvonatokkal nem járták a vidéket, amiként a vörös terror Lenin-legényei tették.
Mocsár alatti szintre süllyesztették az életet.
Ma páholyokból nézik „munkájuk” következményeit, és elégedettek lehetnek. Ma egy nőverő a szélsőbaloldal médiacsillaga. Erre még ők sem voltak képesek; budai bunkerből figyelő, majd váratlanul – de nem ok nélkül – lemondó vezetőjük ezt nem tudta kihozni belőlük.
Nőbántalmazó mint fényes példakép.
Ehhez nagy baloldali elrozsdásodás kell. Szamuely alatti nívó – ami a „szellemiséget” illeti. Horror, amiket gyermekei anyja felidéz. Elképesztő, miket tett vele. És még szörnyűbb lehet, amiket a volt feleség fölidézni sem mer, szégyell, nem akarja kiteregetni a teljes családi szennyest.
Ez az ember ma már vállalhatatlan.
És mégis ott nyüzsög mögötte az ügyefogyottá manipulált tömeg – hogy ennél (tömeg) udvariatlanabb szót ne használjunk. Bedőltek neki, és most már szégyellnék beismerni. Önmaguk előtt is szégyellik, hogy kinek az áldozatai lettek.
Ezért hőzöngenek tovább.
Megismétlődik a gyurcsányi szindróma. A politikus az őszödi beszéd után vállalhatatlanná vált, politikailag megsemmisült, hiszen bevallotta, hogy végig hazudtak másfél-két évet, tudták, hogy amit mondanak, az nem igaz. Ezzel alkotmányt is sértett, hiszen miniszterelnökként hozzáférhetővé kellett volna tennie a közérdekű adatokat.
Ezzel szemben másfél-két éven át hazudott.
Az akkori legfőbb ügyész nem lépett. És ez érthető is, hiszen például a Bródy Sándor utca egy része hetekig rendőrkordon alatt volt, a közrádió épületét rendőrsereg tartotta megszállva. Egy ideig az ország főterét, a Kossuth teret is drótkerítés övezte, el volt zárva a polgárok elől az a terület, amelyen ma nyugati, keleti turisták tömege gyönyörködik az épületekben.
Majd jött a forradalom 50. évfordulóján a nyílt terror.
Megint piros lett a vér a pesti utcán. A bejelentetten demonstráló budapestiek közé lovas rendőrök hajtattak, fejmagasságban gumitölténnyel lövettek, viperás verőlegények rohantak. Még kávéházakba is berontottak, és külföldi turistákat zaklattak.
Lehet, hogy várandós kismamát is ajtónak löktek…
Nem: nőbántalmazás akkor nem volt jellemző, férfiak voltak az áldozatok. A nőverés később következett. Lehet, hogy még a „csőcselék” elnevezést is megérdemelnék azok, akik ma nőverő mögé felsorakoznak. Már nyilvánosságra derült a tény, nem is cáfoltatott, de a csőcs… a tömeg ott sorakozik.
Kognitív disszonancia.
Tévedtünk, hibáztunk, tudjuk. De mégis megmagyarázzuk magunknak, hogy valahogy, nyakatekerten ugyan, de igazunk volt. A nőverés elfogadhatatlan ugyan, a nőbántalmazó vállalhatatlan, de mi ott tajtékoztunk mögötte. Nem vállalhatjuk, hogy ennyire megvezetett bennünket, ennyire infantilisek vagyunk, igenis, ott kell maradnunk tovább.
És folytatni a dühöngést.
Csak remélni lehet, hogy ennél már nem lesz lejjebb.
Molnár Pál
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
