A székelyföldi Boros Zoltán Attila (42) értelmiségi családba született, építészmérnök apa és színésznő anya gyermekeként. Gyerekkora átlagosnak mondható még annak fényében is, hogy az ifjú éveinek elejét a Ceausescu fémjelezte diktatúrában töltötte.
Édesapja megváltozott munkaképessége végett már tizennyolc éves korától kezdve munkát kellett, hogy vállaljon. Később sikerült elvégeznie egy közgazdaságtani egyetemet és egyben egy pedagógusi diploma tulajdonosa is. Hogyan lett belőle mögis mindezek ellenére zsoldos (contractor) és milyen körülmények között kell helytállnia a világ egyik legveszélyesebb pontján Afganisztánban?
Erről mesélt a Körkép.sk-nak.
Hogyan lesz valakiből profi zsoldos és mi késztet valakit arra, hogy ilyen hivatást válasszon?
Az iskoláim elvégzése után különböző multinacionális cégeknél kezdtem el dolgozni, mint menedzser. 2009-ben elvégeztem egy három hónapos testőr-képző tanfolyamot, ami az unión belül elismert diplomát biztosított. Ebben az időszakban kaptam egy felkérést, hogy Afganisztánba menjek dolgozni, de az akkori párom unszolására úgy döntöttem, hogy nem élek a lehetőséggel.
Ezt a döntésemet a későbbiekben megbántam, mivel a kapcsolatom zátonyra futott. Egy idő után nem találtam a helyem otthon és egyre többet gondoltam arra, hogy hibát követtem el azzal, hogy nem mentem el dolgozni a Közel-keletre. Azt éreztem, hogy akkor siklott félre az életem, amikor nem éltem a lehetőséggel. Bár a menedzseri munkában és később, mint cégtulajdonos is sikereket értem, éreztem, hogy valójában ez nem én vagyok, nekem más küldetésem van az életben.
Mi volt az a következő lépés, ami végleg erre az útra terelt téged?
2017-ben felvettem a kapcsolatot Európa legnagyobb, és a világ egyik legjobb biztonsági képzést nyújtó akadémiájával Lengyelországban. Maga a képzés több hónapot vesz igénybe és hozzávetőlegesen tízezer euróba kerül. Itt megszereztem mindazon engedélyeket és licenszeket, amellyel a világ bármely pontján, mint PMC (szerződés alatt álló civil fegyveres ) dolgozhatok.
Maga a megnevezés a nemzetközi törvények szerint a legálisan zsoldosi munkát végző egyének megnevezése. A nem legálisan, megfelelő engedélyek és képzések hiányában elkötelezett zsoldosok kimerítik a terrorista fogalmát és sok helyen ezt súlyos börtönévekkel vagy akár halállal büntetik. Tudomásom szerint Székelyföldön eddig még soha senki nem volt birtokában ezeknek a képzéseknek, amiket én abszolváltam és ez nagy büszkeséggel tölt el.
Kivel vetted fel a kapcsolatot? Volt valamilyen szintfelmérő, esetleg megbízhatóság szempontjából valamilyen átvilágítás?
Több óriás cég létezik, akik a világ minden pontján jelen vannak, ahol fegyveres konfliktus zajlik. De ahhoz, hogy egyáltalán szóba álljanak bárkivel is, elengedhetetlen a fent említett képzések és engedélyek megléte. Ezen kívül a legtöbb helyre szinte kötelező a hivatásos katonai múlt, legalább 4-5 aktív szolgálatban eltöltött év. Mivel én a civil szférából jövök, számomra óriási előny volt az egyetemi diplomám és a vezetői képzések.
Fizikálisan nagyon jó formában kell lenni, az angol nyelvtudás elengedhetetlen. Nagyon fontos még a jó fegyverkezelés és fegyverismeret. A magas szintű képzéseknek köszönhetően gyakran kérdezték, hol milyen katonai egységnél szolgáltam évekig. Mivel a rengeteg lövész és szituációs gyakorlatok látványosan viszonozták a beléjük fektetett munkát.
Mikor munkát keresetem ebben a szakmában, az európai ajánlatok szóba sem jöhettek. Részmunkaidőben több cégnek is dolgoztam testőrként, de mivel ez már új kihívásokkal nem kecsegtetett, mindenképpen egy háborús zónában szerettem volna kipróbálni magam. Egy sikeres felvételhez elengedhetetlen a titkosszolgálatok engedélye, amelyek folyamatosan átvilágítanak. Mind az internetes bejegyzések és a telefon kommunikáció megfigyelés alatt van, ezért pontosan tudom, hogy miről és hogyan nyilatkozhatok.
2019 tavaszán írtam alá azt a szerződést, amely több hónapnyi várakozási idő után az afganisztáni Kandahárban található, KAF megnevezésű NATO katonai bázist védő Guardian Angel (Őrangyal) egységhez vezényelt.
Ebben a pillanatban elkezdtem úgy alakítani az életemet, hogy ahogy küldik a repülőjegyet, én azonnal indulni tudjak. Megkezdődtek az orvosi vizsgálatok, hivatalos papírok intézése és nem utolsósorban a testi és lelki felkészülés erre az új kalandra.
Mivel telik egy zsoldos élete? Hogyan kell elképzelni a mindennapjaidat?
Tavaly novemberben érkeztem meg Kandahárba, már egy működő csapathoz. Nagyon fel kellett kötni a gatyámat, hogy elfogadtassam magam. Itt bizonyítani kell, hogy fel tud az ember nőni a feladathoz, mert ha nem, senki nem meri rád bízni az életét.
Maga a bázis akkora, mint egy kisebb város, magába foglalva a kandahári nemzetközi és katonai repteret is. Jelenleg körülbelül 20 ezer NATO katona és civil munkás él itt, akik folyamatos veszélynek vannak kitéve. Talán a sors fintora, hogy székelyként három román ex katonával vagyok elszállásolva, de a kapcsolatunk kiváló. Az étkezés átlagon felüli, akár egy több csillagos szállóban. Fontos a változatos és egészséges táplálkozás, hiszen a sivatagi környezet nagyon megviseli a szervezetet. A napi feladat nagyon összetett, több munka fázisból áll össze. Mi védjük a bázist a külső és belső támadások ellen. Napi tizenkét óra szolgálat van. Körülbelül harminc kiló felszerelést cipelünk magunkon, golyóálló mellényt, oldal fegyvert, orosz gyártmányú automata fegyvert és rengeteg lőszert.
Itt más szabályok vannak, mint Európában. Azonnali tűzparancsunk van, a szerződésünk szerint védeni kell a bázist és a személyzetet „bármi” áron. Ha támadás ér bennünket, akkor ölni kell, vagy téged ölnek meg. Nincsenek és nem is lehetnek felesleges körök. (felszólítás, figyelmeztető lövés stb)
A „falakon” kívül is akad tennivaló?
Igen. Páncélozott Toyota Land Cruiserekkel járőrözünk a bázison belül és kívül, természetesen folyamatos rádió összeköttetésben a központtal. Tisztában vagyunk azzal, hogy bármelyik pillanatban támadás érhet bennünket, mivel állandóan olyan helyeken tartózkodunk, ahol potenciális célpontok vagyunk. A fegyvereink mindig csőre vannak töltve és volt már rá alkalom, hogy használnunk kellett.
Mielőtt bárkiben felmerülne az, hogy én azért jöttem ide, hogy ölhessek vagy másokat bántsak, az nyilván téved. Az összes képzésem a mások és önmagam védelmére irányult. Mi nem azért vagyunk itt, hogy bárkit bántsunk, soha nem lépünk fel támadólag. Nem volnék képes fegyvertelen vagy ártatlan ember ellen használni a tudásom. Viszont ha valaki a védelmünk alatt álló emberi élet vagy objektum ellen lép fel, akkor mi tudjuk a dolgunk.
Tudnál konkrét esetet mondani, ahol helyt kellett állnod?
Nem adhatok ki információkat összetűzésekről, azt viszont kiemelném, hogy ez mindenféleképpen egy csapatmunka. A csapatomban román és ukrán srácok vannak, akiknek komoly harctéri tapasztalataik vannak. Hozzájuk képest én csak egy jól képzett, de tapasztalatlan kezdő vagyok. Csakis olyanokkal megyünk őrjáratba vagy bevetésre, akikben teljes mértékben megbízunk és ez vice versa működik.
Egy ilyen környezetben hogyan oldjátok a stresszt? Van lehetőség a kikapcsolódásra, esetleg egy kis kocsmai bulizásra?
A bázis területén természetesen minden tudatmódosító szer tilos, de még az alkohol is. Ezek használata végett nem csak kirúgnának, de még egy katonai börtön réme is fenyegetne. Itt nincs magánélet. Habár vannak itt dolgozó nők is, a kapcsolatok tiltottak.
Az emberi gyarlóságot kiemelvén hozzáteszem, hogy egy támadás esetére kialakított óvóhelyen gyakran találkozni eldobott óvszerekkel. Sportolni lehet, ha marad rá idő. Edzőtermek, sportpályák állnak a rendelkezésünkre, mindez persze ingyen. Az internetért mélyen a zsebbe kell nyúlni, viszont nagyon sokszor nem működik. Ha támadás ér bennünket, azonnal letiltanak minden kommunikációs csatornát.
Meddig lehet ezt a hivatást gyakorolni? Mik a terveid a jövőre nézve?
Úgy jöttem el otthonról, hogy a szüleimen kívül nem hagytam mást hátra. Nincs párom nincs olyan, aki hazavárjon, de jól van ez így. Ha lett volna, talán nem lennék itt. Igazából nem tudom, mit hoz a jövő.
Ilyen környezetben nem tudom, mennyire lennek okos évekkel előre tervezgetni. Ma vagyok és holnap minden változhat. Persze sok múlik azon, hogy milyen szerződéseket sikerül még megkötni és hogy meddig bírom még lelkileg. Nem szeretném, ha az egészségem és a józan ítélőképességem látná kárát ennek a kalandnak. Nem a pénz motivált, otthon is jól megéltem, de tény, hogy itt sokkal többet keresek.
Meg tudod fogalmazni ennek a nem hétköznapi hivatásnak az ars poeticáját?
Van bennem egy olyan, talán naiv elképzelés, hogy azzal, ha másokat védelmezek, jót teszek a világnak. Nem vagyok szűklátókörű, tisztában vagyok vele, hogy itt sokkal komolyabb érdekek vannak a középpontban. Azt is tudom, hogy lehet, nekünk itt sem kellene, hogy legyünk. De én csak a magam cselekedeteiért felelhetek. Nekem az a dolgom, hogy a fegyvertelen civileket és a pihenő katonákat megvédjem és mindent megteszek azért, hogy a munkámat hibátlanul elvégezzem.
Megtisztelve érzem magam, hogy Őrangyalnak hívnak, és csak remélni tudom, hogy rám is vigyáz valaki fentről.
Akárhová megyek a világban a felszerelésemen, golyóálló mellényemen büszkén hordom a székely zászlót. Mindenki tudtára adva, hogy honnan jöttem és a cselekedeteimmel rászolgálva arra, hogy nem hozok szégyent a nemzetemre.
Dian Csaba
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
