"Nincs jövő" – Több kilométeres élőlánccal tiltakoztak együtt a diákok, pedagógusok és szülők Budapesten

"Nincs jövő" – Több kilométeres élőlánccal tiltakoztak együtt a diákok, pedagógusok és szülők Budapesten

Szerda reggel kezdetét vette az egész napos, végre országos jellegű és összehangolt pedagógus demonstráció. Ennek első akkordjaként reggel 7:45-től 9-ig élőláncot alkottak diákok, pedagógusok és szülők Budapesten – Budáról egészen a Keleti pályaudvarig. 

Fontos megjegyezni, hogy a korábbi katás megmozdulásokkal szemben a pedagógusok melletti kiállás során minden vonatkozó előírást betartottak, így nem akadályozták a forgalmat sem. 

A Telex tudósítása szerint az Erzsébet híd mindkét oldalán a járdán tömött láncban állnak a diákok. Az autók, BKV-buszok folyamatosan dudálnak nekik, míg a Blaha Lujza tér és a Keleti pályaudvar között is sokan vannak. Az ELTE Radnóti Miklós Gimnázium diákjai azt skandálják:

„szabad ország, szabad oktatás”, „nincs tanár, nincs jövő”.

Hat iskola részvételével alakítottak ki a belvárosban az élőláncot, az akcióhoz számos iskola, többek között

  • az Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium
  • a Radnóti Miklós Gyakorlóiskola
  • a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
  • a Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium
  • a Vörösmarty Mihály Általános Iskola
  • Hírdetés

  • az Eötvös József Gimnázium
  • csatlakozott, de a helyszínre érkezett sok szülő és támogató is, a Blaha Lujza téren nagy a tömeg, a környék gyalogosan csak nehezen járható.

    „Mutassuk meg a tanárainknak, hogy mellettük állunk! Mutassuk meg az oktatáspolitikai vezetőknek, hogy a diákok és szülők a tanáraik mellett állnak! Nem rúghatják ki a tanárokat! Vonják vissza a már kirúgottak felmentését! Élhetőbb körülményeket a tanároknak és a diákoknak”

    – követelték a résztvevők az Index szerint. 

    Országos megmozdulás és budapesti hídfoglalás

    Ahogy az ismert, szerdán országos pedagógussztrájk lesz, amit eredetileg a két szakszervezet, vagyis a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) együtt szervezett, de végül ez utóbbi visszalépett, mert szerintük túl kevés idejük maradt a kivitelezésre.

    A PDSZ viszont azt javasolja, hogy szerdán mindenhol az országban legyen egységes sztrájk. Ehhez sok iskola csatlakozott, Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányi tagja a Telexnek úgy fogalmazott:

    náluk eddig 13 ezernél is több pedagógus jelezte a csatlakozását.

    Szerinte meg fogja közelíteni a részvétel a tavaszi országos sztrájkot, amelyen körülbelül 28 ezer pedagógus sztrájkolt. A probléma szerinte ismét az, hogy a tankerületek fenyegetésekkel próbálják ellehetetleníteni a törvényes munkabeszüntetést.

    Délután ötre a diákok szerveztek hídfoglalást, a Margit-hidat szeretnék elfoglalni. Az esemény menetrendje szerint a nyitóbeszédek után láncot alkotva fognak felvonulni és elfoglalni a hidat, majd tánc és éneklés következik. Ezután a szervezők krétákat fognak kiosztani, ezek segítségével a résztvevők otthagyhatják üzeneteiket az aszfalton. Végül 18:50-kor lesz vége az eseménynek, és a résztvevők a tervek szerint együtt vonulnak át a Kossuth térre.

    A Parlament elé este hét órára a noÁr Mozgalom és a Tanítanék Mozgalom közösen szolidaritási koncerttel egybekötött tüntetést szervezett a pedagógusokért.


    Forrás:alfahir.hu
    Tovább a cikkre »